Helyszín: egy csónakban az Infinity (végtelenség) nevű folyón és annak a partján

Szereplők:

Mark (megjegyez)

Will (akarat)

Destiny (végzet)

Az ember, akivel üzenni lehet Destinynek

Faith (hit)

ELSŐ FELVONÁS

Első jelenet

Alkonyodik, a köd is kezd leszállni. Mark és Will egy rozoga csónakban mozdulatlanul, szótlanul ülnek, sodorja őket a víz a folyón lefelé. Mark középkorú férfi, arca gondterhelt, megkeseredettnek tűnik, ugyanakkor valamiféle megmagyarázhatatlan nyugalom sugárzik belőle. Will jóval fiatalabb, húszas évei elején lehet, szeme élénken csillog, szája széle kaján vigyorra görbül. Rövid csend, majd Will megtöri a csendet.

Will: [nyugtalanul] Eveznünk kéne.

Mark: [flegmán] Minek?

Will: Hogy haladjunk.

Mark: Hova?

Will: Ahova tartunk.

Mark: [gúnyosan] És hova tartunk, Will?

Will: [elbizonytalanodva] Azt hittem, te tudod.

Mark: [hűvös határozottsággal] Tévedtél.

Will: De akkor mit keresünk itt?

Mark: Semmit.

Will: [felháborodva] Semmit?

Mark: Semmit.

Néma csönd. Will dühösen a csónak mellett lágyan fodrozódó vizet nézi, ahogy lassan sodródnak lefelé a folyón. Mark üres tekintettel bámul maga elé. Will hirtelen felkapja a csónakban heverő lapátokat, és kétségbeesetten kezdi csapkodni a vizet. Egyértelműen látszik, hogy nem tud evezni. Will lomhán letörli arcáról a felcsapott vizet, lassan a belső zsebéhez nyúl és kiveszi a pipáját. Nagy műgonddal megtömi és rágyújt. Will közben folytatja kaotikus csapkodását, olyan mintha egy megsebzett madár vergődne a víz tetején az életéért küzdve. Mark füstkarikákat fúj, a sűrű ködben ebből semmi nem látszik, de ez egyáltalán nem zavarja Markot, mert ő tudja, hogy füstkarikákat fúj. Ez az egyetlen dolog, ami még érdekli ezen a világon: a füstkarikák.

Mark: El fogsz fáradni.

Will: [levegőért kapkodva] De legalább haladunk valamerre.

Mark: [lassan körülnéz és gúnyosan] Én nem úgy látom.

Will: [köhögve] A füst miatt nem kapok levegőt, és nem látok semmit ebben a nagy ködben.

Mark: Mondom én, hogy ennek semmi értelme.

Will: [sértődötten] Talán, ha Te is segítenél evezni pipázás helyett.

Mark: Talán.

Will kitartóan tovább paskolja a vizet, próbál rendszert vinni a mozdulataiba, de minden hiába a ritmus és összeszedettség halvány nyoma se mutatkozik a mozgásában. Mark elmélyülten figyeli a ködben elnyelődő füstkarikáit ügyet sem vetve a háttérben küszködő Willre.

Will: [leteszi a lapátokat] Kicsit pihenek.

Mark: Helyes.

Will: [lelkesen] A folyó sodrását kéne követnünk, úgy könnyebb evezi.

Mark: [ironikusan] Na, persze…evezni.

Will: [sértődötten] Akkor mutasd meg, hogy kell evezni!

Mark: Csak, ha megmondod, hová megyünk.

Will: [idegesen] Hogy-hogy hová?

Mark: [higgadtan] Tudnom kell, mielőtt evezni kezdek.

Will: Az első lakott településig, ahol kiköthetünk.

Mark: Szóval, nem tudod hova.

Will: De! Az első part menti településig.

Mark: Az nem pontos cél.

Will: [próbál higgadt maradni] Rendben. Akkor szerinted, mit tegyünk?

Mark: Semmit.

Will: Nem értelek! Ha nem teszünk semmit, akkor is lefelé sodródunk a folyón, csak lassabban érünk oda az első településhez.

Mark: Tényleg nem értesz.

Will: [idegesen, szinte üvöltve] Nem is akarlak megérteni. Csak mutasd meg, hogy kell evezni!

Mark: Nem lehet.

Will: Miért nem?

Mark: Mert nincs pontos cél.

Will: Miért olyan fontos az?

Mark: Anélkül nem érdemes belefogni semmibe. Pláne nem abba a lehetetlen feladatba, hogy megtanítsalak Téged evezni.

Will: Miért kéne mindig pontosan tudni, merre tartunk?

Mark: Ha nincs célod, nem tartasz semerre. Ha nem tartasz semerre, akkor nem éled az életed.

Will: És mi van a véletlenekkel?

Mark: Véletlenek nincsenek.

Will: Ha nincsenek véletlenek, akkor már megvan a cél.

Mark: [elégedetten] Rendben, megtanítalak evezni, de az elsődleges célod az legyen, hogy evezz. Érted?

Will: [figyelmetlenül] Persze. Kezdjük.

Mark: Vedd fel a két lapátot, tedd őket be a villába, és lassan nyújtsd előre a karjaidat a lapátokat a víz fölött tartva, ereszd be őket a vízbe és határozott mozdulattal egyenletesen húzd hátra a karjaidat, emeld ki a lapátokat a vízből és kezd újra az egész mozdulatsort!

Will: [ugyanúgy csapkodva, mint eddig] Nem megy! Ez egyszerűen nem megy!

Mark: Elég hamar feladod. Csak a mozdulatokra, a lapátokra és a vízre figyelj!

Will: Azt csinálom!

Mark: Na persze!

Will: [elkeseredve] Mutasd meg!

Mark: [vonakodva] Csak egyszer mutatom meg!

Will: Figyelek.

Mark helyet cserél Willel, és megfogja a lapátokat. Will feszülten figyel. Mark lassan, egyenletesen evezni kezd. A csónak méltóságteljesen suhan a vízen néma csendben. Mark szinte eggyé olvad a lapátokkal, a lapátok meg a folyóval. Mark abbahagyja az evezést, és visszaül a helyére átadva a lehetőséget Willnek. Will még a látvány hatása alatt áll, meg se tud szólalni. Mark ismét a belső zsebéhez nyúl, előveszi a pipáját és rágyújt.

Mark: Ugye milyen egyszerű?

Will: [magabiztosan] Igen, az. Fog ez menni.

Mark: Lássuk!

Will láthatóan azzal a tudattal veszi kezébe az evezőket, hogy ő már tud evezni. Magabiztossága pillanatok alatt tűnik el, amikor ráébred arra, hogy ugyanúgy csak csapkodja a vizet, mint eddig, csak most nem kétségbeesetten, hanem határozottan és tele önbizalommal. Viszont a csónak szintén határozottan nem halad semerre. Will lopva rápillant Markra. Mark lemondóan mosolyog, de nem szól semmit.

Will: [dühösen] Nem megy és kész! Biztos vannak olyanok, akik nem tudnak megtanulni evezni. Én is közéjük tartozom. Erről nem tehetek.

Mark: [nyugodtan] Ez nem így van.

Will: Ezt hogy érted?

Mark: Pont úgy, ahogy mondom.

Will: Akkor hogy van?

Mark: Türelmetlen vagy. Nem ment elsőre és egyből feladod. Ráadásul meg is magyarázod magadnak, hogy miért ne próbálkozz tovább. Bármit meg tudsz csinálni, ha igazán akarod és elég kitartó vagy. Érted már?

Will: Bármit? Ezt Te sem gondolhatod komolyan.

Mark: De igen! Ha elhatározod, hogy valamilyen célt elérsz, akkor a kellő időben megkapod hozzá a segítséget, amit szerencsés véletlennek nevezel majd, pedig egyáltalán nem az.

Will: Tehát ha elég kitartó és elszánt vagyok, egyszer majd evezni is megtanulok. Akkor megpróbálom megint.

Mark elégedetten mosolyog. Will határozott mozdulattal fogja meg a lapátokat, mint aki profin tud evezni. Lassan, higgadtan meríti a lapátokat a vízbe, és ugyanilyen nyugodtan folytatja a mozdulatsort. A csónak lassan siklani kezd. Will annyira megörül a gyors sikernek, hogy mozgása szétesik, és újra csapkodássá változik. Mark még mindig elégedetten mosolyog. Will elkeseredetten húzza vissza a lapátokat a csónakba, és csalódottan néz Markra.

Mark: [megnyugtató hangon] Semmi baj, Will.

Will: Mégse megy ez nekem.

Mark: De az elején nagyon is jól ment.

Will: Persze, fél percig.

Mark: Az is valami. Emlékezz vissza, mit éreztél akkor.

Will: Semmit.

Mark: Jó válasz.

Will: Az miért lenne már jó, hogy nem éreztem semmit?

Mark: Mert legbelül nyugodt voltál, nem vonta el a figyelmedet semmi az evezésről. Csak eveztél.

Will: Hogyan érhetem el újra ugyanezt az állapotot?

Mark: Ha tudatosan akarod, akkor nem érheted el.

Will: [teljesen összezavarodva] De pont az előbb mondtad, hogy ha kitartóan akarok valamit, akkor érhetem csak el. Tudod te egyáltalán, mit beszélsz? Vagy csak szórakozol velem?

Mark: [megértően] Nyugodj meg, Will! Nem szabad apró dolgokon idegeskedni. Mindent elmagyarázok.

Will: [kételkedve] Hallgatlak.

Mark: Ezt a nyugalmi állapotot nem lehet akarattal elérni, de megtanulhatod, hogyan engedd magadhoz. Te az előbb úgy kerültél ebbe az állapotba, hogy tudat alatt már feladtad, hogy megtanulsz evezni, tehát nem akartál tudatosan jól evezni, csak fogtad a lapátokat, és a mozdulatokra koncentráltál. A baj ott kezdődött, amikor láttad, hogy nagyon is jól evezel, és elkezdtél arra összpontosítani, hogy tökéletesen evezz. Ebben a pillanatban elszállt a nyugalmi állapot, és újra össze-vissza csapkodtad a víz felszínét. Érted már?

Will: Szóval, ha jól értem, akkor kerülhetek ebbe a nyugodt állapotba, ha már mindent feladok, és kétségbeesetten állok hozzá a dolgokhoz, ugye?

Mark: Nem egészen erről van szó, de valóban ez az egyik lehetséges út.

Will: És a másik út pedig a tudatos célkitűzés és kitartó munka. De ezek pont egymás ellentétei.

Mark: Kapizsgálod. Nagyon fontos, hogy amikor kitartóan dolgozol azon, hogy elérd a célodat, akkor is nyitott maradj az úgynevezett „véletlenekre”. Mert ezek a „véletlenek” segítenek, hogy valóban a megfelelő célt érd el, ugyanis az is előfordulhat, hogy rossz célt tűztél ki magadnak, és ha nem vagy hajlandó a sorozatos kudarcok után észrevenni a helyes módosított célt, akkor nem érsz el semmit. Itt is szükséges, hogy úgy érezd nincs konkrét célod, azaz megváltoztathatónak tartsd. Ez hasonlít arra az állapotra, amikor már mindent feladtál, és már semmi sem érdekel igazán. Elengeded a célodat, nem kapaszkodsz bele két kézzel, és nem fojtod meg a saját álmodat.

Will: Nem hiszem, hogy ez nekem menne.

Mark: Csak idő kérdése.

Will csak bámul maga elé a ködbe elkeseredetten. Mark úgy érzi már így is túl sokat beszélt, benyúl a zsebébe, előveszi a pipáját, gondosan megtömi, és rágyújt.

Will: Mark, adsz egy slukkot?

Mark: [vonakodva] Nem egészséges.

Will: Tudom, de nagyon szeretném kipróbálni.

Mark: [lassan odaadja a pipát] Tessék.

Will: Köszönöm.

Will az első slukk után köhögni kezd, de egy kézmozdulattal jelzi, hogy semmi gond. Mark nyugodtan ül tovább. Will a második slukk után már nem köhög, sőt füstfelhőt fúj maga elé az orrán keresztül. A következő slukknál meg már füstkarikákkal próbálkozik. Erre Mark elveszti a türelmét.

Mark: Jól van, add vissza! Csak egy slukkról volt szó. Látom, már teljesen megnyugodtál.

Will: [higgadtan visszaadja a pipát] Oké, nyugi!

Mark idegesen szívja meg a pipát, és hiába próbál füstkarikát fújni, nem sikerül neki. Ettől még idegesebb lesz. Will üres tekintettel néz rá. Mark újra próbálkozik a füstkarikával, de most se jár sikerrel.

Will: [gúnyosan] Nem szabad apró dolgokon idegeskedni, Te mondtad.

Mark: [idegesen] De ez nem apróság.

Will: [még gúnyosabban] A füstkarikafújás nem apróság?

Mark: [dühösen] Nem az! Te nem érted ez mit jelent. Te nem értesz semmit!

Will: [ironikusan] Persze, elnézést. A füstkarikafújás privilégiuma valóban nem apróság.

Mark: [elkeseredetten] Csak ez maradt nekem.

Will nem tud mit kezdeni Mark elgyengülésével, erős embernek ismerte meg, olyannak, akire bármikor számíthat. Megijed, és nem mer tovább kötekedni Markkal. Inkább elhallgat. Marknak közben sikerül egy gyatra füstkarikát kierőltetni, és ezt rövid időn belül további füstkarikák követik. Mark láthatóan kezd megnyugodni, és vele együtt Will is. Ezt a kis incidenst hosszú kínos csend követi. Will megfogja a lapátokat, és evezni kezd. Mark hosszú ideig észre se veszi, hogy Will úgy evez, mint aki úgy született, hogy tud evezni. Will is megdöbbenten észleli, hogy a csónak méltóságteljesen siklik a vízen, de nem mer határtalan örömének hangot adni, ezért csendben evez tovább.

Mark: [a megszokott higgadtsággal] Na, így kell evezni.

Will: [bátortalanul] Nagyon jó érzés. Csak attól félek, hogy egyszer csak hirtelen megint nem fog menni. Most sem tudom, hogy miért megy ilyen jól.

Mark: Ez természetes. Ha elérsz, vagy megkapsz valamit, abban a pillanatban elkezdesz rettegni, hogy mi lesz, ha elveszted. És ha túl sokáig foglalkoztat ez a gondolat, akkor el is veszted. Ráadásul addig sem örülsz neki felhőtlenül, amíg a tied.

Will: De akkor mit tegyek ez ellen a háttérben motoszkáló aggódás ellen?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés