DÓRA:        Hahaha! Akkor bemegyek.

BENCE:      Jó. Én addig meggyújtom a gyertyákat. (Dóri elindul a fürdőbe. Bemegy, majd becsukja az ajtót. Közben Bence, elkezdi a szoba különböző helyein letenni a gyertyákat és meggyújtani azokat. Közben halljuk, amint a víz csobog a mosdóban.) Jól van. Ez kész. Ha teljesen lemegy a nap, lesz egy kis fény. Bár már most is nagyon sötétedik. (A fürdő ajtó felé fordul.) Nem, nem, ezt nem szabad! Már miért ne szabadna? Hiszen fiú vagyok. Ő meg lány. De akkor sem szabad. Gyerünk Bence! Viselkedj! Viselkedj! Aj, a pokolba! (Lassan elkezd a fürdőajtó felé lopózni. Majd lehajol és benéz a kulcslyukon.) Ilyet! Nem látok semmit.

DÓRA:        Mondtál valamit, Bence?

BENCE:      (Ijedten hátraugrik az ajtótól.) Semmit, semmit.

DÓRA:        Akkor jó. Mindjárt kész vagyok.

BENCE:      Csak nyugodtan. Ööö…van melegvíz?

DÓRA:        Egyelőre. Hagyjak neked is?

BENCE:      Jó lenne.

DÓRA:        Majd észben tartom.

BENCE:      Huh! Ez nem sokon múlt. Remélem, azért nem buktam le. Nem szívesen könyörögném le megint az ablakból. Állj! Van egy ötletem. Gyertyafényes vacsora! Ez az! (A gyertyákat hirtelen összeszedi és leteszi az asztalra. Majd kivesz a hűtőből két joghurtot, és kanállal együtt odateszi az asztalra. Ezután elbújik az ágy mögé. Közben halljuk, ahogy vízcsobogás befejeződik. Néhány másodperc múlva Dóra kijön a fürdőből.

DÓRA:        Bence! Bence! (meglátja az asztalt) Vao!

BENCE:      Meglepetés! (kiugrik az ágy mögül)

DÓRA:        De jó.

BENCE:      Gyertyafényes vacsora, csak neked!

DÓRA:        Köszönöm. S mi a menü?

BENCE:      Joghurt.

DÓRA:        Gondolhattam volna. De azért köszönöm, édes vagy. (Átöleli a fiút.)

BENCE:      Hú-ha! Hú-ha! Pirulok. Nos, akkor, talán együnk.

DÓRA:        Rendben van. (Leülnek, s elkezdenek enni.) Meddig fogjuk bírni joghurttal?

BENCE:      Nem tudom. De remélem még elég ideig. Nem szívesen halnék éhen, az olyan morbid.

DÓRA:        Ha ennél a szituációnál lehet valamit morbidabbnak nevezni… Amúgy nem kell aggódni! Az ember több napig is kibírja evés nélkül.

BENCE:      Az ember.

DÓRA:        Miért, te nem vagy ember?

BENCE:      Nem, én Bence vagyok!

DÓRA:        Aj… (nevetnek) Fura.

BENCE:      Mármint mi?

DÓRA:        Az, hogy már egy napja itt vagyok bezárva valami Isten háta mögött lévő motelben, de egyáltalán nincs pánikérzetem. Igazából tudom, hogy nagy gond van, de nem nagyon érdekel.

BENCE:      Igen. Vagyunk így ezzel néhányan. Szerintem csak annyi a titok, hogy megtaláltuk a jó oldalát a dolgoknak.

DÓRA:        Igazad lehet.

BENCE:      Azért remélem az éjszaka folyamán, de legkésőbb holnap délelőtt kiszabadulunk.

DÓRA:        Az jó lenne. S mi történik, ha kiszabadulunk?

BENCE:      Ööö…nem leszünk bezárva?

DÓRA:        Jaj, nem úgy értettem. Mi lesz utána?

BENCE:      Mi lenne? Éljük tovább az életünket. Remélhetőleg.

DÓRA:        Na, persze. De azért jó lenne tudni, hogyan kerültünk ide.

BENCE:      Jó lenne. De nem tudjuk.

DÓRA:        Nem lehet, hogy ez tényleg csak a barátaink tréfája?

BENCE:      Nem hiszem. Ahhoz túl hosszú idő telet már el. Biztos, hogy nem ők voltak.

DÓRA:        De akkor, hogy kerültünk ide? A saját lábunkon jöttünk volna?

