Bódulat 1.
Jelige: Péter 2011.02.01. 06:46
Lírai dráma két felvonásban
Bódulat
Lírai dráma két felvonásban
Szereplők:
Piller
Vánkos
Eky
Zotya
Anna
Eszter
Csapos
Rózsi
Tavasz
Nyár
Író
Mamámnak, ki sajnos már nem élhette meg a darab elkészültét. Nyugodt csillagod fényében már én is szikrázhatok.
Első felvonás
Prológ
(Egy esőben ázott, fáradt hétfő este kihalt útszéli sörözőjében egyedül iszogat egy fekete kalapos úriember. Pennájával sorokat ró kék csíkos jegyzetfüzetébe. Néha-néha hümmög egyet, majd belekezd élete történetébe)
Író: Írni annyit jelent, mint hinni. Hinni a fennmaradásban, az eljövendő nemzetékek tanításában, ám legfőképp hinni önmagunkban, hogy kitűnünk az élet vidám állatkertjéből.
Bár észrevesszük az előttünk elterülő kerítést, és azokat a mennybéli szemlélődőket, járókelőket, kik nevetve mutogatják angyalcsemetéiknek mindennapi tevékenységünk, ám mi megkötött rabként írunk, zsémbelődve alkotunk.
A jó vers nem tudomány. A jó könyv bárkinek elérhető. Mert, ha szívből jön, egy embert biztosan megérintünk: A lelkünket. Megváltozunk, fejlődünk.
Ezt a kötetet nem elismerés céljából hozom létre, sem pedig a költészetből adódó fennmaradási komplexusomból. Azért készül, hogy higgyek, azért, hogy fityiszt mutassak a popcornt majszoló angyalseregnek, azt az egyszerű üzenetet közölve ezzel, hogy igen, látlak!
Ha netalántán egy-két ruhába öltözött állattársam kiemelném szokásos párzási-táplálkozási rítusai közül, merő véletlen. (Vagy, tudatalatti tökéletesség…)
(körülnéz) Senkit sem szeretnék megbántani eme illetlen szavakkal, mert könnyen előfordulhat, hogy én himbálózom kötélről kötélre egy félig megrágott banánnal a kezemben.
De tudják, mit? Legalább írhatok.
Első szín
Csapos (a poharakat törölgetve): Nincs is ennél lehangolóbb. Üres söröző egy kihalt utcában hétfő este, esőzés közben. Annyit tesz: Unalom. Rózsi, te!
(A szolgálólány előjön a konyhából)
Rózsi: He?
Csapos: Milyen He? Kibukott az értelem. Bravó! Virágom, úgy néz ki, mára bezárunk.
Rózsi: Aztán nem is fizeti ki az egész napot, főnök?
Csapos: Mit fizessek? Ha dolgozni kéne, még akkor is a konyhában üldögélsz és nézed azt az éneklős versenyt a tévébe!
Rózsi: Meglátja, majd amikor én fogom a primadonnák helyett ropni a csárdást! (táncra perdül a székek között)
Csapos: Elég már, te tyúkagyú! Nagyon szédelegsz. Már szolgálat közben is italozgatunk?
Rózsi: Ez egy kocsma. Normális.
Csapos: Mennyit?
Rózsi: (hármat mutat az ujjával) Ennyit.
Csapos: Centben?
Rózsi: Literben.
Csapos: No megállj, te semmirekellő, ellátom én a bajod!
(Nyílik a kocsmaajtó, belép rajta két fiatal. Mindketten jól szituáltak, lerí róluk, hogy tettre kész, értelmes úriemberek)
Vánkos: ’Estét!
Piller: Nyitva vagyunk?
Csapos: Hogyne, természetesen! Mivel szolgálhatok az uraknak?
Vánkos: Két sört kérünk.
Csapos: Hallottad, Rózsi, intézkedj!
Rózsi: De főnök! Ön a csapos!
