2011.10.16. 16:51, lelkes
5. FEJEZET,
amelyből megtudhatjuk, hogy Faramuciországban nem csupán tojnak felülről sok mindenre, hanem olykor különös tojásokra is lehet lelni
MIFÉLE TOJÁSOKAT IS TALÁLTAK FARAMUCIORSZÁGBAN?
Zsebelemte, Faramuciország óriás-költője (és saját önértékelése szerint költőóriása) aludni készült egy völgyecskében. Előzőleg azonban háromszor elordította:
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!
Az óriások ugyanis oda semmiképpen sem mentek néhány óráig, ahol e bűvös szó elhangzott, amióta világossá lett, hogy a segítséget kérők nem túlméretezett mézes-vajas kenyerük vagy egy kellemesen gömbölyödő sonka elfogyasztásához kérnek segítséget. Így Zsebelemte abban a tudatban hajthatta le álomkívánó fejét, hogy a többiek nem fogják zavarni. Az alvás ennek ellenére csak félig sikerült, mert félálmában egy nagy tojást látott. Gondolta: megnézi, hogy a tojás félálmának álom-felében vagy ébrenlét-felében van-e? Ez utóbbiban volt! Felismerte: ez egy óriásstrucc tojása..
Zsebelemte a tojást kis üggyel-bajjal, de nagy morgolódással (mert nem szeretett dolgozni) a közeli barlangban rejtette el. Hamarosan azonban megjelent egy igen csipkedős, meg rúgós óriásstrucc. Aligha volt vitatható, hogy a tojás inkább őt illeti meg, mint Zsebelemtét, mert 1. strucctojást csak strucc tojik, 2. óriás nem tojik strucctojást, 3. ha tojna is óriás strucctojást, az nem strucc-tojta strucctojás volna, hanem óriás-tojta strucctojás, olyan pedig nincsen! Ez az okfejtés, gondolom, némi értelemmel rendelkező olvasóim számára elég meggyőző. Persze, Görénybölény Bödön, Faramuciország Akadékoskodó Jogakadémiájának akaratos díszelnöke nem látná a dolgot ilyen egyszerűnek..
Zsebelemte szorongatott helyzetében kénytelen volt furfangos segélykéréshez folyamodni. Ez abból állt, hogy torkaszakadtából kiabálni kezdte:
- SENKI SE JÖJJÖN IDE! NEKEM NEM KELL SEGÍTSÉG! NINCS RÁTOK SZÜKSÉGEM!
A közelben álldogáló, verekedő, bámészkodó, alfelüket vakaró és más hasonló hasznos dolgot művelő óriások erre a hang irányába siettek, mert úgy hitték, hogy lemaradnak valamiről, például ingyen perec osztogatásról vagy süteményestál fosztogatásról. A látottakat azután erősen félreértették: azt hitték, hogy Zsebelemte talált egy struccot és most a bő húsú madarat egyedül akarja bezsebelni, pedig a dolog éppen fordított volt, vagyis a strucc talált egy költőnek kikiáltott csúnya kis tojáslopót, akinek ki akarta osztani a jogos csípéseket és rúgásokat. A csípésekből és rúgásokból nem csupán Zsebelemte részesedett, hanem az odasiető óriások is, de a félreértett helyzetet a sors tette még inkább félre: a tojásból kikelt, kiugrott egy jókora struccfióka és végül struccmamájával együtt elfutott a túlerőbe került óriások elől. Az óriások egy darabig a levegőbe bámultak, de végül is értelmi korlátaik ellenére megértették: volt strucc, nincs strucc...
Olykor a tojás sem jár (vagy hever) egyedül. Hetyke Tóbiás király felséges sétaútján öt perc múlva egy másik, sokkal, de sokkal nagyobb tojást talált, olyasfélét, amilyent még sohasem láttak Faramuciországban. No most azután volt ám ok a bámuldozásra!
