Hetedik fejezet

7. FEJEZET,
amelyből megtudhatjuk, amit már úgyis tudhatnánk, nevezetesen azt, hogy nem minden búcsú búcsú, amiről azt hisszük: búcsú

BÚCSÚ FARAMUCIORSZÁGTÓL

Faramuciország csacsifüleit mégsem húztam meg búcsúzóul. Miért nem? Ennek oka Krampuszbajusz Dömötör, ez az óriásvadkan kinézetű óriás. Ő kapta Faramuciország kormányában a pénzügyminiszteri tárcát. A többi tárcát - úgy értem: pénztárcát - nem kapta, hanem erőszakkal kiürítette. Jól tájékozott rossz nyelvek szerint részben törvényesen törvénytelen fondorlatokkal a saját zsebébe, mert az volt csókolni való kis kezecskéjéhez a legközelebb. Krampuszbajusz Dömötör ugyanis be akarta írni a nevét Faramuciország történetébe, de kiderült: felesleges írogatnia, szinte napok alatt beleutáltatta magát!
 

No szóval Krampuszbajusz Dömötör olyan sokat kért tőlem, szegény ördögtől, Faramuciország csacsifüleinek húzogatásáért, amennyit még egy milliomostól sem ildomos.

Annyi baj legyen, majd megcsípi fülhúzás helyett ezeket az országnyi nagy csacsifüleket a kánya, vagy annak a lánya!

Búcsúztatásomra igen előkelő küldöttség jött el: Hetyke Tóbiás, óriásország magát nagynak hirdető törpe kiskirálya, Zsebelemte, a minden hájjal megkent és felkent udvari kacsatojásköltő, Bajuszmázas Dagadász, akadémiai díszfőkolompos, meg harminc kirendelt díszegyenruhás díszóriás díszpuskával, hogy leadja a díszlövéseket. Egyből hasra vágtam magam, amikor leemelték vállukról a díszpuskát, mert nem szerettem volna dísztemetést egy belém tévedt díszpuskagolyó miatt. A díszlövések után Zsebelemte, az udvari kacsatojásköltő mondott tanácsokkal dúsan fűszerezett verses búcsúztatót. Ebben ismételten megpróbált, bár kilátástalanul és bensőmbe belátástalanul, jobb belátásra bírni: talán meggondolom magam és mégis ottmaradok Faramuciországban. Teli torokból zengte felém:

Eltávoznál?! Nemes eszmék
soknak okozták már vesztét!
Szép a hűség, nemes eszme -
de van, aki ezt fizesse?
S a becsület becses ára?
Nem telik abból gatyára!
Jó tanácsom sokat érne:
zsebelj a magad zsebére!
Más zsebeket ki úgy forgass,
hogy közben a szemed forgasd!
Maradj köztünk! Ez az ország
éli változatos sorsát:
kívül koldul, belül rabol,
s míg csal, - de szépen is papol!
Nagy trónszéken kis Tóbiás..
Pajtás! Nem jön rád a sírás?

Zsebelemte szívig ható szavaira tényleg majdnem rám jött a sírás. Persze, nem arra a gondolatra, hogy most elhagyom a dicső Faramuciországot (ahogy Zsebelemte hitte), hanem azért, mert eszembe jutott: már előbb is faképnél hagyhattam volna, ha egy kicsit ügyesebb vagyok.. Bevágtam hát magam mögött e muris ország kiskapukat elfedő nagykapuját, - egy vastagkarú óriás sem vághatta volna be különbül!
 

A szokott, tízkötetes regénybe illő kalandok után hazaérkeztem. Otthon virslit ettem mustárral és ecetes tormával. Hetyke Tóbiás, szerencsére, nem jött utánam, így a virslit nem ette el előlem senki. Később lefeküdtem, könyvet olvastam, majd jót aludtam, utána felöltöztem, reggelihez ültem és - mivel kintről tülkölést hallottam - a tükörtojástól tréfásan megkérdeztem:

Tűkön ülök, Tojástükör!
Odakint valaki tülköl.
Mondd meg nékem, Tükörtojás:
aki tülköl nem óriás?

A kérdést viccnek szántam, pedig tudhattam volna, hogy nem egy vicc rosszabb, mint macskának a sicc! A tükörtojás ugyanis megszólalt:

Nem óriás! A Tóbiás!
Nem is tülköl ily szépen más!
Ám óriás is jön, hahó, -
viszi azt, mi mozdítható!

Tényleg! Krampuszbajusz Dömötör pénzügyi rablóminiszter szőrös keze idáig elért! Az óriások ingyen nagytakarítást csináltak nálam, csak, sajnos, ez az ingyen nagytakarítás igen sokba került nekem. Állítólag túl sok vizet ittam Faramuciországban, a víz pedig drága kincs, ezért több volt az adósságom óriásföldön, mint hittem. Persze, az még valószínűbb, hogy Csalafinta Teofil, aki Faramuciországban az Adópalota csintalan főfintorgója, ahogy szokta, csak úgy kapásból, néhány ravasz számot felírt a számlámra. Ám ezen már késő tűnődni, filozofálgatni.. Az óriások elvitték adóba az asztalom, a székeim, az ágyam és a televízióm. A lábaim és lázas vízióm (látomásom) meghagyták. Bendőjükbe hányták minden ennivalóm, de meghagyták, sőt, még szaporították is sok keserves tennivalóm. Most az üres szobámban ülök törökülésben, de ülőpárna nélkül, pogányul, és kínos képpel ismét Faramuciországról írok.

Az Isten akárhová is tegye ezt faramucian meredező, feredező, felhergelően ferde királyköztársaságot, ezt a republikálódott pucércicimicisen pimasz monarchiácskát, - csak egyszer már ne ide tegye, a nyakunkra!

(1995)