üljetek le kicsit kedves olvasók és olvassátok az én igaz mesémet

Menyből az angyal

Közeleg a karácsony, életem 76. karácsonya. Erre mondják a fiatalok, szépkor, én meg sem érem! Én sem gondoltam 30 évesen, hogy ennyit kapok az élettől. És ahogy most visszanézek, azt látom, volt ebben a hetvenöt évben, jó is, rossz is, öröm is, bánat is, de a karácsonyok mindig örömöt hoztak. Mert a karácsony lényege a szeretet. Nem mindig volt ragyogó karácsonyfánk, sem gazdagon terített asztalunk, de a legválságosabb években is ott volt a szeretet. Erről a karácsonyi örömről szeretnék most elmondani egy történetet.
Hamar jött akkor a tél, már a november vége is sűrű és tartós hóeséssel köszöntött ránk. 1942. írt a naptár. Már javában tartott a háború. Én még csak nyolc éves voltam és csak annyit tudtam a háborúról, hogy édesapámat elvitték katonának. Azelőtt is sűrűn jött a behívó, de, mivel határvadász volt, gondolom, a családra tekintettel, vagy itt, Csanádpalotán az őrsön, vagy Orosházán teljesített szolgálatot, de úgy két, három hónapos katonáskodás után mindig hazajött. Család-fenttartóként volt számon tartva, mert idős szüleiről és három gyermekről, feleségről kellett gondoskodnia. Az apa hiányán kívül, meg volt minden, ami kellett, meleg szobánk, kenyerünk. A falusi ember, pláne, ha volt egy kis földje, beteremtette magának a mindennapit. Mondom, nekünk gyerekeknek, csak az apa hiányzott. Édesanyám rengeteget dolgozott. Ellátta a jószágot, gondozta az idős szülőket, rólunk, rosszcsont gyerekekről is gondoskodott. Egy este, mi gyerekek már ágyba voltunk, mikor ő még javába takarított. A petróleumlámpa világa mellett mázolta a szoba döngölt földjét, és egyszerre csak azt láttam, hogy potyog a könnye a sáros földre. Ki esett a kezemből az olvasókönyv és odaszaladtam, mellé - kucorodtam, átöleltem, mondtam neki, segítek, csak ne sírjon. Feküdj vissza kislányom, mondta a szemét törölgetve, mindjárt jövök én is. Amikor befejezte a munkát, megmosakodott csak akkor mondta: apátokat a frontra vitték, olvassátok el mit ír. Az én szemem is könnyes volt, ahogy kibetűztem a tintaceruzával írt sorokat „Nagyon nehezek itt a napok, állandóan két tűz között vagyunk, nem tudom, karácsonyra haza tudok e menni.” Pár nap volt még karácsonyig, hát szomorúan vártuk az ünnepet, de még egy levelezőlap sem érkezett. Így jött el a karácsonyeste. Édesanyám előttünk nem sírt, de a szeme nagyon szomorú volt. Feldíszítettük a kis karácsonyfát, meggyújtottuk a gyertyákat. Már alkonyodott, sűrű köd borult a havas tájra, amikor a kutyák nagy ugatással rohantak a kapu felé. Futottam ajtót nyitni, ki jöhet ilyenkor? Csak ámultam, amikor megláttam a vendéget. Én az igazi nevét ma sem tudom, csak úgy ismertük, Cigány Sándor bácsi. Vékonyka kabátjába, hóna alatt a hegedűvel toppant be a szobába. „Gyüttem karácsonyt köszönteni” mondta és vette elő a hegedűt a tokjából. Akkoriba, még szokás volt, hogy ünnepnapokon, így tisztelték meg a muzsikus cigányok a gazdákat, iparosokat, akik ezt a szép gesztust, némi földi javakkal köszönték meg. Édesanyám most mégis sírva fakadt, úgy mondta: Jaj Sándor kit akarsz te köszönteni, mikor az uram a fronton van, apósom meg, ágyba fekvő beteg! Milyen nótát akarsz nekünk muzsikálni? Hát tudom én a menyből az angyalt is, szólt, és halkan játszani kezdte a betlehemi éneket, mi gyerekek meg vele énekeltünk. Szomorú volt ez az ének, nem olyan, mint máskor. Akkor megint kutyaugatást hallottunk. Ez az ugatás már nem idegent jelentett, hanem az örömteli csaholás, ismerősen hangzott, de akkor már kivágódott az ajtó és belépett édesapám. Vastag hó borította a katonaruhát, kristályos jég csillogott a bajuszán, de ebből édesanyám nem látott semmit, csak ölelték egymást, sírva, nevetve a kitárt ajtóba, míg csak az öreg cigány rájuk nem szólt: Csukják mán be az ajtót, mer sokan vannak odakint, ami azt jelentette, hogy hideg van. Húztuk be őket a szobába, hámoztuk le apáról a kabátot. Sírtunk, nevettünk egyszerre, és úgy éreztük, angyal suhan át a kis szobán, hogy leolvadtak az ablakról a jégvirágok, hogy megszületett a Kisjézus, és énekeltük a hegedű hangjával, Menyből az angyal. Kint meg lassan belepte a tanyát a hó.
Sándor bácsi meg egy kis kóstolóval, kolbásszal, szalonnával felpakolva indult haza, hogy a cigánysori kis házban is megérkezzen a karácsonyi angyal.