2011.10.15. 18:09, lelkes
3. FEJEZET,
amelyből megtudhatjuk, hogy a béke jelképei nem csak az egykori békegalambok, hanem Faramuciországban van békesas, békekarvaly, békehéja, békebagoly és sok más csőrös-karmos békeszárnyasféle, sőt,
Faramuciország szent madárbéke-állata a Nagy Ős Hősmadár
MILYEN VOLT A MADÁRBÉKE-NAP FARAMUCIORSZÁGBAN?
Az óriások lakta Faramuciországba beköszöntött a hőség. Ez némi csalódást okozott, mert a legtöbben a bőséget várták nyugtalan gyomorral, de hát, ha meggondoljuk, hőség és bőség között, papirosra lekörmölten csak egy betű a különbség. Macskakaparás-írással még annyi sem, mert akkor már a szavak elejét sem lehet kibetűzni..
Az óriások egy része - a nyugtalan gyomrú népség - hőség ide, hőség oda, mégis harapós kedvű, ha nincs harapnivalója. Ha nincs közöttük Első Hetyke Tóbiás király, ez a nagyeszű törpécske, talán még egymást is megharapják. Hetyke Tóbiás azonban kitűnően tudta, hogy miként kell figyelmüket elterelni arról a helyről, ahol a kutya van elásva, mondjuk, a macskafarkak irányába. Kitalálta a Madárbéke Napját. Akinek esze van, az kitalál, nem pedig kitálal!
A Madárbéke Napját, mint a többi fából vaskarikát, az óriások rögvest nagy érdeklődéssel fogadták. Zsebelemte, Faramuciország kacsatojásköltője, szintén sietve kezdett lökdösődni a saját érdekében (így értelmezte az érdeklődés fogalmát). Némi joggal lökdösődött, hiszen minden iskoláskönyvben ott volt híres költeménye, amelyik a Nagy Ős Hősmadár megtisztelő címet viselte:
Múltunk Madara, Élő Ének,
ki faramuci: imád Téged!
Görbe csőröd népünk vigyázta:
épen maradjon báránykája!
Faramuc karmod értünk karmolt,
vijjogásod is őrző dal volt!
Szoborba öntjük szent emléked:
utat mutass, vezesd e népet!
Ős Hősmadár, ó, hányszor láttad,
míg pucoltunk, szakadt gatyánkat!
Ám itt vagyunk! S vagyunk! És ebben
segítettél, Felejthetetlen!
Zsebelemte tehát felugrott egy fatönkre és az egybegyűlt óriásoknak máris szavalta léggömbös lelkesedéssel:
Madár! Ha szívedben rekedt,
jöjjön elő a SZERETET!
Köszöntse százezer veréb
a Madárbéke Ünnepét!
Ahol hatalmas égmagas,
szállj le onnan hozzánk, te sas!
Akár egyfejű, kétfejű,
a sas földünkhöz hű de hű!
Sas úr, miután nagy falragaszokon is ünnepségre hívták a szárnyasokat, hamarosan jelentkezett a rendezőségnél. Arra a furfangos kérdésre, hogy szereti-e madártársait, például a hosszú farkú fácánt, a bájosan búgó gerlét, meg a többieket, katonás egyenességgel válaszolt: igen, szereti őket, mindegyik húsát örömmel fogyasztja reggelire-ebédre-vacsorára.
Az egyik óriás, Nyulambulam Barmulász, makogott ugyan valami kétkedőt arról, hogy ez elég-e a szeretethez, de a másik, még óriásabb óriás, Görénybölény Bödön, futó pillantás vetett a FARAMUCI JOGSZABÁLYOK százkötetes gyűjteményére, majd egy csorba szabóollóval kiszabta a feleletet a törvény örvény kidobta gúnyájából: igen, elég, mert semmi tudós könyv nem szól erről világosan, sőt, még sötéten sem! Így a sas átvehette az ünnepségre szóló díszpáholy-jegyet, még a fizetségül felajánlott három vitézi karmolászást is elengedték neki.
A Madárbéke Napja igen mozgalmas volt Faramuciországban. A madarak között akadtak ugyan különcök, mint a bagoly, aki csak estefelé jött elő, de az odújában nappal is fogadott egy énekesmadár-küldöttséget. E küldöttség tagjait azóta sem hallotta senki énekelni, de a bagolynak már alkonyattájt énekes, sőt, ihaj-csuhajos kedve kerekedett, elragadtatása jeléül egyre ismételgette: - UHU! UHU!
