ez + az

Kedves Pali bátyám

Tündérmese CNN módra, a’la Nemzetgazdasági Miniszter úr által sütve, főzve, tálalva. Ugyanis áldott jó miniszterünk azt mondta a vele készített interjúban, ami Magyarországon történik az, tündérmese. Ez így van! Mesének ugyan mese, - tátott szájjal hallgatjuk - na de hogy jön ide a tündér szó, amire azért valljuk be őszintén, sokan felkapták a fejüket. Elmondom Pali bátyám. A tündérmese középkorban népszerű műfaj, a reneszánszban már ritkaságnak számít. (A tündér szó eredeti jelentése inkább negatív, állandóan változót, tűnékenyt jelent.) Szóval ami itt történik az mese is, negatív is, és reméljük, tűnékeny is. Hát… most mit tudok erre mondani. Ebbe az interjúba rendesen beletrafált a miniszter úr. Tudom, ő nem így értette. Aztán azt is elmondta ugyanott, hogy hazánkban végre szabadság van. Nyert, hisz valóban szabadság van. Már ami a szólást és véleményt illeti. Ránk szólnak, ha véleményt mondunk. És van még két hét szabadság, amit a Balatonon tölthet el az ember, feltéve, ha van rá pénze. Momentán nincs, és ha így folytatódnak ország építő – ugyanakkor zsebünkben túrkáló - törekvéseik, nem is nagyon lesz. Szóval a tündérmesék világát éljük. Itt van mindjárt első tündérmesénk témája. A hogy élünk ma(?) rég várt tündérmesénk világában. Jól élünk! Sőt! Meseszerűen élünk. Persze, ha netán valaki erőszakosabban rákérdez, akkor a jól elé könnyen odakerülhet a nem szócska, amire azért a kérdező igencsak felkapja a fejét. - Mit értesz az alatt, hogy nem jól? – kérdez vissza tágra meredt szemekkel, akkor, amikor… - Tudom, - felelem – a statisztikák, a média, no és a tündérmese szerint nagyon jól él a magyar ember, csak… - Miért te nem úgy érzed? – Te igen? – ezen aztán hosszan elgondolkodunk mindketten. Hogy is van ez? Egy életem van, és elrontják. Hogy lehet egy tündérmesében elrontani az emberek életét? A mesék, vajon erről kell, hogy szóljanak? Nem hinném! Persze, az életemet nem én rontom el – pedig csak nekem lenne rá igazán okom –, nem a családom rontja el, és nem is a rokonok. Még a főnököm sem, pedig, ő aztán igazán ért hozzá, nekem elhiheti, drága Pali bátyám! Az életemet a tündérmesénkben szereplő politikusok rontják el. A Hókuszpókok! Igen, ők rontják el! Országunk Házában csücsülve, barom, dilettáns, agyrém döntéseket, törvényeket hozva. Vagy ezek nem szándékos döntések? Dehogynem, hisz minden döntés mögött szándék lapul. Az már más kérdés, hogy az a szándék jó, esetleg rossz. Azt be kell látni, hogy sok döntés – legalábbis innen úgy néz ki - hozzá nem értésen alapuló! No és mi van a szakértésen alapuló döntésekkel? A szakértésen alapuló döntések egyetlen hibája, hogy nélkülözik a szakértést. Nem minden téren, csak épp ott, ahol szükség lenne a szakértésre. Persze, most sorolhatnám a mit, hol rontottak el a tisztelt hölgyeim és uraim, drága barátaim. De minek soroljam? Aki itt él és dolgozik – feltéve, ha van munkája – az tudja. Ha nem is tudja, minimum, hogy érzi. Meseszerűen érzi. Érzi például azt, főleg a hónap vége felé, hogy az elmaradt reggelit a vacsora hiányával kell pótolni. Mert vagy eszünk, vagy iskoláztatjuk a gyereket, vagy rezsit fizetünk. Mert sajnos rossz mese az, hogy mondjuk bérből és fizetésből mindenre telik. Hisz az összes számla és kötelezettség befizetése nem mindig sikerül. Valahol azt hallottam, hogy hazánkban, körülbelül százezer gyerek éhezik. Ez is mese lenne? Nem hinném. Azt hiszem, ha gyerekekről van szó, még a tíz is sok. Az egy is. No de százezer? Ugyanakkor azt olvasom, hogy van kormánytag, akinek az éves bevétele a félmilliárdot is meghaladja. - Ez persze az ő tündérmeséje. Jó helyen volt, jó időben. Mint a többiek. Nem mi többiek, ők többiek. Ott fenn. Ahonnan nem látszik az igazi tündérmese. A lényeg!  - persze, ez is szerencsés valahol, mert őt biztos, hogy nem lehet megvesztegetni, korrumpálni, mert nincs miért. Nincs szüksége az ily módon megszerezhető pénzre. Egyébként is. Bármennyire rosszul élünk, az azért valahol örömmel tölt el, hogy a Parlamentben ülők egyhangú felkiáltással szavaztak maguknak több bért, ugyanazért a „kiváló” munkáért. Legalább aki ott ücsörög, az keressen már egy kis pénzt, nem igaz? Én is ezt tenném, pedig nem vagyok szent. Mégis magam felé hajlana. Persze, ez sem teljesen igaz, hogy mindenki egyformán rosszul él. Csak egy réteg. Ez a réteg, egyes becslések szerint a lakosság nyolcvan százalékát is kiteheti. De mi van, ha nem? Ha valóban a statisztikai adatok - a meseszerű adatok -, és a kormány szóvivő által elmondottak a pontosak, miszerint ha pillanatnyilag úgy is érezzük, az nem igaz, amit érzünk. Mert vegyük tudomásul, most sokkal jobb a sorunk, mint eddig bármikor is volt, az elmúlt sok évben. Hisz elérkeztünk a tündérmesék világába. De ha mégis igazolni látszana pillanatnyi nyomorunk, az feltétlenül az elmúlt kormány nyolc évének köszönhető. Mert ők az igazi Hókuszpókok! Ezen azért elgondolkodom. Tulajdonképpen tök mindegy, hogy kinek köszönhetjük. Ezeknek vagy azoknak, magunknak vagy másoknak. Egy biztos. Huszonhárom évvel vagyunk a rendszerváltás(?) után. Egykor kiléptünk a KGST-ből, amitől anno kivert a víz mindenkit, és beléptünk az EU-ba, amitől kiver a víz mindenkit. Kiléptünk a Varsói Szerződésből, mert egyfolytában ugráltattak bennünket hadiszinten, és beléptünk a NATO-ba, hogy egyfolytában ugráltassanak bennünket hadiszinten. Felszámoltuk a TSZ-eket, mert idejüket múlták, most szorgalmazzuk a családi gazdaságokat, mert modernek. Gyárainkat, üzemeinket szétdarabolták, és olcsón felosztották maguk közt, majd elfelejtettek újakat építeni helyettük. Ugyanígy nem építettek szinte semmit. Sem kórházakat, sem iskolákat, - csak összevontak - sem utakat. Úthálózatunk minősége kritikán aluli. Építettek ugyan sztrádákat, és néhány céltalan hidat, melyeknek sok értelme nem volt, ráadásul ezek csak vitték a pénzt. Huszonhárom év alatt eljutottunk oda, hogy nincs pénz semmire. Sem egészségügyre, sem oktatásra, sem szociális hálóra, sem közbiztonságra, sem sportra. Mondjuk szociális hálóra nem is lenne szükség, ha teremtődnének munkahelyek, mindenki dolgozhatna. Legalábbis a többség, és a bérek is európai bérek lennének. Mert ha jól gondolom, nem segélyért és szociális juttatásokért akarunk kuncsorogni, hanem az elvégzett munkánkért szeretnénk tisztességes bért kapni. És hogy hova tűnt országunkból az a sok érték? Szellemi, anyagi? És hogy miért nem jutunk egyről a kettőre? Nos. Erről nem szól a tündérmese. A mesélő vagy nem tudja, vagy mélyen hallgat róla. Persze azért érvek és ellenérvek kerülnek napvilágra, mindenki mutogat mindenkire. De az igazság az, hogy politikusaink és köreik zsírosodnak, a nép, az Isten adta nép pedig… hallgatja a gyönyörű, hivatalból kreált tündérmesét, a legyártott érveket, a rengeteg szlogent, a majd négy év múlva szebb és jobb lesz ígéreteket. Aztán szép lassan elfogynak az észérvek, és a politikusok ígéreteiből sem lesz semmi. Kipukkad a mese, és a gonosz felülkerekedik a jón. Marad a melldöngetés és a másik fél szapulása. Nincs összefogás, egységbe tömörül a kétség. Egyre kevesebb a munkahely, a bérről nem is beszélve. A fizetésnél pedig már csak a hit a kevesebb. Mert ha nem vennék észre ott fenn, a magasban ülők, hitünk lassan elfogy. Hiteltelen és hitetlen emberek országa lettünk. Politikusaink elveszítik hitelességüket, a devizások hitelük fejében a lakásukat, mi pedig hitünket veszítjük, egy szebb egy jobb világról álmodón. Szóval, csak arra akartam kilyukadni, hogy egyelőre, minden jel arra mutat, hogy tündérmesénk rossz irányt vett. Vesztesek lettünk a szó legtisztább, de nem a legnemesebb értelmében. Mert nem vesztesnek születtünk, csak azzá tettek bennünket. Ahogy Rejtő mondaná, önerőből csúsztunk le idáig. – Apa! Mi ez itt felettünk? – Az kislányom! A béka feneke! – Juj, de közel van! – Ma még közel van. Majd nézd meg egy hónap múlva! - no drága Pali bátyám, ez a mi tündérmesénk.

Kézcsókom Margit néninek!

A Zsoci tündérmesébe illő változásokon megy át. Volt munkája, családja, egzisztenciája. Munkahelyét felszámolták, munkanélküli lett. Aztán a lakását is elvesztette, és az asszony is elhagyta. Most révetegen néz maga elé, kezében egy flaska kannás borral, és néha beletúr az útjába eső kukákba.