BENCE:      Meglehet. (hirtelen gondolat) Vagy lehet, hogy a maffia hurcolt ide bennünket.

DÓRA:        A maffia?

BENCE:      Igen az. Olvastam ilyesmit az újságban.

DÓRA:        „Milyesmit”?

BENCE:      Van ilyen szó? (A lány megvonja a vállát.) Hol tartottam? Ja igen! Szóval, hogy elrabolnak fiatalokat emberkereskedelem céljából.

DÓRA:        Nem hiszem, hogy minket elraboltak volna (kihangsúlyozva) emberkereskedés céljából.

BENCE:      Mitől vagy ilyen biztos ebben?

DÓRA:        Látsz itt valakit, aki kereskedik velünk?

BENCE:      Ööö…nem!

DÓRA:        Na látod!

BENCE:      Lehet, hogy ez valami felmérési időszak.

DÓRA:        Miféle felmérési időszak?

BENCE:      Honnan tudjam? Nem vagyok maffia szakértő. Csak forognak a kerekek.

DÓRA:        Azt látom.

BENCE:      Muszáj leszólnod? Én legalább próbálok gondolkodni, hogy miként keveredhettünk ide.

DÓRA:        Jó, igazad van. Bocsáss meg. De azt el kell ismerned, hogy ezek nehezen kivitelezhető és nem mindennapi ötletek.

BENCE:      Nyílván nem mindennapi dolog történt, bárhogyan történt is, hogy ide kerültünk.

DÓRA:        Igen. Ez nyílván való. Nem hiszem, hogy egy idegen fiúval szobára jöttem volna.

BENCE:      Na és most? Most már nem vagyok idegen.

DÓRA:        (zavartan) Ööö…hát szóval…micsoda kérdés…ööö

BENCE:      Mond meg nyugodtan. Legfeljebb ma már nem szólok hozzád, vagy bezárkózom a fürdőbe. Na, szóval?

DÓRA:        Nem tudom. Amúgy sem jönnék senkivel szobára.

BENCE:      Szóval nem jönnél?

DÓRA:        Nem!

BENCE:      De azt mondtad, nem tudod.

DÓRA:        Igen nem tudom.

BENCE:      Akkor most igen, vagy nem?

DÓRA:        Te teljesen összezavarsz!

BENCE:      Én?! Te képzelődsz! Én csak válaszra várok.

DÓRA:        De már megint rólam beszélünk. Mi van veled?

BENCE:      Ne tereld a szót!

DÓRA:        De terelem. Semmi közöd ahhoz, ahol vájkálsz.

BENCE:      Milyen választékosan fogalmazol.

DÓRA:        Úgy bizony. A válaszom pedig maradjon az én titkom.

BENCE:      Hát jó. Nem kötekedek tovább. Fáradt vagyok ehhez.

DÓRA:        Na és? Mibe fáradtál el?

BENCE:      Most komolyan soroljam fel?

DÓRA:        Igen!

BENCE:      (Közben feláll és az ágy felé sétál.) Rádió szerelés, vacsora készítés, kiabálás, idegbeteg nő lenyugtatása, meg ehhez hasonló dolgok. (Lefekszik az ágyra.)

DÓRA:        Hát te mit csinálsz?

BENCE:      Le akarok menni alfába.

DÓRA:        Értelek én. De ez így akkor sem lesz jó.

BENCE:      Miért?

DÓRA:        Mert az ágyban fekszel.

BENCE:      Mifelénk, a városban, az ágyban szoktunk aludni.

DÓRA:        Mifelénk is. Csak van egy apró bökkenő.

BENCE:      Vajon mi lehet az?

DÓRA:        Egy ágy, két ember. Egy fiú és egy lány. Érted?

BENCE:      Ez igaz. De ez az ágy, francia ágy. Tehát két személyes. Elfér a fiú és a lány is.

DÓRA:        Nem. Nem fér el.

BENCE:      De most miről be… (megérti) Aj! Ez nem lehet igaz. Dóra!

DÓRA:        Látom megértetted.

BENCE:      Ezt te sem gondolod komolyan.

DÓRA:        De igen. Nem aludhatunk egymás mellett.

BENCE:      Miért? Miért, ne lehetne?

DÓRA:        Hát mert nem. Nem és kész! Nem!

BENCE:      Hát jó. Akkor ne aludjunk egymás mellett.

DÓRA:        Köszi, hogy megérted.

BENCE:      Jó éjszakát a földön! (visszafekszik)

DÓRA:        Bence!

