ez + az....

Kedves Pali bátyám!

No, véget ért a 2012-es esztendő, és eljött a nagy elszámolás ideje. Nem Pali bátyám, nem az elszámoltatás, hanem az elszámolás ideje! Hisz ki vagyok én – egyébként teljesen kivagyok -, hogy elszámoltassak. Csak elszámolok. Magamnak, magam felé. Vagyis, tovább görgetem magam előtt felhalmozott tartozásaimat, és egyéb nyomoromat. Mert tartozás és nyomor aztán kijut, de azt hiszem, nem csak nekem, bár, most csak a magam nevében beszélhetek. Arról beszélhetek, hogy én, hogy értem, éltem meg az elmúlt esztendőt. Rosszkedvűen jelenthetem – rossz kedvünk telén -, hogy rosszul éltem meg, de félek, hogy a következő év, még ennél is rosszabb lesz. Ahogy régi tanítóm, az élet mondaná, újév, új kudarcokkal és még újabb nyomorral, és még annál is újabb gazdasági szabadságharccal megspékelve, a la’ magyarosan, ungarische virtussal. Nem, nem magamnak köszönhetően éltem meg rosszul, hanem felelős döntéshozóink hozzáértő tevékenységének köszönhetően. Hogy mire gondolok? Semmire. Hát merek én valamire is gondolni? Pláne, amire gondolok, azt még papírra is vetni! Persze, merem, de mi az értelme, akkor…. akkor, amikor minden szép, minden jó, mindennel meg kellene lennem elégedve. Legalábbis az elmúlt hónapok történései mind arra engednek következtetni – totális kommunikációnak köszönhetően -, hogy minden számomra, most negatívnak tűnő döntés mögött felettes döntéshozóink aggódása, és óvása lapul. Aggódnak értem, és óvnak engem attól… mitől is? Hu, basszus, belebonyolódtam, pedig annyira jól megszerettem volna magyarázni, hogy miért is történik mind az velem, velünk, ami. Most tudom, hogy a sok Csovit – Csodálatos Viktort – skandáló fan felkapja a fejét, hogy mit is ugat ez a barom, amikor most áll helyre a világbéke, és az ország zsebe, meg egyébként is! Itt ez a csodálatos kétharmad, aki aztán megoldja mind az ország, és ha jól belehúznak, tán még a világ problémáit is. Jó, tudom, a húzzunk bele a másik nagy tudású vezetőnk jelszava volt, de azért, mert ezek nem mondják, hanem csinálják, még nem jelenti azt, hogy nem erről van szó. Húzzunk bele! Mi, kisemberek, bérből és fizetésből nem élők – mert ennyi pénzből, amit kézhez kapunk, nem lehet megélni -, gyermeket nevelők, munkavállalók húzzunk bele! Tudom, minden szentnek maga felé hajlik, meg különben is! Ha én is ott ülnék, talán én sem csinálnám másképp. Illetve, ezt nem is lehet másképpen csinálni. Ezt csak így lehet csinálni. Á, dehogy! Ez dehogy védőbeszéd, Pali bátyám! Megállapítás! Megállapítom, hogy a legfontosabb a voks! Ki, kire fog voksolni 2014-ben. Higgye már el, hogy ez nem esztelenség. Csupán arról van szó, hogy a biztos szavazóbázisokat igyekeznek magukhoz édesgetni, a többiek, pedig egyelőre dögöljenek. Itt vannak mindjárt kedves nyugdíjasaink. A nyugdíjak reálértéket minden kormány igyekszik szinten tartani. A nyugdíjas pedig ennek fejében tutira lemegy szavazni azon a bizonyos vasárnapon. Dehogy sajnálom tőlük a pénzt, ugyan már! Csupán arról van szó, hogy ha a nyugdíjakat emelik, akkor ismét nő a lyuk a költségvetési tarsolyon. Meg egyébként is. A minimálbéren élő munkavállaló valószínű, hogy családot tart el. Ergo, többen élnek sokszor a nyugdíjnál kevesebb bérből, mint az a nyugdíjas, aki egymaga