Kedves Pali bátyám!

„Több Magyarországot bíráló írás jelent meg vasárnap külföldi lapokban. A brit Observer cikkírója szerint visszataszító bűz árad az Orbán Viktor patriótái által épített társadalomból, a svájci Le Matin szerint Magyarország a médiatörvény elfogadásával csúszik lefelé a szabadsággyilkosság lejtőjén, a Washington Post pedig közölt egy olvasói levelet, amelynek írója azt vitatja, hogy Magyarország méltó-e az uniós elnökségre.” – milyen kurva jó drága Pali bátyám, hogy a külföldi „szaksajtó” folyamatosan hazánkkal foglalkozik. Persze jól tudom, hogy a médiatörvény kivágta a legtöbb helyen a biztosítékot – nálam is – de nincs mit tenni, elfogadták, törvénybe iktatták, működik. Hogy, hogy működik, az persze még kérdés, de ez van, ezt kell szeretni. Én speciel nem szeretem, de engem senki sem kérdezett. De azt sem szeretem, amikor kintről próbálják megmondani, hogy mit tegyünk, vagy ne tegyünk, egyáltalán mi a jó nekünk, magyaroknak. Mert még emlékszem bizonyos, bennünket rasszistának kikiáltó írásokra is, no és arra is, amikor fehéren-feketén leírták, hogy a magyarokat le kell írni, mert semmit sem tesznek, ami az Uniós elvárásokat illeti. Pedig rasszisták sem vagyunk, és természetesen tesszük a dolgunkat, magyarosan. Magyarosan megyünk tönkre. Hogy ez netán nem jó a nagy Uniónak? Ki nem szarja le! Különben is, ne tegyenek tönkre, oszt akkor nem megyünk tönkre. Nem kellett volna bennünket bevenni – piacbővítés céljából – oszt nem tartanánk itt. Mondjuk az Unió sem, de ez engem megint csak nem érdekel. Mint ahogy a nagy Uniót sem érdekli, hogy mi magyarok élünk, vagy netán halunk. Tulajdonképpen, mi vagyunk az elnyomandó kicsik, akiket most, papíron naggyá tesznek ezzel az elnökséggel. Közben persze röhögnek rajtunk, hogy milyen szar nekünk, kis embereknek. Persze, hogy szar, mert bizonyos körök folyamatosan szarrá teszik életünket. Na jó, ez ebben a formában nem igaz, sarkítás, mert az életünk folyamatosan javul, csak mi érezzük úgy, hogy romlik. A statisztikák, no és a számok persze mást mondanak. És a számok nem hazudnak. Az emberek igen, a számok nem. Igen ám, csakhogy ezeket a számokat a statisztikába emberek írják. Akkor most hazudnak a számok, vagy sem, hisz az emberek hazudnak, a számok pedig… no hagyjuk, ne menjünk bele. Egy a lényeg! Mi vagyunk az Unió elnökei. Ez rengeteg felelősséggel jár. Hogy előnnyel jár e, azt nem tudom, a hátrányokat pedig már megszoktuk sok év alatt. Visszatérve a médiatörvényre. Régi vágyam, hogy sziruppos szappanoperákkal szórakoztassam a nagyérdeműt. Most itt a lehetőség, remélem, abba nem lehet majd belekötni ötvenmillióért. Ugyanis ennyi lehet a büntetés, ha a hatalomnak nem tetsző dolgot vet papírra a magamfajta botcsinálta firkász. Úgyhogy ezzel a törvénnyel tarka-barka, vidám operett ország lettünk, színpadiasan, kínosan mosolygó alattvalókkal, integető, narcisztikus vezetőkkel, hülyeségeket beszélő, megfélemlített sajtóval. Persze, egy kis sci-fi is belecsúszott a dologba, ettől legalább lesz egy kis izgalom is. Ugyanis, ha nem mondtam volna, az igazság odaát van. Persze, ezt Mulder ügynök után mondtam szabadon, és Mulder aztán tudja, nekem elhihetik. Azt, ha netán odaát vagyunk, akkor megint csak odaát van az igazság, így legjobb, ha ide-oda ugrálunk. Most már csak egyetlen kérdés maradt nyitva. Vajon Unióban van az a bizonyos igazság? Vagy csak gazság van, amit feltétel nélkül a mi torkunkon igyekeznek lenyomni mindenáron. Mint ahogy lenyomják havi bontásban a devizahitelesek torkán a svájci frank folyamatos drágulását