Kopasz katonaként Taszáron voltam báziskiképzésen. Azért, hogy az őrkatonák hazatudjanak menni eltárva, engem is beosztottak őrségpótlásba. Két óra őrség, két óra alvás, két óra készenlét váltogatta egymást a huszonnégy órás szolgálatban.
Odakinn mínusz 15 fok csikorgó hideg várta az őröket. Éjszaka volt. Az őrszobában mozdulni sem lehetett, mert a csend mindenütt szétterült a helyiségben, szempilláinkat nyomkodva lefelé, azt suttogva (aludj, aludj). Egy lócán ültünk mind a hatan, mert mi következtünk őrségre. A lóca előtti asztalon kezemre hajtott fejem fél fele elzsibbadt, ezért hamarabb ébredtem kicsit mint a többiek. A kályha teteje piros volt, mert az egyébként nehezen gyulladó nedves szén csak lassan kapott lángra benne, de ha beindult, megállíthatatlanul tombolt, energiája forróságot sugározva. Halk lobogó hangja még a csend sűrűjét is fellazította kicsit. Bámultam a pirosló kályhatetőt, miközben gondolataim az előző őrségem fázós két órájára terelődött. Elhatároztam, hogy kérni fogok őrbundát a következő őrségre. Még el sem jutott agyamig az elhatározás, mikor nyílt az őrparancsnok ajtaja, és álmosan kilépett rajta a felvezető és halkan kiadta a parancsot.
- Őrségpótlásra felkészülni. Felálltam az asztaltól és odamentem a felvezetőhöz.
- Szakaszvezető elvtárs kérek engedélyt szólni.
- Mondja. Hangzott az ásítós válasz.
- Jelentem, kérek őrbundát az őrséghez. A felvezető tágra nyílt szemekkel nézett rám, mintha még soha nem kértek volna tőle ilyesmit.
- Igen? kérdezett vissza hitetlenkedve.
- Jelentem, igen. Hangzott válaszom.
A felvezető sarkon fordult és visszament az őrparancsnokiba. Közben felöltöztünk és fegyverrel a vállunkon vártuk, hogy megjelenjen. Zajongva nyitotta ki az őrparancsnoki ajtaját, a hatalmas bundát, és a nemezbotost csak nehezen tudta áthozni a szűknek mondható ajtón. Nyomában közvetlenül megjelent az őrparancsnok is álmos ébredező fejjel. Némi kenyérmorzsa, cigarettacsikk a hamutartóban maradt az asztalon és őt ez feldühítette. Közben a felvezető elém dobta a földre az őrbundát és a nemezbotost. Kapkodva kezdtem magamra venni a frissen szerzett áldást. Az őrparancsnok az alkarjával lesöpörte az asztalt morzsástul, csikkestül, hamutartóstul. Rázogatni kezdte a kályha salakolóját, míg a salaktartó izzó parázzsal teljesen tele nem lett. A felvezető még sapkát sem vett, csak a géppisztolyt akasztotta a vállára és már indult is miután kiadta a parancsot.
- Szakasz, in-dulj.
A többiekkel együtt elindultak őrségváltásba. Én még mindig a nemezbotos felvételével voltam elfoglalva. Nagy nehezen sikerült is és az őrbundát kezembe fogva indultam a többiek után sietve, nehogy lemaradjak. Hátam mögött közben az őrparancsnok az izzó hamuval telt salaktartót kihúzta a kályhából, és egy hatalmasat belerúgva, az végig száguldott az őrszobán, egy közlekedőn ahol a bejárat volt, és a fogdák előtti közlekedőben landolt óriási füstöt és széngázt hagyva maga után. Még hallottam artikulációját mivel a fogdában levőket nógatta.
- Elítéltek, rablók, gyilkosok ébresztő! A többit már nem nagyon értettem mert a többiek utolérésével voltam elfoglalva, miközben az őrbundát erőltettem magamra egyik kezemben a fegyvert tartva. Már az első őrségváltás megtörtént mire sikerült futva utolérni a csapatot. A felvezető gyorsan ment a könnyű szerelésében, alig tudtam tartani a lépést. Izzadtam, a felszerelésem meglazult, lötyögött rajtam. Természetesen legutoljára én váltottam. Megérkezve őrhelyemre kezeimet a térdemre támasztva fújtam ki magam miközben felfőtt testemet hűtöttem. Jó félóra eltelt mire megnyugodtam és begomboltam az őrbundát. Talán még egy félóra eltelt mire szétnéztem magam körül mit is kell őriznem, mert az őrszobán csak gyorsan mondták el, és állandóan azokat a diverzánsokat emlegették meg, hogy nincs nyugalom a reptéren, mert mindig fognak valakit. Az őrparancsnok is fogott egy személyt és ezért léptették elő őrmesterré. Egyébként ő is sorállományú katona volt mint mi. Végre kifújtam magam és az egyik fordulónál, kicsit távolabb egy alakot pillantottam meg. Sötét volt, csak itt ott volt megvilágítva a reptér. Mereven mozdulatlanul néztem a sejtelmes alakot, amint odébb megy, megáll és ismét odébb megy. Mivel közelített felém és már tisztán kivehető volt, hogy egy embert látok, a fegyverem után nyúlva rákiáltottam.
- Állj ki vagy! Az alak lecövekelt. Hát megállt, most mi legyen. Hosszasan néztem, hogy nem valamilyen állat lehet e mégis. Ismét megmozdult és most már biztos voltam abban, hogy emberrel van dolgom. Ismét rákiáltottam.
- Állj vagy lövök! Most már válasz is érkezett a felhúzott géppisztolyom célkeresztjében levő embertől.
- Te hülye, én a kettes őr vagyok!
- Szólhattál volna előbb is! Válaszoltam immár megnyugodva. Persze mint később kiderült, az őrparancsnok elfelejtette közölni, hogy vannak olyan őrhelyek amik össze érnek.
Azért kicsit ideges voltam a történtek miatt, ezért a géppisztolyból kivettem a tárat és olvasni kezdtem a lőszert. A kiszedett golyókat azután visszaraktam a tárba, csak közben egyet leejtettem a bokáig érő hóba. Már hallottam az őrségváltás szokott hangjait, és szinte csak az utolsó pillanatban találtam meg a hiányzó lőszert a nemezbotos és az őrbunda által erősen korlátozva. Ismét kicsit zaklatva érezve magam indultunk az őrszoba felé. Közel volt már viszonylag, így most nem viselt meg a visszatérés. Letelt ez a szolgálat is.
Leadtam az őrbundát és a nemezbotost. Még vagy háromszor mentem őrségbe, akkor is tomboltak a mínuszok, de eszembe nem jutott volna kérni még egyszer az őrbundát.