|
Állomások 4.
Jelige: Kökény 2011.03.02. 06:38
/Dr.Zilbermann Főorvos lép be a kórterembe és kezdi a vizitet/
Dr. Zilbermann Főorvos: Hogy vagyunk, hogy vagyunk Sándor bácsi?
/Sándor bácsi száját elfedve köhög./
Sándor bácsi: Köszönöm főorvos úr, most éppen nem tudnék fát vágni. Olyan gyenge vagyok, mint aki egy hete nem evett, a hideg is borzongat. Elég, ha kinézek az ablakon és látom a havat, már reszketek. A többiek itt váltig állítják, hogy hőség van. Engem egyik percben kiver a veríték, a másikban vacogok, és hát ez a nyavalyás köhögés egyre rosszabb. Lenne szíves megmondani, milyen az utolsó kontroll röntgen eredménye!
Zilbermann: Ne csüggedjen Sándor, a kontroll röntgen csak picit rosszabb a korábbinál. Kérjen nyugodtan repetát, egyen amennyit bír! Felírunk egy kis glukózt is, hogy erősítsük. Ha tud aludjon sokat, az nagyon nagy segítség!
Sándor bácsi: Köszönöm, doktor úr!
Zilbermann Főorvos: László, magát nemsokára kiutaljuk, nagyon szépen alakul a helyzete, szinte már nyoma sincs a fertőzésnek.
László: Akkor hát mégis meghallgatta az Úr anyám imáját, na meg persze nem hiába nyakaltam a kecsketejet, öt kecskegida helyett is.
Zilbermann Főorvos: Erről van szó barátom, adjon hálát a sorsnak! Vannak, akik ilyenkor néznek, mint a sügér és már örülni sem tudnak. Pedig, ha felfognák, amit kaptak, nagyon is tudnának örülni. Úgy számítom, a jövő hét közepén szabadlábra helyezem.
/József ágyához lép./
Zilbermann Főorvos: József magánál is kisebb javulás van, de azért felírok még pár erősítő injekciót.
/Tovább megy./
Zilbermann Főorvos: István, maga mennyi ideje is van itt?
István: Jelentem, egy hónapja. Doktor úr elnézést kérek, ezek a beidegződések, úgy látszik, nehezen múlnak. Bocsánat a jelentésért!
Zilbermann Főorvos: Semmi baj István, vannak beidegződések, amelyek sosem múlnak el az életben. Fene tudja, talán még utána sem. Nos, kicsit romlott az állapot, de mi olyanok vagyunk, mint a tengerészek. Ismeri a matrózcsomókat?
István: Csak úgy hírből, valóságban nem nagyon tudnék olyat kötni. Különben is rengeteg van belőlük.
Zilbermann Főorvos: Na kérem, nem kell ijedezni! A matrózok csomókat kötnek. Mi, ha szükség van, kötünk és oldunk is, lényeg a gyógyulás. Tudja, az elsődleges szempont mindig az, mi vezet a gyógyuláshoz. Most vizit után egy kicsit elbeszélgetünk. Végzek még egy kontroll röntgent, utána eldöntjük hogyan tovább. Hallom udvarolgat. Nagyon jól teszi, gyógyító hatása van.
István: Ugyan már doktor úr! Sok mindenre alkalmas ez a hely, de az udvarlásra nem annyira.
/István szégyenlősen mosolyog./
Zilbermann Főorvos: Ne pironkodjon, mint egy szende szűz, hagyja meg a lányoknak ami az övéké! Képzelje a folyosót táncteremnek, gondolja azt, hogy öltönyben, nyakkendővel, lakkcipőben kéri fel - az igen kedves - Ljubicát egy táncra.
István: /nevetve/Ő persze kórházi köntösben!
Zilbermann Főorvos:/nevetve/ Nem! Báli ruhában képzelje el! Ahogyan táncolnak, a parkett dobog lábuk alatt, mint ménes patái alatt a puszta.
István: Szépen tud beszélni doktor úr! Most rögtön menjek, vagy majd hívat?
Zilbermann Főorvos: Legjobb, ha most azonnal velem jön, mint Barát a baráttal.
/István feláll, Zilbermann doktor átöleli a vállát és kimennek.
A szín elsötétül, rövid idő után egy vizsgálóban vannak./
Zilbermann Főorvos: Kedves barátom, a híreim nem rózsásak, de nem is nagyon tövisesek. Látott már lúdtalpbetétet?
István: Ó hogyne! Szegény nagybátyám is használja, állítólag sokkal könnyebben jár vele.
Zilbermann Főorvos: Nos kérem, az a helyzet, hogy a bal tüdején, a fertőzés kiterjedése ütemesen növekszik. Ha a működését kiiktatjuk, a fertőzés nem tud átterjedni a jobb tüdőre.
Képzeljen el egy lúdtalpbetétet, ami átsegíti az életveszélyből az életbe. Tudja, egy tüdővel ugyanúgy lehet lélegezni, mint kettővel.
István: /Fásult mosollyal…/Doktor úr, ezt komolyan mondja?
Zilbermann Főorvos: A műtétet komolyan mondom. Nagyon rövid beavatkozás, tíz perc alatt megcsinálják a kollégáim, és megmentik az életét.
István: Arra céloztam, hogy egy tüdővel ugyanúgy lehet lélegezni, mint kettővel?
Zilbermann Főorvos: Nem szoktam komolytalankodni, a betegek kedvéért sem, de a buzdításról soha nem teszek le. Tudja, a maga élete megmenthető, maga meggyógyítható. Én most kimegyek a röntgenterembe, addig Kiss és Nimro doktorok elvégzik a beavatkozást. Nagyon egyszerű, csupán egy piciny vágás, csak egy ideget kell elroppantani, és a saját lábán mehet vissza a kórterembe, a fertőző gócot szigeteltük. A mai naptól, negyven kalcium injekciót írok ki magának, hogy segítse a meszesedést, a leges-legjótékonyabb folyamatot, ami nálunk elképzelhető.
/Zilbermann doktor elhagyja a színt. István feláll és kinéz az ablakon./
István: Ilyent sem láttam még! Két ág között a hó teljesen szív formában rekedt meg. Mekkora árnyékom van! Tiszta árnyék az egész énem. Ha nem tudnám, hogy csend van, azt hinném, ismét Marburg an der lahn-ban vagyok és ropognak a fegyverek. Valami dobol a fülemben, ritmikusan, valahogy úgy, mint száz évvel ezelőtt, vagy még annál is régebben, a kivégző osztagok hangulatát felpörgetni odarendelt dobos katonák dobszólói. Jól nézek ki! Normális, hogy február végén, a fák felett szivárványt látok a domboldalon? Vagy ez is csak olyan átmeneti dobszóló, két kivégzés között? Ahogy a derűs égbolton, ragyogó nap fölött füstölgő, szürkén ködlő felhők ölelik át azt az élettelen hidat, talán, mint egykor a Titanic-ot a hullámok, süllyedése előtt.
/Kivágódik az ajtó és belép rajta Dr. Jóska, egy másik fehér köpenyessel./
Dr. Jóska: Jó reggelt uram, feküdjön fel az asztalra!
/István meglepetten ránéz Dr. Jóskára és felfekszik egy asztalra. Egy valóságos íróasztalra. /
Dr. Jóska: Na de kérem, a vizsgálóasztalra gondoltam, nem az íróasztalra!
/István nagy nehezen lekászálódik és láthatóan szédülten a vizsgálóasztalig botorkál és felfekszik./
Dr. Jóska: Uram, maga nagyon sápadt, de ezzel az egyszeri beavatkozással megsokszorozzuk gyógyulási esélyeit.
István: Jóska, már magázódunk?
Dr. Jóska: Te vagy az István? Épp úgy nézel ki, mint Zilbermann doktor, amikor hazajött.
István: Jóska, én négyet látok belőled, vajon ez normális? Szerinted hány égő világít a mennyezeten?
Dr. Jóska: Egyetlen egy.
István: Rengeteget látok belőlük.
Dr. Jóska: Ne ijedezz! Jó hogy szóltál. Másztál már valaha hegyet? Nem dombra vagy turistaútra gondolok, hanem meredek sziklafalra biztosítással, vagy anélkül.
István: Tudod Jóska, ha belegondolok, alig tudnál olyan dolgot kérdezni, amit még nem csináltattak velem.
Dr. Jóska: Na, akkor most ideje újítani. Mindketten kiállunk a szikla peremére, széttárjuk kezeinket, és fejest ugrunk a mélybe.
István: Milyen magasan vagyunk?
Dr. Jóska: Nem tudom és azt sem, hogy van-e víz lent, és ha van, elég mély-e ahhoz, hogy biztonságos legyen az ugrás, de néha a racionálisat nem árt felváltani a bizalommal.
István: Nem ezt hívják vakmerő bizakodásnak?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Nagyon köszönöm, kedves Salto, István nevében.