(Rózsi sértetten elvonul. Az ifjak a pulthoz lépnek, megkapják a sört)
Csapos: No, messziről jöttek
Piller: Dehogy. Az új kollégiumból, tudja, a Király térrel szemben. Utolsó iskolanap. Végigültünk két teljes órát öltönyben és nyakkendőben, miközben az igazgató úr enyhén illuminált állapotban tartott beszédét hallgattuk.
Vánkos: Másnaposan.
Csapos: Mit is mondanak ilyenkor? Maradj részeg!
Vánkos:(Pillernek súgja:) Újabb lerágott csontot hallott és láthatott a kedves közönség egy sablon karaktertől. (megvetően tapsol)
Uram, nem bánja, ha ezt inkább egy asztalnál fogyasztanánk el? A kalapos csóka melletti szabad? Ha nem is, majd azzá tesszük. Köszi. Gyere Piller!
Csapos: (magának) Ohó, szóval az egyiket Pillernek hívják! Kedves, hogy bemutatkoztak. Vajon ki lehet a másik? Mister Király vagyok és fiatal, minden az enyém?
Vánkos: (Visszaordítva) Vánkosnak hívnak, tata! Kihallatszanak önmagát erősen sztereotipizáló, szellemileg erősen nonopcionizált gondolatkísérletei!
Piller: Vánkos, Vánkos. Szeretsz így beszélni? Ettől okosabbnak tűnsz?
Vánkos: Tűnni tán pillanatnyi állapot. Másokban játszódik le. Én állandó vagyok. S ha ez az állandóság boldogabb, élvezhetőbb azzal a tudattal, hogy így szeretem magam, akkor miért is ne?
Piller: Mindegy. Túl fáradt vagyok hozzád. Kik jönnek még ide?
Vánkos: Anna, Eky, Zotya, Eszter…
Piller: Eszter? Ki a fene hívta meg őt? Te voltál, te szemét!
Vánkos: Mit számít, ki volt. Az élet szaloncukrok tárháza, amelyek véletlenszerűen, de mindig finoman potyognak a fejedre.
Piller: Csak nehogy az egyik be találja verni a tiédet!
Második szín
Eky: Elkeserítő egy ítéletidő van kint, emberek!
Anna: Elázott ez a méregdrága ünneplő. Miért mindig velem történik ez? Miért?
Piller: Eky, Anna! Sziasztok! Csüccs, majd egy forralt bor felmelegít titeket.
Anna: Persze, hogy büdös legyen a szám, és anyám levegye, hogy ittam. Szép.
Vánkos: Kedves Anna! Ön bizonyára még nem hallott arról az igen jelentős és a mindennapi életben oly sokak által preferált anyagról, amelyet úgy hívnak, hogy rágó.
Anna: Dagad egy ér a homlokodon, amikor magyarázol.
(Helyet foglalnak)
Eky: Sör?
Mind: Sör.
Csapos (a pult mögül): Mai fiatalok… Azt sem tudják, mi fán terem az illem.
Vánkos: Hé, tata! Kettőt ebből a mézédes nedűből! Fiúk és lány J, engedjétek meg, hogy elmondjam legújabb szerzeményem.
Piller: Anna, ugye nem jön Eszter? Elég furcsán szakítottunk, s most ő Zotyával van együtt…
Vánkos: Csend! Így már jobb. Szóval:
A sörhöz
Sör! Sör! Sör! Mi lehetne ennél
Egyszerűbb és kifejezőbb gondolat?
Mintha boldogság földbe vetnél
Lelkedből búsan kicsordult magokat.
Testet ölt a gyöngyöző élvezet,
És mi jólesőn kortyolunk nagyokat.
Az ember iszik, ha bölcs, iszik, ha vétkezett,
Hisz, tudja, megoldásnak új göröngye tör,
Melyben nő a folyékony képzelet,
Mi nem csal meg. Felüdít, s nem öl.
Nem úgy a nő, kit hiányunk gyötör,
Hát légy, te omló komló, légy, te drága Sör!
