MÁSODIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

Apró tömbházlakás szobája. Barka és Fülöp megőszült hajjal, fotelokban ülnek, olvasnak. Fülöp leengedi az újságot, egykedvűen néz ki az ablakon.

Barka: (Észreveszi, ő is leengedi könyvét) Mi történt?

Fülöp: Semmi. Sajnos az újságban nincs olvasnivaló. Ugyan az az ostoba szöveg. A mai számmal különösen elbántak. Nézd, (Közben lapoz) egy, kettő, három, négy, öt ..., no, már a papír is kifut az ujjaim közül, hat, több mint hét és fél oldalon a kongresszusi üres duma, s legalól,  tizenöt sorban a összes többi hír a világról. Igaz, ma már a világ csak a határig terjed.

Barka: Azt kell mondanom, ne törődj vele. (Elneveti magát)

Fülöp: Min nevetsz?

Barka: Úgy jártam, mint az a mélyen vallásos ember, aki semmiképp sem akart hazudni, de végül mégis rákényszerült. Nála is a muszáj szülte: „Azt kell mondanom…”

Fülöp: Amíg bejártam az intézetbe, még hozzájutottam ilyen-olyan forráshoz, mára elapadt minden.

Barka: Milyen lenne, ha ismét bejárnál?

Fülöp: Mit mondasz?

Barka: Nem minden nap, időnként. És nem reggel hétre. Mondjuk, fél tizenegyre. Szívesen fogadnának.

Fülöp: Nincs sok a nyolcvanig. Hová menjek? (Rövid tűnődés után) Szerintem már senki sem ismer.

Barka: Ugyan, talán csak nem cserélik le a teljes személyzetet egyik napról a másikra.

Fülöp: Volt idejük.

Barka: Mire? Nem értem.

Fülöp: Tudod kedves, nem emlékszem mikor jártam ott utoljára. Az utóbbi években elmentem itthonról, de csak az utcákon sétáltam, egy padon nézelődtem, vagy télen megjártam magam a nagyáruház emeletein.

Barka: És nekem ezt miért nem mondtad mostanig?

Fülöp: Nem akartalak megijeszteni. De az is lehet, nem akartam egy utolsó illúziót szétrombolni.

Barka: (Leteszi a könyvet. Teljességgel Fülöp bácsi felé fordul) Milyen illúziót?

Fülöp: Hogy van egy hely, ahová bátran elmehetek, mert szeretnek, vagy legalább is tisztelnek. Ahová nyugodtan mehetek, mert akkor a feleségem sem idegeskedik, mi van velem. Mint ahogy én sem nyugtalankodom, ha az iskolába látogatsz.

Barka: Fáj a lábam.

Fülöp: Fél éve, még elmentél.

Barka: Igen, csak…

Fülöp: (Nem veszi észre, hogy a felesége valami fontosat szeretne közölni) Attól a pillanattól, hogy Gyergyait menesztették, többet nem tettem be a lábam. Az utolsó látogatások egyikén örömmel, szinte büszkeséggel újságolta az igazgató, sikerült munkahelyet biztosítaniuk egy fiatal igen tehetséges kutatónak. Megnyerő volt, s a néhány szóból, amit váltottunk, valóban felkészült embert éreztem. Egy picit furcsálltam a nevetésből hirtelen merev arcba való átváltását, aztán az ismételt könnyed hangnemet, de gondoltam, ilyen egy fiatal, csak elfelejtettem. Az utolsó látogatáson tudtam meg Gyergyai esetét, s a fiatalember előléptetését.

Barka: Menesztik a régi gárdát.

Fülöp: Menesztették. Azóta szerintem senki nincs az ismertekből. Kivéve, aki minden kétséget kizáróan bebizonyította az egypártrendszer helyességének ókorig visszanyúló hagyományát.

Barka: Miért, kik ezek?

Fülöp: A történelmi intézetet megtöltötték besúgókkal. Bementem a könyvtárba. Az utódom nem szólt semmit, csak intette, járjak végig a polcok előtt. Egész sereg alapvető kötet tűnt el! És ez nem közkönyvtár, ez egy fontos kutatóintézmény irattára, forrása!