BENCE:      Nem hagynál aludni?

DÓRA:        Ezt, te sem gondolhatod komolyan.

BENCE:      Pedig látod, hogy komolyan gondolom.

DÓRA:        De én vagyok a lány!

BENCE:      Itt mindenki egyedül van. Na jó éjt!

DÓRA:        Bence, légy szíves…

BENCE:      Ha ágyban akarsz aludni, kénytelen leszel mellettem. Mert én innen bizony nem mozdulok el.

DÓRA:        De… de… értem már mire megy ki a játék!

BENCE:      Nem arra, amire te gondolod, akkor teljesen mást mondanék. A dolog csak arra megy ki, hogy nem fogok a földön aludni, mikor van ágy.

DÓRA:        Te tényleg bunkó vagy!

BENCE:      Te meg már megint okoskodsz. Egy-egy.

DÓRA:        Na és a lovagi erények?

BENCE:      Azok már a múlt hónapban elsültek.

DÓRA:        Mit tettem, hogy egy ilyen férfivel kerültem egy szobába?

BENCE:      Ne kérdezd! Úgysem kapsz rá választ. Hidd el, tapasztalatból mondom. Csak én a fiú helyett, lányt szoktam mondani.

DÓRA:        Tudod mit?

BENCE:      Na!

DÓRA:        Akkor alszom a földön. (Dühösen lepakolja a párnát és a paplant.)

BENCE:      Jó éjszakát!

DÓRA:        Megállj! Ezt még visszakapod! (Elfújja a gyertyákat, majd lefekszik. Majd néhány másodpercnyi csend következik. Ezután Dóri rosszul lesz. Halkan, szól Bencéhez.) Bence! Bence! (nem érkezik válasz, kicsit hangosabban) Bence! Kérlek, könyörgöm, Bence!

BENCE:      (közben Dóri folyamatosan mondogatja, hogy Bence.) Nem fekszem le a földre. Ha ennyire egyedül akarsz aludni, akkor aludj a földön. Ha nem, ide jöhetsz. De akkor sem…

DÓRA:        (ordít) Bence! (A fiú hirtelen „kiugrik” az ágyból.)

BENCE:      Mi van? Mi a baj? (Odatérdel a lány mellé.) Mi történt Dóri?

DÓRA:        Nem tudom. De mindjárt meghalok. Azta! Ez nagyon fáj!

BENCE:      Fáj? De mi fáj? Hol fáj?

DÓRA:        A hasam.

BENCE:      Jesszusom! De ugye nem fogsz szülni, vagy ilyesmi?

DÓRA:        Hülye! Nem szülhetek!

BENCE:      Bocs. Nem vagyok nőgyógyász. Honnan tudjam, hogy milyen egy szülés?

DÓRA:        Azért tizennyolc évesen már lehetne egy kicsike fogalmad róla.

BENCE:      Van is. Végül is felismertem.

DÓRA:        De nem fogok szülni!

BENCE:      Vagy mégis?

DÓRA:        Tudsz valamit, amit én nem tudok?

BENCE:      Nem tudom.

DÓRA:        Ez megnyugtató!

BENCE:      Na jó, jó! De akkor most mi legyen?

DÓRA:        Nem tudom. De csinálj valamit, mert nagyon fáj!

BENCE:      Jó, de mit?

DÓRA:        Akármit!

BENCE:      Lélegezz mélyeket! Belégzés! Kifúj! Belégzés! Kifúj!

DÓRA:        Au! Bence! Bence!

BENCE:      Itt vagyok! Ne kiabálj már úgy!

DÓRA:        Már hogyne kiabálnék?

BENCE:      Jó, igazad van. Fel tudsz állni?

DÓRA:        Nem tudom. Nem hiszem.

BENCE:      Akkor idehozom a toalettet. (befut a fürdőbe)

DÓRA:        (torkaszakadtából kiabál) Bence!

BENCE:      (benéz a színre) Mi történt? Jön a baba?

DÓRA:        Lehet.

BENCE:      Jézusom! Várj! (Visszafut a fürdőbe, majd a kukába hoz be forró vizet.) Itt vagyok!

DÓRA:        Mi az?

BENCE:      Forró víz.

DÓRA:        De minek?

BENCE:      Tedd bele a lábad. (beleteszi a lány lábát)

DÓRA:        Bence! Ez éget!

BENCE:      Tudom. De így az egyik sok, elvonja a másikról a figyelmed.