Zsebelemte, miután elbeszélgetett egy szalonképessé tett szalonkával (kissé egyoldalú beszélgetés volt, mivel a szalonka Zsebelemte ezüsttányérján feküdt, de nem felsült, hanem megsült állapotban, szalonnával tűzdelten), egyik legszebb versét írta az örökkévalóság kissé füllentős lapjaira, ha nem is a remekhúsú szalonkáról, de a mindenki által csodált rózsaszín flamingóról. Szép példa ez a vers arra, hogy a dagadó pénztárca dagadó büszkeséggel és a jövőbe vetett bizalommal párosul egy faramucisan igaz honmagánköltőnél! Íme néhány sor e jövőben bízó költeményből:
Ha rajtunk kopott is az ing, ó,
te légy álmunkban szép flamingó!
Lehet százszor kopott az ingem,
de lássak mindent rózsaszínben!
Ha látunk, a szívünk nem ingó:
feléd ring, mint egy díszes hintó..
Rókák veres színét nem állom.
Te tündökölj, rózsaszín álom!
A Madárbéke Napjának mérlege kicsit kibillenős lett.
A sasok, ölyvek, karvalyok, héják, vércsék száma nem fogyatkozott meg, sőt, begyük súlya szépen gyarapodott. A rigók, galambok, gerlék, verebek és más közönséges madárnépség száma kissé megcsappant, de azért maradt belőlük elég.
Néhány tucat vadliba sajnálatos baleset áldozata lett: az óriások a Madárbéke Napját díszlövésekkel üdvözölték és a tudatlan puskagolyók e vadlibákat leszállásra kényszerítették. Szegény vadlibák a továbbiakban szárnyukkal nem boldogultak és megboldogultak. A főóriások főtanácsának tagjai azonban ezeket a vadlibákat gyönyörű konyhai szertartás során a saját gyomrukba temették, - lehetett-e volna szebben kifejezni, hogy saját halottuknak tekintik őket? Hetyke Tóbiás király, a Madárbéke Napjának szülőatyja mondta a gyászbeszédet, igaz, kissé zsíros és egyáltalán nem gyászos képpel. Azok az óriások, akik a konyhai szertartásra nem voltak hivatalosak, később mondtak egy sor cifraságot, amit a közeljövőben valószínűleg nem fognak emlékoszlopra vésni. Persze, még annak is eljöhet az ideje.. Hetyke Tóbiás király azonban bölcsen volt törpe, nem óriásian szamár. Vélte, megingathatatlanul: "Legjobban úgy lehet befogni a morgolódók száját, ha hagyjuk beszélni őket! Legjobb, ha a nép csak beszél, s a szavait viszi a szél!"
Zsebelemte, a kacsaköltő kegyenc, aki szép, biberálisan banálisan binokuláris elvek híve volt, gyönyörű verses erényövvel díszítette fel e törpekirályos mondást:
Szabad ország!
Szabad morgás!
Kijár érte a puszi!
Bármi kór rág, ez az ország,
szép hazánk: faramuci!
Köpönyegem
télen-nyáron,
ha kell, büszkén forgatom!
Néktek is jut teli tál majd
sohanapján-holnapon!
No, szóval a Madárbéke Napja a Húsosfazék Mellettiek békenapjává lett. Hetyke Tóbiás éppen szeszesszederszörpös pohárral szenderegtetett el egy vadlibacombot, amikor kibuggyant belőle egy új ötlet:
- Maholnap az Igazság Napját is meg kellene rendeznünk!
Görénybölény Bödön, Faramuciország neves jogtudósa sietett hozzátenni:
- Jó! Felséges ötlet! Ám ne felejtsük el: Faramuciországban vagyunk, hát az igazság is legyen nálunk mindig - faramuci!
Tóbiás italkilöttyintős gyorsasággal csókoltatta össze poharát Bödön úr poharával és rávágta:
- Természetesen!
Faramuciország más eseményeiről is készségesen beszámolok majd (ha csak Faramuciország nem számol le velem addig!), eljön majd annak is a napja, de most lovamnak elfogyott a zabja, s megjósolta régen a jós: zab nélkül rúgós lesz, meg harapós!
(Folytatom)
Figyelmesen olvastam! Várom a továbbiakat!
Jönnek a továbbiak is. Még ha nem írnám meg is ezeket, akkor is itt vannak. Üdvözlettel: Miklós