Barka: Azt hittem én hibbantam meg. (Feláll, könyvét a fotelon hagyja, sántikálni kezd) A tavasszal elszaladtam az iskoláig, serénykedek fel az emeletre (Fülöp bácsi mosolyogva nézi), hopp be a tanáriba! Szembetipeg egy rózsaszínre rúzsozott töltött galamb, megkérdezi, kit keres a tánti. Mondtam kit. Hát várjak, mert még nem ismer mindenkit, de a beosztottak mindig bejönnek a szünetben, a naplót kicserélni. Mióta vannak egy iskolában beosztottak? Tanárok vannak, tanulók vannak, tanítók vannak, mesterek vannak! Igazgató is van, meg adminisztráció. De beosztottak? Végül találkoztam Bubával, Gyöngyivel, meg Margitkával. Az iskolát hirtelen ellepték az ország másik sarkából származó fiatal tanerők. Most méregeti mindenki az erőviszonyokat. A gyorsviziten (A fotelhoz sántikál) úgy láttam, vesztésre állunk.

Fülöp: Járj rendesen!

Barka: (Megáll egy pillanatra, mosolyog) Jól van kedves. (Az utolsó lépéseket öregesen, de normális léptekkel teszi meg. Kézbe veszi a könyvet, leül)

Fülöp: Számoljunk! Újság nincs. Az irodalmi folyóiratok néhány fejezete még olvasható. A tévénk öt éve rossz. Nem is fogom megjavíttatni. Kenyér nincs, más élelmiszer még annyira sem. Milyen jó soványnak lenni! A következő áldozat a színház lesz. Már ami megmaradt belőle.

Barka: Azért mi éltessük, amíg lehet, jó?

Fülöp: Most rettenetesen kétségbe volnék esve a gyermekeink, s még inkább az unokák miatt.   

Barka: Mi valahogy elleszünk.

Fülöp: Gyermek nem lett, a tábori élet mindent tönkretett.

Barka: (A könyvet a szekrényhez viszi. Próbál viccelni) Rossz emlék. Még az iskolával sem mentünk sátrazni.

Fülöp: Börtöntől börtönig. A kör bezárult.

Barka: (A fotel irányába tart) Ne engedd el magad! Mégis csak leéltünk egy tisztességes életet. Nem vagyok hajlandó seggbe rúgni az egészet!

Fülöp: (Ledöbbenve néz a feleségére) Barkám, hogy beszélsz?

Barka: Már pedig fityisz nekik, én nem fogom beadni a kulcsot! (Leül) Ennyi.

Fülöp: Nem azt mondtam, hogy haljunk meg. Egyszerűen eszembe jutott a reneszánsz író, aki azzal kezdte könyvét: A varázsok kora rég lejárt.

Barka: Akkor hallgassuk meg az esti mesét a rádióban.

Rádió: (Zene szól, majd híradó következik) Kedves hallgatóink! Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek a szomszédos országból. Tűntetések törtek ki Temesváron és nagy valószínűséggel Bukarestben is. Az ország hivatalos tudósításai felforgató elemekről, felelőtlen megnyilvánulásokról beszélnek. Úgy tűnik, Európa egyik utolsó diktatúrája végóráihoz közeledik.

Fülöp bácsi és Barka néni némán néz a rádióra.

MÁSODIK JELENET

Néhány év múlva. Csengetnek Fülöp bácsiék ajtóján. Fülöp bácsi az ajtóhoz megy.

Fülöp: Ki az?

Hang: Gyergyai.

Fülöp: (Kizárja az ajtót) Isten hozott fiam!

Gyergyai: Jó napot, Fülöp bácsi!

Fülöp: Milyen meglepetés!  Honnan jössz? Barka! Barka, nézd ki jött hozzánk!

Barka: (Előjön) Jó napot kívánok!

Gyergyai: Kezét csókolom! Fülöp bácsival voltam hajdan kolléga.

Barka: Jöjjön bennebb, tessék csak, tessék.

Fülöp: Neked is deresedik a fejed. Azt hiszem, itt az ideje tegeződjünk.

Gyergyai: Én… Persze. De nem baj? Hát… Úgy értem, Fülöp bácsi annak idején senkivel sem tegeződött.

Fülöp: Tegeződtél.

Gyergyai: Tegeződtél.

Barka: Sikerült alaposan megtárgyalni?

Fülöp, Gyergyai: (Nevetve) Igen.

Barka: Akkor jó. Immár kerüljetek bennebb.

Fülöp: Mi járatban? Mesélj valamit magadról. Onnan kezdve, amikor mi utoljára nem találkoztunk. (Gyergyai csodálkozva néz Fülöp bácsira) Legutolsó látogatásomkor nem találtalak az intézményben.

Gyergyai: Tizenöt esztendeje külföldön élek. Kiszöktem. Illetve, nem jöttem haza. Olyan furcsa világot élünk, kutatási ösztöndíjat kaptam a szülővárosomba.

Fülöp: Amióta a kommunisták elbuktak, én már nem leltározom a furcsaságokat. Sohasem gondoltam, megélhetek egy másfajta világot. Mi most Barkával ennek örvendünk.

Gyergyai: Hát igen. Én mindig elégedetlenkedem. Úgy látom, most sem valami fényes a helyzet itt. Változások vannak, de nem jövök, ha nem indul a kutatási program.

Fülöp: Mindenki maga tudja, hol boldogulhat. Meddig tartózkodsz itt?

Gyergyai: Ez bonyolult kérdés. De pontosan ezért jöttem.

Fülöp: Szóval nem akartál látni!

Gyergyai: Ó, mit mond, bocsánat, mit mondasz Fülöp bácsi!

Fülöp: Én valami más célt érzek a szavak mögött!

Barka: Te Fülöp, miért ugratod a fiatalembert?

Gyergyai: Nagyon kedves Barka néni, de…

Barka: Hozzánk képest ifjú, sőt, szinte tejfeles szájú!

Fülöp bácsi: Nem kell azért alábecsülni. Nem látod, milyen szépen deresedik a feje?

Barka: Majd ha őt is kétszer megsütögetik, mint minket, akkor lesz jó kenyér belőle.

Fülöp: Ki tudja, a külhoni levegő esetleg csodás burkot húzott rá. Megtörténhet, nem fogja a tűz.

Gyergyai: (Csodálkozva nézi a két öreget, s miközben magához öleli őket, elkezdenek folyni a könnyei) Édes istenem, csakugyan haza jöttem!

Barka: Vajon még meddig topogunk itt az előszobában?

Bemennek a szobába. Helyet foglalnak. Gyergyai nézelődik, nagyokat szusszant, zsebkendőt vesz elő, megtöröli az arcát, rendbe szedi magát. Közben Barka néni ropogtatnivalót, ásványvizet hoz.

Gyergyai: Röviden: összekötném a hasznost a kellemessel. Annyit mondhatok, ebben az országban a helyi érdek érvényesüléséhez külföldről kell pénzt hozni. Miután felvettem a történelmi intézménnyel a levelező kapcsolatot, hamarosan kiderült, külföldi mintára szeretnének valamilyen emlékhelyet a zsarnokságok áldozatainak. Én tulajdonképpen a régi témámmal, az avar-kor kérdéseivel érkeztem, de ebben segítenék.

Fülöp: S valamiért érintett vagyok a kérdésben.

Gyergyai: Ez az egész néhány éve kezdődött. Te egyáltalán nem kell az adminisztratív kérdések anyagi részével terheld magad. Az alapítvány megvásárolta az épületet, meglehetős összeg van elkülönítve a mindenféle beszerzések lebonyolításához, a kapcsolattartáshoz. Mindenhez.

Barka: Csak éppen a mindent összekötő itthoni ész hiányzik.

Fülöp: Barka!

Gyergyai: Így is mondhatnánk.

Fülöp: Mi lenne a teendő?

Gyergyai: Megszervezni a zsarnokságok áldozatainak múzeumát. Dokumentumok, tárgyi emlékek, fényképek, filmek, mindennek, ami ezzel kapcsolatos az összegyűjtése, dokumentálása, kiállítása.