is. Jelenleg – január harmadikán – 224 forinton áll az alpesi deviza, és folyamatosan erősödik. Vagy a forint romlik? Ezt még Biri nénnye sem tudná megmondani, de egy biztos, sok hiteles van már a megőrülés határán. Még szerencse, hogy van a kormány által beígért mentőcsomag! Hogy mi van benne, azt persze senki sem tudja, hisz még senkit sem sikerült vele megmenteni, de a tervek élnek, a csomag kész, és most várunk, hogy… mire is? Mi volt a kérdés? Ja persze! A nagy lufi! A mentőcsomag lufi, mely pokoli jól hangzik, piszok jól lekommunikálható az „igazmondó” média által, csak hát… pedig a képlet rohadt egyszerű… lenne. A recept a forint megerősödésére a következő: kellene egy jól kivitelezhető, átfogó gazdaságpolitika, folyamatos munkahelyteremtés, korrupció hátraszorítása, kedvező, fegyelmezett, adózási és járulékfizetési kötelesség az adófizetők részéről. Aztán kellene egy nagyfokú áresés a szolgáltatók részéről, mert meggyőződésem, ha valami olcsó, az jobban fogy. Tehát ha mondjuk a benzin ára visszamenne 240 forint körülire, akkor többen tankolnának, ergo, több lenne a bevétel. De ugyanez vonatkozik szinte mindenre. Lehet drága, több százezer forintos cipőket is gyártani, tán fogy is belőle egy-két-húsz pár, de a java, az raktáron marad. Aztán a raktár is megtelik, és leáll a termelés. A cég pedig bezár, és a dolgozók munka nélkül maradnak. Viszont ha folyamatosan olcsó és jó minőségű cipők készülnének, akkor lehet, hogy kisebb haszonnal ugyan, de hosszú távon működhetnének. Tán még munkahelyek is teremtődnének, hisz keletje lenne a jó cipőnek, bővíteni kellene az üzemet, több dolgozóra lenne szükség. Persze, ehhez át kellene reformálni az egész gazdaságot, no és az emberek elméjét, mert igen sokan meghibbantak itt az elmúlt évek során. Divat lett a szabad rablás, és ez nem vezet sehová, ezt tudomásul kellene már vennünk. Azt hiszem a huszonnegyedik órában vagyunk, és ha nem tesznek ez ellen, akkor ennek végeláthatatlan következményei lesznek, hisz mi kis ország vagyunk, nem bírunk el több, nagy veszteséget. Ami problémát még látok, az az, hogy az Unió sem akar igazán segíteni rajtunk. Nem azért mert nem akar, - persze az is benne van a pakliban - hanem azért mert nem tud. Ugyanis ők is legalább akkora szarban vannak, mint mi, csak nekik egyelőre még nagyobb a mozgásterük. Meggyőződésem szerint a hatalmas hibát ott követték el, amikor megállapodtak és bevezették a közös pénzt, az eurót. Azóta tart a nagy közös mélyrepülés. Csak valami trükkel minket ültettek a gép orrába, és ugye a földbecsapódás… most viszont emiatt, és még néhány belső tényező miatt nem igazán jó magyarnak lenni. Egyáltalán, lassan már lenni sem jó, mert ez, amit itt számunkra biztosítanak az nem lét, csak tengődés. Azt tetszik kérdezni, hogy mit hoz a 2011-es esztendő? A kis embereknek sok jót biztos, hogy nem hoz. Hisz a rosszat már úgy megszoktuk, hogy tán bele is hibbannánk, ha valami jó történne velünk, egyszerűbbé, boldogabbá válna életünk. Az életünk, melyből csak egy van, de azt az egyet legalább jól tönkretették onnan fentről. Fentről tették tönkre, demokratikusan, szabadon választva, pökhendin, kíméletlenül. Épp ezért olyan évet kívánok nekik, amilyet számunkra varázsoltak, varázsolnak az évek folyamán. Sorstársaimnak pedig BUÉK.  

Kézcsókom Margit néninek!

Zsoci azt mondta, olyan évünk lesz, hogy gazdagságában banánt fog enni naranccsal. Aztán lement a boltba, és vett valami leértékelt szart. A banán már barna volt, a narancs pedig rohadt. Na ugye, mondtam neki vigyorogva. Új év, új kudarcok!