A tojást először a híres akadékoskodó akadémikus, Bajuszmázas Dagadász vizsgálta meg. Fogalma sem volt róla, hogy miféle tojás ez, de egy igazi tudós ilyenkor sem jön zavarba (csak az ál-tudósnak esik le ilyenkor az álla!). Először is úgy tesz, mintha tudná, hogy mi az, amiről nem tudja micsoda csoda (ez nem olyan nehéz, csak előbb jól be kell gyakorolni otthon a tükör előtt!), másodszor pedig ad a nemtudommi-dolognak egy olyan tudományos nevet, amit senki sem ért meg, még ő, a névadó sem, így azután azt megcáfolni éppenséggel lehetetlenség. Persze, az ilyen névadáshoz kell némi óvatosság, ezért Dagadász kinyilvánította, hogy a tojás egy karmulászi bambulász nevű állat tojása. Úgy okoskodott, hogy a tojásból kikelő állat majd vagy karmol (akkor ráillik a karmulász név) vagy bambul-bámul (akkor ráillik a név, hogy bambulász, - és már miért is ne bámulna egy ilyen állat a nagy málé óriásokra?), ha pedig karmol is, bambul is, akkor pláne szüret!
Bajuszmázas Dagadász hamarosan dagadhatott a tudósi büszkeségtől: a tojásból egy sárkányfióka bújt ki, aki karmolt (igaz, Dagadász a tudomány érdekében előbb néhányszor rácsapott egy bottal), de ezen kívül bámult is, mert még nem látott óriást. Az óriások pedig még inkább bámultak, részint, mert még ők sem láttak sárkányfiókát, részint pedig, mert Faramuciországban úgy megszokták a bámulást, hogy rendszerint mindig mindent azzal kezdtek.
A sárkányfiókával kedvesen, tapintatosan bántak. Igaz, ketrecbe zárták, igaz, kezdték alávetni néhány tudományos kísérletnek, de utóbbiakat nem lehet óriáskínzásnak nevezni, mivel e kísérletek alanya nem óriás volt, igaz, voltak javaslatok, melyek szerint jó volna megkóstolni a sárkányka husikáját.. Kicsit meg is kóstolták, de ha, mint a mondás tartja, ebcsont beforr, - sárkánycsont ugyan miért ne forrna?
A baj, mint köztudott, nem mindig jár egyedül, és kiderült: a tojásból kibújt sárkányfióka sem mindig apja-anyja nélkül. Szerencsére az óvatos Bajuszmázas Dagadász még nem jelentette ki, hogy az állat apátlan-anyátlan árva, - ha kijelenti, bizony csorba esett volna tudományos hírnevén! Megjelent ugyanis egy akkora sárkányanya és egy akkora sárkányapa, hogy hirtelenében már nem csak az óriások fejében volt az a nagy sötétség, hanem még az ég is elvesztette szeme világát. Hej, futott ám Dagadász, szedte a lábát Zsebelemte, hordta az irháját az óriások minden rendű és rangú népe! Még a szájhősök is becsukták a szájukat, pedig az már igen rossz jel Faramuciországban, - az már szinte maga a vég!
A sárkányok egyre csak lángot fújtak, füvet-fát perzselgettek, füstölögtek-dühösködtek, majd a sárkányfiókával együtt elrepültek, - ki tudja hová? Ha emberfia szétnézett volna ekkor Faramuciországon, - bizony elgondolkodik erről-arról.
A faramuciföldi óriások, szerencsére, nem foglalkoznak olyan veszedelmes dolgokkal, mint a gondolkodás. Különben is: nem igaz, hogy a sárkányok után kő kövön nem maradt Faramuciországban, csak némely kő rendeződött át eredeti helyéről máshová, miként a kövek ezt földrengés után szokták. Ám akinek kőből volt a szíve, az boldogult ezután is! Sőt, még jobban! Görénybölény Bödön és Zsebelemte például együtt írt és adott ki egy érdekes jogtanácsadó-könyvecskét. Vegyétek meg ti is, ha vissza akarjátok perelni a hetvenhetedik ükapátok által már háromszor eladott kiskecskét! Néhány gyönyörűséges, ok fejtően csöcsrángató sorát ideírom:
Joga volt-e a sárkánynak
országunkba lépni?