Piller: Az első sördal.
Eky: Vánkoskám, hmm, nem lenne úgy szebb, hogy „ó, ez nagyon finom! Ugyanazt közölnéd vele az embereknek, nem?
Piller: Anna, beszélhetnék veled egy picit?
Anna: Persze.
(Piller, Anna el)
Vánkos: Akkor hol maradna az esztétika? Gyönyörködtetés? Lelkünk szépségben csorduló katarzisa?
Eky: Hol marad az egyszerű emberi érték? Semmi szükség cicomázni valamit, ha igazi valója elég gyönyörű. Csúfból a hazugok kreálnak valami mást. No meg a művészek éjt-nappallá téve.
Vánkos: Ha lebutítanánk a világot, sivár, unalmas életet kapnánk. Kell hogy kiszakadjunk a szürkeségből.
Eky: Kár, hogy színvak vagy. Igyál!
Vánkos: Persze, ezzel minden vitát el lehet dönteni, mi?
Eky: Olyan műveletet hajtunk végre, melynek a végén oda lyukadunk ki, hogy nagyon nem tudunk semmit. Isten-isten.
Vánkos: Ha már az alkoholnál tartunk,(mert mi mást tennénk), Szeretném elmondani neked, hogy miért tartom magam többre azoknál a részeg anyátlanoknál, kik a panelok között borozgatnak.
Kétfajta alkoholista van. Az intelligens és az úgynevezett tablettás. Az egyik észérvekkel támasztja alá a tetteit, és elhiszi, van mire innia. Megteheti. Látod, ez vagyok én. A másik ezzel szemben állatias szintre lesüllyedve húzogatja a feleseit, húzogatja a feleségeit, ha érted, mire gondolok. Megszólítják netán egymást? Soha. Vagy nótákat dalolnak a másik vállára támaszkodva? Isten ments! Csocsóznak-e egy utolsót, mielőtt ki-ki indul a maga dolgára? Jó poén. Szidni bezzeg tudják egymást. Mégis az intelligens alkoholista fogja többre vinni. Neki joga van hozzá!
Eky: Ne feledjük, mindkettő iszik. Vagy drága a Mercédesz, vagy lopott a campingkerékpár, de ott parkol minden reggel a kocsma előtt. Más kalapáccsal, de koporsószögeket vernek szüntelen.
Vánkos: Te most beszóltál nekem?
Eky: Ecce Homo. Íme az ember. Sörhatás?
Vánkos: Sörhatás.
(sörhatás a vécére való kimenetelt jelenti – a szerző)
Harmadik Szín
(Piller és Anna be)
Piller: Szeretem. Sajnos szeretem. Nem értem, mit kedvelhet abban a Zotya gyerekben.
Anna: Azt, hogy nem te vagy.
Piller: Ennyire rossz lennék?
Anna: Az utolsó hónapokban féltékenységből mindenhová követted, s egy lélegzetvételnyi nyugta sem volt neki. Komolyan mondom, olyan voltál, mint egy pszihopata állat, aki reggel a szemedbe néz és odabúgja a füledbe: „Sütöttem húst reggelire!” és egy véres konyhakéssel megcirógatja az arcod. Na ja.
Piller: A szerelem…
Anna: Az őrültség. Fázom, ideadnád a kabátom?
Piller: (Felsegíti) Tessék. (Elidőz Anna karján, és szomorúan beszél magának) Tudod, nekem zenélt a szívem. Kibillent az egyensúlyérzékem és boldogan zuhantam Eszterrel a fűbe, hogy örökre együtt legyünk.
Anna: Csakhogy, a szédüléstől felkavarodott a gyomrotok és lehánytátok egymást.
Piller (Nevetve): Így múlik el a varázs. Az a baj, hogy fáj. Fáj, hogy minden lányban az ő emlékét keresem. A parfümje, a kacagó szemei, és az a mindent betöltő gyönyörű érzés hiánya fáj, mikor kulcsolt kézzel a folyóparton sétálgatva lágy csókot leheltem nyakára, s nem is kellett kimondanom azt, jó, hogy itt vagy. Minden szó, minden eszme kendőzetlenül csillogott előtte, s nem volt más, csak a végtelen csókösszefonódása a lélekkel.
Anna: Szeretlek. Akarom mondani, álomvilágban élsz.
Piller: S minden álom tökéletes, ha vele álmodhatok.
Anna: Piller! Annál fájdalmasabb, mikor felébredsz!(Megcirógatja az arcát) Nézz szét! Láss! Van még gyönyörűség.
Piller: Amióta Csalódunk egymásban, mi furcsa szerzetek, mindig van valaki, aki ellövi ezt.
Anna: Ez is lehet valóságos, ha szívből jön. (simogatja Piller arcát) Ez is lehet megtörtént, reális. Ne szenvedj! Csak légy ily drága kincs, csak csókolj meg…
(Piller elhúzza a fejét)
Piller: Megvesztél? Anna, ez mi volt? Ez, áh!
(Piller sértetten elrohan)
Anna: Mit tettem? Mit? Annyira ostoba vagyok! A lélek hegedűje nem illik az élet szólamába. Piller és Én? Lehetetlen. Ez a sorsom. Szemlélni a vonat ablakából az elsuhanó fákat, és erőlködni, hogy magamba szívjam őket, még ha csak egy pillanatra is tudom. Közben, közben ott kacag az egész vasúti személyzet rajtam!
Miért kártyáztok a szívemmel, ti angyalok! Nincsen jobb dolgotok? Nem szól rátok az úr fentről, hogy munka után kéne menni?
Bár, elegem van ebből a mindenhatóból is. Elvileg a saját képére teremtett minket. Akkor kell, hogy neki is legyenek érzelmei. Öröm, bánat, unalom. Igen, unalom, a legfontosabb mind közül. Hétfő este, esőben, egy város széli kihalt kocsmában teljesen magányosan.
Mit tehet az úr ilyenkor? Teremt. Szabad akarattal rendelkező egyedeket, hogy jót nevessen Annán, a szegény, gyámoltalan Annácskán, az angyalseregletével együtt.
Köszönöm, nem kérek belőle.
(Anna el)
Negyedik Szín
(Vánkos, Eky be)
Vánkos: Barnán bimbózott ánuszom rózsája.
Eky: Magyarul szartál.
Vánkos: Így is mondhatjuk. Bár, a kortárs művészet világában meg kell tanulnunk létezni. A rejtett értékek átadásán alapszik az egész. Á, hogy magyarázzam el, hogy megértsd? Vegyünk például egy szemetesládát. Elképzelted? Jó. Mire gondolsz?
Eky: Egy kukára.
Vánkos: Nem, vonatkoztassál el tőle!
Eky: Akkor… Szenny, bűn, halál, titok.
Vánkos: Ügyes. Most rakd össze őket, és kész a vers.
Szennyből tépett bűnömet
Majszolja a halál,
Miképp titkos ültömet,
Kukámba rakva már
Egyedül létezem.
Értelemszerűen mellé rétegződnek elborult festmények és ütemes gyári zajok. Vánkos Attila, 2010, Magyarország.
Eky: Van ennek egyáltalán értelme?
Vánkos (nevetve): Nincs, de jól hangzik.
(Helyet foglalnak)
Eky: Igyunk egyet?
Vánkos: A költő szájának szárazságát a szenvedés oltja. Ám, most hogy mondod, igen szomjas lettem.
Eky: Nem is értem, miért vagyunk egyáltalán barátok. Teljesen különbözik a felfogásunk.
Vánkos: Jó kérdés. Engedd meg, hogy elmerengjek egy picit! Mondjuk azért lehet, mert nálunk laktál kiskorodban, mikor a drágalátós anyát eltávozott, és apád tízéves üzleti útra ment el egy bombázó kelet-indiai szépséggel, hogy átvészelje ezt a „traumát”. Beledobtak, hova is? A kukába.
Eky: Lakbért kellett volna fizetnem, vagy mi?
Vánkos: Nem érted a lényeget. Szívesen láttunk. De valld be, ezért vagy ilyen megcsömörlött. Lázálmunkban anyánk nevét suttogni, tudva azt a borzalmat, hogy minden szempont amellett szól: Elhagytak, édesem. Szeretet nélkül felnőni…
Eky: Elég, kérlek. Néha úgy érzem, mintha egy hatalmas dobogóról beszélnél az emberekhez, s így szórva széjjel igen eltorzult világszemléletedet.
Vánkos: Neked meg csúnya a fejed.
(megcsörren a telefonja, felveszi, valamit magyaráz, majd vidámat leteszi)
Ó, Eszter az! Kimegyek eléjük.
(Vánkos el)
Eky: Most egymagamban fogok beszélni.
Kőtömb és beton. Szívünk tárházának máza. Pár tizenhét éves, nagy reményekkel ölelkező ember összeáll, és hinni kezdik azt, övék a világ. Az érzelmek százszorosan tépik szét a rációt, mely alárendelve azt búgja a hormonoktól küszködő léleknek: Ez így helyes. Kőtömb és beton. Ezért építem fel őket, hogy engem ne ragadjon be.
Magányom emberektől zár el, de meglepő, emberekkel létesít kapcsolatot. Mert szigeteltségemben fölfigyelnek rám, egy önkétlen segélykiáltásként.
Hú, micsoda gondolatmenet. Lehetséges, hogy ez sem igaz, csak lököm bele magam az érvek útvesztőjébe. Felnőni áldás, s átok is egyben.
(Anna be)
Anna: Csak az ökör iszik egymagában.
Eky: És jómagam. Anna, Pillert megint hol eszi a fene?
Anna: Ez nekem kínos. Egy padon üldögél a kocsma előtt, szomorúan és teljesen értetlenül.
Eky: Mi késztette rá?
Anna: Személyem.
Eky: Végre elmondtad neki, hogy szereted?
Anna: Tessék?
Eky: Nem volt nehéz felismerni a jeleket. Elég csak rád néznem, mikor a közelében vagy.
Anna: Ennyire átlátható lennék? Jaj, de kérlek, ne mondd el senkinek! Legfőképp Vánkosnak ne. Ő nem élné túl.
Eky: Miért is?
Anna: Mert ő engem szeret.
(Egy percnyi kínos, néma csend)
Eky: Na, ez már nekem is sok. Ebben a társaságban mindenkinek megvannak a szerelmi háromszögei, négyszögei, amorf alakzatai, csak nekem nem? Nem érzitek, hogy mindez csak valami pillanatnyi fellángolás fiatal, de még mennyire fiatal lelketekben? És még ti papoltok nekem komolyságról meg határozottságról!
Anna: állj! Arról én nem tehetek, hogy elhatárolod magad a normális kapcsolatoktól. Azt hiszed, nekem jó, hogy szorult szívvel vágyakozom az ideám után? Azzal a nehéz tudattal küzdve, hogy fiatal vagyok és bohóság az egész.
Eky: Nem ezt mondtam, csak…
Anna: Nincs csak! Legalább érzek valamit és ők is így tesznek. Hogy ismerjünk fel másképp minden buckát és völgyet az élet kétszáz köbcentis crossmotor pályáján?
Eky: Ki fogtok égni.
Anna: Ám lángolunk!
Eky: Fájdalmasan.
Anna: Világítva!
Eky: Nagyobb sötétben szunyva el.
Anna: Én nem vitatkozom veled. Már így is enyhén becsíptem.
Eky: Az adu. Ezzel tényleg minden vitát el lehet dönteni.
|
Jó próbálkozás! 6 pontot adnék!