éldegél a több pénzből. Nem azt mondom, hogy a minimál nyugdíjat ne igazítsák az inflációhoz, de akkor igazítsák a béreket is! A minimál, és egyéb kicsi béreket feltétlenül. Egyébként akkor tudnak csak nyugdíjat emelni újabb költségvetési lyuk nélkül, ha a béreket emelik, és abból több járulék fut be a nagy közösbe. Akkor igen, van rá fedezet, húzzunk bele. Vagy itt van a másik nagy szavazóbázis! Az örök elégedetlen diákság. Eddig arról volt szó, hogy tandíjemelés lesz, sőt, csökkennek az államilag támogatott keretszámok. Erre mi történik? A diákok felkapják a fejüket, tiltakoznak, és utcára vonulnak. A legfrissebb – december 17. – hírek szerint, a keretszámok maradnak, és nem lesz tandíj. Aki eléri a 240-es ponthatárt, és a diploma megszerzése után itthon marad, az ingyen tanulhat. Kérdés, hogy fogják ezt kivitelezni, hisz az intézményektől hatalmas összegeket vontak el. Megmondom, hogy lesz. A kormányzat ingyenessé teszi a tanulást, de a döntést az egyetemek kezébe adja majd! A felsőoktatási intézménynek joga lesz majd tandíjat szednie, ha talpon akar maradni, netán fejleszteni akar. És tandíjat is szed majd, hisz költségvetését megkurtították, és nem lesz más választása. Mi lesz megint? A döntéshozók mossák kezeiket, és a megértő éljenzés folyik majd tovább. Az egyetemi vezetőknek meg a k…va anyját. Tulajdonképpen ez nem új taktika! Itt minden úgy lett, úgy van lekommunikálva, hogy ebben az országban mindenki mindenről tehet, csak pont azok nem, akik döntéshozó pozícióban vannak. Ők csak elmondják, hogy mi miért történik, igyekeznek nevén nevezni azokat a személyeket, gittegyleteket, akik miatt a negatív dolgok történnek, és mi – főleg én – szájtátva el hisszük nekik. Most a legújabb jóságos dobás, hogy tíz százalékkal csökkentik a közüzemi díjakat. Lám-lám, mily kedves gesztus a sok szegény földönfutó felé. Meg amúgy is! Lássátok már emberek, törődünk veletek! No, csak csendben jegyzem meg, hogy otthon 18 fokon megy a fűtésünk, éjszaka pedig letekerjük 16 fokra. Így is csillagászati összeg a bérünkhöz képest a fűtés számla. És, nincs melegünk. Jó, most csökkenni fog mondjuk havi háromezer forinttal, de a kérdésem az, hogy megmarad e, a gáz fűtőértéke. Vagy, jobban bekeverik, mint eddig, és még gyengébb lesz. Mert ha igen, akkor valószínű, magasabbra kell majd tennem a termosztátot, hogy ugyanannyi legyen a melegérzetünk, ergo, semmi sem fog változni, mert az óra többet fog pörögni. Megfagyni meg már csak nem akarunk két gyerekkel, a saját lakásunkban, nem igaz, drága Pali bátyám! Szóval, ott tartok, hogy én már nem hiszek. Sem nekik, sem másoknak, mert úgy érzem, folyamatosan átvernek bennünket. Emlékszem, micsoda nagy elánnal vágtunk neki az úgynevezett rendszerváltásnak. Aztán ahogy múltak, múlnak az évek, rá kell jönnünk, semmi sem változik. Az anno felhalmozott gané domb, azóta is fokozatosan növekszik, és ami a legrosszabb, egyre büdösebbé válik. És ugye, ganéból várat, nem annyira lehet építeni.

Kézcsókom Margit néninek!

A Zsoci azt mondta, hogy lassan megtanul nem gondolkodni, hisz egyfolytában negatív gondolatai támadnak. Például, arra gondol, mennyire jó lenne pozitívan gondolkodni, de aztán rájön, hogy a pozitív gondolatai is negatívak, vagyis feleslegesek. Akkor meg minek.