Jogos volt-e sárkánytojást
közénk becsempészni?
Szól-e arról, és ha szól hát
akkor melyik cikkely:
sárkány bőrén pikkelhet ránk
az a zöldes pikkely?
Hetyke Tóbiás király és egyúttal sárkánytojás-megtaláló semmit sem szólt, mivel bizonyos esetekben az a legcélszerűbb, viszont alapított egy királyi turistairodát, egy királyi reklámirodát és egy újabb királyi főkincstár irodát.
Mindegyik királyian pompás magánhaszonötlet volt! Messze földről özönlöttek a turisták Faramuciországba, hogy megtekintsék a "sárkány dúlta országot".
A turistákat hivatásos panaszkodók fogadták (ezekből annyi van Faramuciországban, hogy még egy számolóművész sem tudná megszámolni!).
A panaszkodók szerint a két veres bőrű, lángokádó sárkány fél Faramuciországot kiirtotta, másik felét előbb megfelezte és halálra dolgoztatta, utána pedig kifosztotta és börtönbe vetette. Ám ők hősiesen levágták a két egyfejű sárkány fejének túlnyomó többségét! A turistáknak mindez nagyon tetszett, pénzt dobáltak a hivatásos panaszkodóknak, igaz, a skótabbak pénzt kevesebbet, de együtt érző szavakat annál többet, ilyesféléket:
- Mi szánni titeket, erősen! Ti vagytok hős nyomorultak, sárkányok tenni veletek sértő nemvalókat!
Hetyke Tóbiás király, a turistás siker érdekében, óriásszolgáival kissé rá is lapátoltatott a sárkánykárokra: utóbbiak, hogy a külföldieknek több mutogatni való legyen, még a lelkek nyugalmát is feldúlták. Talán igazuk volt: ha két dudás nem is fér meg egy csárdában, - dúlás megfér, akár négy is!
Persze, a mintegy tízmillió óriás között szép számmal akadtak olyanok - bizony, három óriás is, ami szép, mesebeli szám! - akik kissé hümmögtek néhány lényegtelen apróságra: így például arra, hogy a panaszkodók egyetlen szóval sem említik a sárkányfiókával történteket. Utóbbiak kissé sokallták azt is, hogy a hős panaszkodók állításuk szerint a két egyfejű sárkány fejei közül összesen hatvanezerhatszázhatvanhatot vágtak le. Hát ez a három óriás nem tudott számolni, - de le is számoltak velük Faramuciországban! Házuk falára kutyagumival írták fel, hogy milyen faramuciatlanok, milyen veressárkánnyal cimborálóan veresek, milyen felkötni és kikötni valók, és még némely más kellemetlenségük is adódott. Volt olyan óriás, aki a falra firkálós gyalázkodó üzenetnél, kutyája nem lévén kéznél, saját kutyagumiját használta, - de hát miért ne tehette volna?! Saját kutyagumija is ott jött ki, ahol az igazi kutyagumi a kutyából, és a kettőt csak szakértő szagértő tudta volna megkülönböztetni.
No mára elég, holnaptól egy időre turista leszek magam is, még ha rámegy az utolsó vasam is!
(Folytatom)
Én csak azt remélem, azok a vörös sárkányok nem jönnek vissza rendet tenni! Az lenne csak faramuci dolog!
Ha csupán ezt reméled, nem többet, akkor boldog lehetsz: reményed teljesült, teljesül. Ám az ilyen - finoman szólva - túlságosan szerény mértékig terjedő remények miatt van ott az ország (és a világ), ahol van. Reménybővülésedben nem reménykedem. Üdvözöl: Miklós