Csend telepszik a szobára. Fülöp bácsi mozdulatlanul ül. Hirtelen fiatalos lendülettel valósággal felpattan a fotelből.

Fülöp: Akkor lássunk munkához! (Feleségéhez megy, nyújtja a kezét) Jöjjön asszonyom, szükségem lesz a segítségére.

HARMADIK JELENET

Néhány év múlva. Ünnepség a megemlékezés múzeumában. Sok ember, valaki éppen szónokol.

Szónok: És végül, de nem utolsó sorban, köszönjük Fülöp bácsinak és kedves nejének, Barka néninek ezt a fantasztikus munkát, amellyel megszervezték, és ismertté tették az –időközben- intézménnyé bővült emlékhelyet! (Taps, éljenzés)

Fülöp: (Kissé hajlott, de még mindig szikár, magas ember) Köszönjük szépen a kedves fogadtatást, a szép ünnepséget. Köszönjük a sorsnak, megadta nekünk e szép munka elvégzésének lehetőségét. Az öregek remekelnek a tanácsok osztogatásában. Rám van írva, melyik táborhoz tartozom, hát hallgassák meg! (Nevetés) Becsülje meg mindenki a helyet, gazdagítsa és óvja. Ne engedjétek elfelejteni a megtörtént disznóságokat! Köszönöm! Egy utolsó szóként még csak annyit, mivel kilencven elmúltam (Tapsolás) itt az ideje, másodszor is nyugdíjba vonuljak. Bárkinek változatlanul nyitva áll ajtónk.

Amikor a tapsolás véget ér, és a tömeg csoportocskákra oszlik, Fülöp bácsi megfogja Barka néni kezét, lassan kisétálnak a teremből. 

NEGYEDIK JELENET

Éjszaka. Fülöp bácsi, lassan felül az ágyban. Barka néni, felgyújtja az éjjeli lámpát. Egy darabig így ülnek.

Fülöp: (Nyugodtan) Azt hiszem, itt az idő.

Barka: Jól van kedvesem. Most menjünk?

Fülöp: Nem sürgős. Ráérünk elmenni majd délután. Legyünk az utolsók, ne kelljen várakozni.

Barka: Igen. Jó lesz.

Fülöp: Ne haragudj, hogy felköltöttelek.

Barka: Ugyan, semmi baj.

Fülöp: Reggel, vagy a délelőtti teánál is szólhattam volna.

Barka: Nem baj kedves. Nem történt semmi. Kicsíptünk az éjszakából. Most már ezek az órák is a mieink. A kettőnké.

Fülöp: Köszönöm.

Barka: Szívesen. És köszönöm. Magunknak köszönjük. Nézzünk fényképeket?

Fülöp: Ne, ne tegyünk semmit. Csak feküdjünk és fogjuk egymás kezét.

Barka: Rosszul érzed magad?

Fülöp: Nem.

Barka: Akkor heverészni fogunk, úgy fogjuk egymás kezét.

Fülöp: Ó, kedves, kedves!

Barka: Nyissam ki az ablakot?

Fülöp: Majd bekiabál valamelyik szemtelen rigó.

Barka: Csak hajnalban.

Fülöp: Alig várom.

Barka néni elneveti magát. Kissé nyögdécselve felkel, lassan az ablakhoz megy.

Barka: Máris pattan a menyecske. (Kinyitja az ablakot)

Fülöp bácsi leengedi a lábát az ágyból, lassan felkel, ellépked az ablakig. Áll a beáramló friss levegő és sötétség előtt.

Fülöp: Jó játék a csend. (Egy távoli motorzúgás, majd ismét csend) Jó játék a hang.

Barka: Jó élet a játék. Éltet.

Fülöp: Ajándék. (Két keze közé veszi felesége kezét, bezárja. Ajkához emeli, s egy annyi időre megnyitja a kagylót, amíg rálehel egy csókot) Menjünk heverészni, még a végén elkótyavetyéljük az éjszakát!

Az ágy felé indulnak.