DÓRA:        De nekem nem! Így már két helyen is fáj! (Ahogy a lány kirántja a lábát a vödörből, fejbe vágja a fiút.) Bocs, nem akartam.

BENCE:      Ugyan! Borítsunk rá magzatvizet, illetve fátylat. De kifogytam az ötletekből.

DÓRA:        Még mindig nagyon fáj!

BENCE:      Tedd bele a kezed a vízbe!

DÓRA:        Bence!

BENCE:      Jól van, jól van. Figyelj csak! Mi lenne, ha inkább én tenném bele a kezem a vízbe? Akkor ordíthatnánk együtt. Vagy figyelj csak! Kérsz egy puszit?

DÓRA:        Nem!

BENCE:      Jó. Akkor, akkor, akkor…

DÓRA:        Azta! Tényleg meg fogok halni!

BENCE:      Meg ne halj! Legyezzelek?

DÓRA:        Nem hiszem, hogy az jót tenne.

BENCE:      Akkor mit tegyek?

DÓRA:        (Dóri nagy levegőket vesz.) Nem tudom, de kezd múlni.

BENCE:      Helyes! Hú, de leizzadtam.

DÓRA:        Te?

BENCE:      Igen én. Már szinte én is érzem a fájdalmat.

DÓRA:        Azt nem hiszem.

BENCE:      Lehetséges lenne, hogy ez egy szülési fájás?

DÓRA:        Te nem tudsz szülni!

BENCE:      Te jó isten! Ebben a nagy kavarodásban, már azt is elfelejtettem, hogy fiú vagyok-e vagy lány? De fiú vagyok. Fiú vagyok. Fiú vagyok. Oké. Jó. Megvagyok.

DÓRA:        Örülök.

BENCE:      Én is. (kis szünet) Akarsz az ágyon aludni?

DÓRA:        Ez kellett ahhoz, hogy kinyögd ezt a kérdést?

BENCE:      Felejtsük el ezt az egészet.

DÓRA:        Jó. Felejtsük.

BENCE:      Na gyere! (Segít a lánynak felfeküdni, majd betakarja.)

DÓRA:        Köszönöm!

BENCE:      Ugyan, bármelyik bunkó fiú megtette volna. (Bence megfogja a saját cuccát és lefekszik a földre. Megint csend lesz. Néhány másodperc csend.)

DÓRA:        Bence! Bence!

BENCE:      (ijedten felugrik) Megint fáj? Hozom a melegvizet!

DÓRA:        Nyugodj meg! Nincs semmi baj!

BENCE:      De én készen állok! Ha szülni kell, ha bármi kell?

DÓRA:        Csak kérdezni akarok valamit.

BENCE:      Igen?

DÓRA:        Nem akarsz te is az ágyon aludni?

BENCE:      Erre nem számítottam. Én nem értelek! Az előbb tiltakoztál, most pedig arra kérsz, hogy aludjak én is az ágyon?

DÓRA:        Sajnálom. Légy szíves, feküdj mellém!

BENCE:      Hát nem tudom. Na és az elvek?

DÓRA:        Az előbb is akadékoskodtál, és mi lett?

BENCE:      Na jó! Meggyőztél! (odafekszik a lány mellé) Na, meg vagy elégedve?

DÓRA:        Maximálisan. Köszönöm.

BENCE:      Ugyan semmiség. Úgysem vágytam a hideg földre.

DÓRA:        Én sem.

BENCE:      Jól van na! Nem kell leckéztetni. Elég jó lecke volt az előbb.

DÓRA:        Nem direkt volt. Ilyet még sohasem éreztem.

BENCE:      Te sem? Egyébként, mi történt?

DÓRA:        Nem tudom. Egyszer még téged szidtalak, majd hirtelen fájdalmat éreztem a hasamtól és egy másodperc múlva már mindenhol fájt.

BENCE:      Ti lányok. Mennyi bajotok van. Velem ilyen sohasem történik.

DÓRA:        Velem sem volt soha.

BENCE:      Tudod, azért hálás vagyok a sorsnak.

DÓRA:        Azért, mert bezárt?

BENCE:      Nem. Azért mert adott nekem egy új barátot.

DÓRA:        Igen. Én is ezt gondolom. Vajon találkoztunk volna, ha nincs ez az egész?

BENCE:      Biztosan. Ha a sorsunkban megírták a másikat, akkor előbb vagy utóbb keresztezted volna az utam.

DÓRA:        Most miről beszélsz? Te keresztezted volna az én utam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés