Szélmalom, dárda és...

Don Quijote megsejtett valamit a Szélmalom-mögötti valóságról, amit elfed a valóságot színlelő varázslat.

Én mindkettőt látom, a szélmalom-mögöttit is, és az azt elfedő varázslatot is. Don Quijote és utódai e varázslat ellen küzdöttek. Hiába, persze, még ha olykor néhány percig látszólag sikeresen is, mert a valóságot színlelő varázslat hatalmas és gonosz erőt jelentett, jelent. Szívesen küzdenék e varázslat ellen én is, de mivel többet látok múltbeli Don Quijotéknál, nem tehetem. No és a jelenbeli Don Quijoték is sehol, még egy kicsike csapatra sem telne belőlük, ami már a magányosság Magánya. Rosszabb a helyzet, mint a múltban. Egyelőre. Csak a távoli jövő Don Quijotéiben reménykedem, lehet azonban, hogy azokban is hiába.

A Szélmalom-mögötti valóság nagyon szép lehetne, ezt talán nem kevesen érzik olykor, de a valóságot színlelő varázslat mindenütt ott van, elsősorban ott van a lelkekben. Nem válogat nációkban, fajban, nemben vagy más jellemzőben, - e tekintetben nem tesz ún. hátrányos megkülönböztetést, egyformán hátrányt, sőt, annál sokkal rosszabbat okoz - majdnem mindenkinek. Akinek, úgy tűnik, nagy hasznot hoz, annak is kárt okoz, mert elzárja a Szélmalom-mögötti valóságtól. Attól a valóságtól, amelyre a legtöbb ember szíve mélyén és homályos elképzelésekkel ugyan, de mégis vágyik olykor.

E gonosz varázslat mindent másképpen mutat, mint a valóság, ezért is átmenetileg nagyon is valóság, rossz valóság, - a Valóság helyett. Remélem, hogy nem lesz örökké így, de most minden fontos fogalmat, legyen az világ, haza, becsület, emberiesség, hit vagy bármi, ez a varázslat bitorol. Kis hazákban, a nagy földkerekségen egyaránt. Minden szépben, jóban is előbb-utóbb rendszerint kicsírázik a rossz, a hazugság, az ocsmányság, és kiterebélyesedik.

Bárki áltatja is magát az ellenkezőjével: Nép nincsen már (talán valaha, legalábbis valamilyen értelemben volt), csak becsapott, elkábított, becstelenségek elfogadására kényszerített, műveletlen tömegek vannak. Jó, jó, tudom, a nép sohasem volt igazán Nép, de ennél a szánalomra méltó masszánál azért a múltban egyszer-kétszer már közelebb állt e nagybetűvel írt fogalomhoz, tetteiben is, vágyaiban még inkább. Sohasem tanult eleget, de ennél azért többet tudott, mint manapság. Érthető. Egy közösség-centrikusabb társadalmi rend, még ha messze is van a jótól, mégis inkább ébresztgeti a jót az emberekben, mint ez a mostani.

Ez a szélmalmos, gonosz varázslat mindig hatalmas és erős volt, de még sohasem volt ilyen erős, hatalmas, mint manapság. Kegyetlenebb és aljasabb sokszor volt már, de ilyen erős még nem. Többek között ennek az egyik következménye, hogy most, korunkban, a vers sem Vers. Nem is lehet azzá, mert, még mielőtt ez megtörténhetne, a Szélmalom-karok lesújtanak. A Nagy Világmalom távoli urait kiszolgáló helybéliek pedig miként írhatnának Verset?

Igazi versben nem lehet hazudni, sőt, még az igazságot kerülgetni sem. Az a nagy költő, méltán a legnagyobbak között levő hazai klasszikus (ha nem magyarul írt volna, akkor, szerintem, világviszonylatban is a legnagyobbak között említenék), aki életében egyetlenegy alkalommal írt ihlet nélkül verset, a haza egyik tragédiájáról a sok közül, csúfos kudarcot vallott torz fércművével. Ha Ő kudarcot vallott kiemelkedő költői tehetsége mellett, - miként boldogulnának e feladattal a Piacdemokrácia által létrehozott soványka irodalom mai költőcskéi-törtetői?

Don Quijote tévedett, amikor úgy gondolta, úgy hitte, hogy a gonosz varázslat csak a külvilágban létezik. Ha csak ott létezne, akkor is iszonyú nehéz volna megsemmisíteni, akár dárdák milliárdjaival is. Ám ott van, sajnos, az Anyag hihetetlenül bonyolult forgásában, nem tudjuk mikor és miként került oda, azt sem miként győzhető le, de egy Láthatatlan Parancsolótól ott a ki nem kerülhető parancs: le kell győzni. Don Quijote is legyőzte önmagában, - vagy legalábbis legyőzte e varázslat belső uralmát.

Don Quijote hitte, hogy ez az emberellenes, szépségellenes, értelem-ellenes, jövő-ellenes varázslat legyőzhető. Én is hiszem.

Ilyen hittől most nem kell félnie e gonosz varázslat létrehozójának, de biztos vagyok benne: jön majd idő, amikor igen.

(2009)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)