ÖTÖDIK JELENET

Másnap délután. Könnyű, eleganciát nem nélkülöző ruhában állnak a bejárati ajtónál.

Barka: Betérünk a családorvoshoz, aztán meg sem állunk a klinikáig.

Fülöp: Rendben. Van nálad kulcs?

Barka: Minek? Az ajtót nem zárjuk be.

Fülöp: Csak sétálni megyünk?

Barka: (Hosszasan nézi Fülöp bácsit) Azt hiszem, ez a legmegfelelőbb kifejezés.

Barka néni megnyitja az ajtót, Fülöp bácsi fejébe nyomja kalapját. Kilépnek az utcára.

HATODIK JELENET

Klinika, alagsor. A lépcsőkről leérve pihen Fülöp bácsi és Barka néni. Barka néni elől áll. Szikár teste előre hajol. Száraz kezével megigazítja hófehér haját. Másik keze hátra nyúl, a férjéét fogja. A magas, csontra soványodott férfi háta a felesége után görnyed, mint akiket mindig egy irányból fújt a szél. Az asszony megfordul, gyöngéden megemeli társa kezét.

Barka: Gyere, most már nincsen sok.

A lábak alig emelkedve csoszognak végig a folyóson. Egy nagy fémajtó zárja le a teret. Fölötte pirosan világít az égő. Megállnak előtte és várnak. Végül elalszik a fény, kijön egy fehérköpenyes nő.

Asszisztensnő: (Figyelmesen tanulmányozza az átadott papírokat, majd a férfihoz fordul) Sorozatfelvételt kell készítenünk.

Fülöp: Igen.

Asszisztensnő: Kérem, várjanak néhány pillanatig. Rögtön beléphetnek.

Barka: Várunk, természetesen.

Az asszisztensnő eltűnik az ajtó mögött, rövid idő múlva ismét megjelenik.

Asszisztensnő: Tessék!

Belépnek mind. Mostantól a rendelőben történőket látjuk.

Barka, Fülöp: Jó estét!

A rendelőben egy tomográf van, valamint az íróasztalnál ülő orvos. Felnéz a papírokból, amelyeket elmélyülten tanulmányoz. Először a félig süllyesztett ablak felé pillant, majd a jövevényekre.

Orvos: A mindenit, de elszállt az idő! Jó estét! (Az asszisztensnőhöz) Mikor telt el a nap?

Asszisztensnő: Ma különösen sokan voltak. Szusszanni sem jutott idő.

Orvos: Várakozik még valaki kint?

Asszisztensnő: Nem.

Orvos: Hála istennek!

Amíg az asszisztensnő előkészíti a gépet, meg Fülöp bácsit, az orvos a papírokat böngészi. Fülöp bácsi befekszik a gépbe. Az orvos átül a vezérlőpulthoz, még mindig az iratokat olvassa. Az asszisztensnő türelmetlenkedni kezd. Felnéz az orvos.

Orvos: Kész?

Asszisztensnő: Minden előkészítve. Doktor úr!

Orvos: Igen?

Asszisztensnő: Elmehetnék? (Az orvos csodálkozva, értetlenül néz rá) Ahová még a délelőtt elkéreztem.

Orvos: Jaj persze, menjen csak Évike.

Asszisztensnő: A kulccsal mi legyen? Beteszem a zárba.

Orvos: Jó lesz.

Az asszisztensnő leveti köpenyét, elveszi táskáját, a kulcsot beszúrja bentről a zárba, majd kilibben az ajtón.

Asszisztensnő: Viszontlátásra!

Mindenki: Viszontlátásra!

A becsukott ajtó mögött immár hárman maradnak. Az orvos leteszi a papírokat.

Az orvos: (Higgadtan) Nos, lássuk csak! (Barka nénihez fordul) Nem tudom, ön most szerencsés, vagy szerencsétlen, de először történik meg, hogy megengedem, a kísérő bent maradhat.

Barka: Köszönöm.

Amikor a szerkezet működésbe lép, Barka néni nyugtalanná válik. Az orvos a képernyőhöz fordul, elemezni kezdi a metszeteket. Barka néni nehezen, ám rendkívül fegyelmezetten ül a felkínált széken. Az orvos nyugodt arcát figyeli. Így tart egy darabig. Egyszer aztán az orvos közelebb hajol a képernyőhöz, s végig húzza a kezét az állán. Gombokat nyomogat, enyhén felemelkedik a székről, ránéz a műszerre s a belezárt emberre. Visszaengedi magát, rázni kezdi a lábát, székét félkörben hintáztatja.

Orvos: (Magának) Érthetetlen. (Majd hangosabban) Mi ez? (Körülnéz, eszébe jut) Évát elengedtem.

Barka: (Megkönnyebbülten) Egyenletes, jellegtelen szerkezet?

Az orvos: (Először fel sem fogta, hogy hozzá beszélnek) Az.

Barka: (Feláll a helyéről) Teljesen rendben van, kedvesem. (Kis idő múlva, mosolyogva) Elnézést, nem szoktam bizalmaskodni.

Az orvos: (Nagyokat nyel) Mit mond, kérem?

Barka: Ennek így kellett történnie.

Az orvos: (Elfordul a képernyőtől. Lassan Barka nénire néz) Nincs értelme folytatni a vizsgálatot, igaz?

Barka néni mosolyog. Az orvos leállítja a gépet, segít Fülöp bácsinak leszállni az ágyból. Nézi a két idős embert.

Barka: Igaz.

Az orvos: Nem véletlen, hogy éppen hozzám jöttek, igaz?

Barka: Igaz.

Az orvos nem találja a helyét. Az asztalig megy, rápillant a képernyőre, de rögtön arrább lépik. Elsétál a székéhez, majd erélyes mozdulattal elhúzza, a terem közepéig gurítja. Leül, pontosan szembe a két öreggel. Egyik lábát átveti a másikon, enyhén hátradől, kezét ernyedten az ölére ejteti. Hangja ismét nyugodt és türelmes.

Az orvos: Hallgatom.

Barka: Ismerte a nagyapját?

Az orvos: Az egyikkel sohasem találkoztam, a családban sem igen esett szó róla.

Barka: Sok ártatlan ember vére tapadt kezéhez. Ám nehéz idők voltak azok. Ki megküzd sorsával, ki hagyja magát sodortatni az áramlattal. És a hatalom csábításának is nehéz ellenállni.

Fülöp: Mégis, ennek a mindenki által megvetett embernek köszönhetjük életünket. Ő már egész biztosan megfizetett bűneiért, mi pedig, (Fülöp bácsi megfogja Barka néni kezét) egy nagyon szép életet éltünk. Ezért úgy döntöttünk, megajándékozzuk önt valamivel.

Az orvos: De mondják, mi közöm nekem ehhez az egészhez?

Barka: (Egy picit igazít magán, majd mosolyogva mondja) Semmi, kérem, semmi. Legalábbis ami a nyomasztó múltat illeti. Mi egyedül és kizárólag azért jöttünk, adjunk önnek, valamikori megmentőnk egyetlen általunk ismert leszármazottjának, egy apró ajándékot.

Az orvos: Ebben az órában haza szeretnék menni, nem kell nekem semmiféle ajándék!

Fülöp: Mi egy másfajta, talán nem túlzás, szokatlan ajándékot szeretnénk adni.

Az orvos: Értsék meg, nekem nincs szükségem ilyesmire. A szakmám bőséges elégtétellel szolgál.

Barka: Úgy tűnik, egyre inkább beigazolódik, megfelelőbb helyre nem jöhettünk volna.

Fülöp: Mi magunkat ajándékoznánk magának.

Az orvos: (Elhűlve) Micsoda?!

Barka: Arra gondoltunk, ez szép ajándék lenne.

Az orvos: (Magához tér) Hiszen ez nem anatómiai… (Hirtelen elhallgat. Nézi a két öreget) Mit tehetnék magukért?

Fülöp: Engedje meg, hogy itt maradhassunk reggelig.

Az orvos: (Elképedve) Nem lehet! Micsoda ötlet! Nincs ahol…?

Fülöp: Úgy nézünk mi ki?

Az orvos: Nem. Semmit sem értek. Tulajdonképpen mit akarnak tőlem?

Fülöp: Zárja ránk az ajtót, majd reggel a többit meglátja.

Az orvos: Itt nem maradhat senki.

Barka: Tegyen úgy, mintha itt felejtett volna. Ráér reggel rájönnie a tévedésre.

Az orvos: Nézzék, én tisztelem az idős embereket. Ha pedig valaki a százhoz közelít még inkább. Ezért megkérem, ne feszegessék a türelmem.

Barka: Ostobaságnak tűnik, amit mondunk? Szélhámosságnak? Esetleg az időskori demencia tüneteit mutatjuk?

Az orvos nem szól semmit, rezignáltan nézi a két idős embert.

Fülöp: Kár. Maga, mint orvos jól tudja mit jelent az élet, az élő állapot egyszeri és megismételhetetlen lehetősége. Ezt szerettük volna valamiként valakinek megköszönni. (Barka nénihez) Nagyon fáradt vagyok. Gyere kedves, menjünk.

Barka: Menjünk.

Az orvos: Egy pillanat, adjam oda a vizsgálat eredményét. Azzal menjenek vissza a családorvoshoz. Ő majd megmondja mi a további teendő. Kérem, addig üljenek le. (A két öreg leül. Az orvos íróasztalához megy, a számítógépbe bepötyög néhány adatot. Bekapcsolja a nyomtatót, ismét a számítógéppel foglalkozik, majd vár) Mi történt? Eh, jókor fogytál el! (Feláll) Várjanak egy pillanatot! Elmegyek papírért a titkárságra, rögtön jövök. (Kilmegy)

Fülöp: Pedig szépen alakult.

Barka: Jónak ígérkezett. Reméltem, tényleg sikerülni fog.

Fülöp: Minden képpen szépre sikeredett.

Barka: Igen, szépek vagyunk.

Fülöp: Egyetlen egyszer nem voltam elég óvatos, s az pontosan most történt. Megöregszik az ember, meggondolatlanul cselekszik.

Barka: Mi a baj, kedves?

Fülöp: Nem számítottam elmenni innen. Kicsit későn szóltam. Minden mozdulatom egyre nehezebb. Nem tudom, lesz-e annyi erőm, hogy elmenjek.

Barka: A hátamra veszlek.

Fülöp: (Arcához szorítja Barka néni kezét) Kedvesem, kedvesem.

Csendesen ül egymás mellett a két öreg. Barka néni nézelődik, hirtelen feláll.

Barka: Nem, nem rontunk el semmit! Úgy fejezzük be, ahogy éltünk: szépen.

Fülöp bácsi csodálkozva nézi feleségét, kíváncsian követi tekintetével. Barka néni a bejárathoz megy, becsukja a nehéz ajtót, majd a benne felejtett kulccsal bezárja. Kiveszi a kulcsot, leteszi az orvos asztalára. Keres egy írószert, elveszi az egyik kórlapot, megfordítja, s az üres oldalára ír valamit. Leoltja a villanyokat, majd leül. Hamarosan valaki az ajtóhoz érkezik, megpróbálja kinyitni.

Az orvos hangja: No, miért nem nyílsz? (Hangosabban) Miért nem nyílik?

Barka: Mert bezártam.

Az orvos hangja: Azonnal engedjenek be!

Barka: Nem lehet.

Az orvos hangja: Követelem, hogy engedjenek be, idegen nem tartózkodhat ott egyedül!

Barka: Sajnos jártányi erőnk sincs.

Fülöp: (Barka nénihez) Hát te is?

Barka: Igen, ugyan úgy vagyok, mint te. Már nem tudnék innen felállni. Igaz, nem is akarok.

Az orvos hangja: Azonnal zárják ki! (Csendesebben) Haza kell mennem a pótkulcsért. (Hangosan) A rendőrséggel fogok érkezni!

Barka: (Gyengülő hangon) Fölösleges őket zaklatni. 

Fülöp: (Elhaló hangon) Aludja ki magát, aztán reggel jöjjön vissza. (Szünet után) Ne féljen, itt semminek sem esik bántódása.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés