.

Ne ijedjen meg senki, nem fejtem ki válaszom e kérdésre messze vezetően. Tudom, hogy sokan az orrukig se látnak, mások odáig még igen, de az orruk hegye már nekik is „messze”. Persze, vannak kivételek, aki kivétel, az vegye ki magát e véleményből, önkiszolgálóan!

Nos, csak arról van szó: mit hozzak én, mint nevem szerinti Mikulás, ahogyan egykor osztálytársaim is hívtak, egy bizonyos társaságnak, amelyik igazi Kft., mivel tagjai valóban korlátoltak? Igaz, ami igaz, éppen a korlátoltak tudnak korlátok nélkül annyi mindent összehordani, még arról is, akit egyáltalán nem ismernek. Valamit érdemelnének e buzgóságukért a Mikulástól, - vagy mégsem?

Azt álmodtam, hogy egy bizonyos hölgy, aki valóban pártatlan, hiszen nem is ismer, azt állította: egész életemben még soha semmi jót nem tettem. (Ennyire rosszul ismertem eddig önmagam? Bár az is igaz: Miklós vagyok, de nem Szent Miklós, ám utóbbi szélsőség-hiány talán megbocsátható volna e kis országocskában.) Az álombeli hölgy azt is közölte velem, hogy én „egy szerencsétlen, még otthon is semmibe vett senki” vagyok.

Arra gondoltam – álmomban – , hogy őszinte véleményéért valamit hoznom kellene e hölgynek Mikulás-napra, - de mit? Rájöttem: megvizsgálom a véleményében rejlő igazságot, azt adom neki, hadd örüljön!

Vegyük először a „szerencsétlen” kifejezést. Hát olykor volt szerencsém, olykor nem. Sokkal többször nem, mint igen. No meg a „szerencsés” kifejezés sem mindig van összhangban valamilyen nemes erkölcsi követelménnyel, így van szerencse, amelyet morális felsőbbrendűségem miatt (ami miatt annyiszor jutottam alulra!) nem is kívántam magamnak. Hát itt szépen zsákutcába jutottam: sem helyeslés, sem cáfolat a „szerencsétlen” állapotra. Ha anyagi helyzetem nézzük csak, akkor viszont inkább áll a „szerencsétlen”..

Az álombeli internethölgy azt jól látja-e, hogy „még otthon is egy semmibe vett senki vagyok”? Meg is kérdeztem erről szépséges feleségem, aki senkiségemről hivatalos családi cáfolatot adott ki. Manapság a cáfolatokat is (nem csupán az állításokat!) óvatosan kell kezelni, minden szinten, de azért – némi töprengés után – arra a véleményre jutottam: senkiségem olyan szólásszabadságot élvez a családban, mint az ország nagy családjában talán senki sem, viszont attól a szólásszabadságtól, amit a Szent Piacdemokrácia hirdet magáról, még messze vagyok. Hát ez is zsákutca, kedves Álombeli Hölgy, részemről ennyi futja Mikulás-ajándékként! Egyéb megjegyzéseit, horkolásom miatt, nem hallottam jól, - vagy legalábbis vegyük úgy!

Annak az úrnak, akit, szerintem, nem az Úr küldött álmomba, és – miközben az igazak álmát aludtam – provokációval vádolt, adnom kell-e valamit Mikulásként? Hát, ha nem lennének ilyen drágák a könyvek, talán vennék neki egy Értelmező Szótárt. A sajátom szerint a „provokáció” alatt valaminek a kikényszerítését, illetve ilyen tettet, kihívást jelent ez a fogalom. (Párbajra való kihívást is jelent, de utóbbit feleslegesnek érzem, az illető úrnak, mint majdnem mindenkinek, valószínűleg e nélkül is van pár baja, mint ahogy nekem is, sőt, biztosíthatom, nekem nem csupán pár.)

Ha valaki leírja a véleményét, amit igaznak tart, de semmi erőfeszítést nem tesz arra, hogy a másikat az ezzel való vitatkozásra rábírja, - miért „provokálna”? Ha az illető úr például arról írna verset, hogy lovastengerész druszámnak nem csak a lova volt fehér, - arra én talán írnék neki valamit, személyeset? Álmomban sem! Ám, ettől függetlenül, ha valaki mást ír ugyanazon tengerészlovasról, lófehérségről, lóvá tett országról, az miért volna provokáció? (Legalábbis még, mert lehet, hogy egy közelgő rémálomban az lesz.)

Na! Szóval az illető úrnak nem adok semmit Mikulás-napra. Igazságot adhatnék, de arról már beláttam: nem kell senkinek (kivéve olyan, az álombeli hölgy által állítottan még otthon is senkinek, mint én).

Sok Úrnak és Úrhölgynek, sejtem, az volna Mikulás-napra a Legnagyobb Ajándék, ha engem elvinne az Ördög (mármint a Mikulással együtt járó Krampusz). Lehet, hogy el is visz, majd meglátjuk. Már csak pár nap van hátra Mikulás-napig, addig szíves türelmüket kérem, - de szívtelen türelmükkel is megelégszem!

Igen, de ajándékot, akár ilyet, akár olyat, a Mikulás, a legenda szerint, csak jó gyerekeknek hoz. A jó fogalma pedig meglehetősen bizonytalan. Rendszerfüggő. Aki jó az egyik rendszer fogalma szerint, esetleg rossz a másiké szerint. Még az is lehet: nem kapják meg a Mikulás Krampusz-segítőjétől a Legnagyobb Ajándékot.

Van azonban egy mondás (amelyiket, bár nem igaz, mondogatni szoktak):

„A remény hal meg utoljára.”

Reménykedjetek, Olvasóim és Nem Olvasóim! No és ügyeljetek a mondás sorrendjére…

(2011)