3. jelenet

A házaspár a konyhában beszélget.

Gitta:Szerinted, hogy fogadnák, ha elmondanád nekik is, hogy…

A férj elfehéredik

Ármin:Csak nem akarod elmondani?

A nő szúrós szemekkel néz

Gitta: Ugye, ők tartottak vissza annakidején, ők térítettek észhez!

Ármin:Nem lettem volna boldog nélkületek, visszavágyódtam volna.

A lányok kacaja behallatszik.

Ármin:Pszt, jönnek!!

Klári:Apucikám, te ma is olyan sármos férfi vagy.(Mondja és megcsókolja az arcát.)

Gitta:Hát még azelőtt… (Jegyzi meg epésen.)

A házaspár egymásra néz.

Julcsi:Nekem ilyen férfi kell, mint te. Emlékszem, mikor kislány voltam, mindig azt mondtam, hogy én az apukámhoz megyek feleségül. (Odasimul a papájához.)

Klári:Na, az, szép lett volna... (Jegyzi meg, és elhúzza a száját)

Az apa viszont odahúzza magához a kisebbik lányát és a homlokára nyom egy puszit.

Klári:Én azt mondom hugicám, ha apuhoz hasonlót keresel, körülbelül vénlány maradsz, mert ma már ilyenek csak a Panoptikumban vannak.

Gitta:Az Isten szerelmére hagyjátok már ezt a sok butaságot, inkább gyertek enni, mert a végén még bebalzsamozzátok apátokat.

Julcsi:Én bele is pusztulnék, ha elválnátok!

Klári csodálkozva néz a testvérére.

Klári:Nekem sohasem jutott eszembe, hogy elválnának. (Mondja rosszallóan.)

Julcsi:Jó, de manapság mindenki elválik.

Gitta:De azok nem mi vagyunk! Csüccs, inkább üljetek le és egyetek! Van itt kolbász, paprika, hagyma, kacsazsír… és lágy kenyér. (Pakolgat a hűtőből, a lányok sugárzó arccal látnak az evéshez.)

Ármin:Ácsi, bácsi! Van egy kis fütyülős barackom étvágygerjesztőnek, tölthetek?

Klári:Naná, papi, igyunk, a hazaruccanásra!

Koccintanak.

Ármin:Kedveseim aztán mondjátok csak, milyen az állásotok?

Klári:Nem tudok újat mondani. A belem kilóg, és csak húzom, húzom magam mögött minden nap. Julcsi, nem tekeredett véletlenül a széked lábához? (Néz Julcsi széke alá nevetve.)

Gitta:Ejnye már, gyermekem, pont, evés közben?

Ármin:Kicsim, inkább a munkádról beszélj!

Gitta: A könyvelés nem a legrosszabb munka manapság, Te mégsem vagy elégedett vele?

Klári:De, csak fárasztó, kigúvad a szemem a sok számtól.

Julcsi: Nekem meg lerohad a lábam, ahogy azok után a hülye riportok után koslatok, de tudok jobbat? Megírom azt a sok vadbaromságot, ami a világban van, meg a nyugdíjasok sirámait, oszt csá!

Ármin:Ne beszélj így, ők nem tehetnek arról, hogy nehéz lett az élet.

Julcsi:Jó, tudom, hogy nem.

Gitta:Elhiheted, hogy ők sem ezért a jövőért dolgoztak, és nem szedtek direkt vénítő tablettákat sem.

Ármin:Szerintem inkább együnk, mint hogy ezt taglaljuk. Élvezzük, hogy ismét együtt a család!

Klári, Julcsi:Igen élvezzük 

Gitta:Tegnap mi egész nap a kertben voltunk. Egy kicsit le is égtem. (Mutat a karjára és a vállára.)

Klári:Pecsenye vagy anyukám, pecsenye! Hiába, a júliusi nap erős! És te apa?

Gitta:Jaj, apátok a széltől is óvja magát, nyakig fel volt öltözve.

Ármin.Persze ..!

Julcsi:De azért jó, hogy kinn voltatok és kertészkedtetek, nem?

Az apa tölt a poharakba

Ármin:Persze, hogy jó, de annyit fecsegtek, hogy kiszárad a torkom. Na ragadjátok meg a poharaitokat! Egészségetekre!

Mind felemelik és lehajtják. A lányok aprókat köhintenek. Gitta leteszi a poharát

Gitta:Majd nézzétek meg, hogy apátok milyen szépen megigazította a sövényt!

Julcsi:És futni is szoktál még papikám?

A férj a nejére néz. A lányok értetlenül figyelik őket

Klári:Valami baj van?

Julcsi.Nem futsz már?

Gitta:Ritkábban, ugyanis néha elég gyengének érzi magát, hamarabb fárad.

A lányok az apjuk felé fordulnak. Julcsi megragadja a kezét

Julcsi:De mostanában nem panaszkodtál.

Ármin:Most sincs semmi baj, ne aggódjatok, tényleg.

Klári:És felkerested már Vendelt, beszéltél neki erről?

Ármin: Hogyne, voltam nála, EKG-t is csinált. Enyhe szívpanaszok ezek, semmiség, kicsit jobban kell vigyáznom magamra és kész. Tudjátok, öregebb már a motor. (Mutat a szívére.)

Klári:Akkor nem ártana figyelned az étkezésre sem, meg talán a kacsazsírt is mellőznöd kéne, nem gondolod? (Mondja, és máris elhúzza előle a zsírt, pont, mikor kenni akarná a kenyerét.)

Julcsi:És ha előbb mondod mindezt apukám, akkor pálesz sincsen, nincs bizony.

Ármin:Nehogy már papot hívjatok! (Mondja bosszúsan, de a többiek mind nevetnek rajta.)

Klári:Azt nem fogunk, de azért ne hanyagold el magad, mert nem szeretnénk, ha kórház lenne a vége. Járj rendszeresen Vendelhez, ő kitűnő szakember.  Ja, és figyelni fogunk mi is rád! (Emeli fel a mutatóujját)

Ármin:Igazatok van, és köszönöm az odafigyelést, de azért túlzásba se essetek! (Hálás szemmel néz a lányaira.)

Julcsi:Olyan jól mutatnak ketten, nem? (Bök a szülei felé.)

Klári:És olyan jó hazajönni hozzájuk. 

Julcsi:Igen, mert ők számunkra az otthon melege. (Dob feléjük egy-egy puszit.)

A szülők egymásra néznek.

Klári: Na és holnap, holnap mit főzünk? Én ennék egy kis palacsintát. (Tereli el a szót.)

Az anya a fiatalabb lánya felé fordul

Gitta:És Te mit ennél?

Julcsi: Én is palacsintát, előtte meg gulyáslevest. Azt tudom, papikám is szereti (Simítja meg az édesapja kezét.)

Ármin:Az, nagyon jó lesz. (Csettint a nyelvével.) Jó kis galussal, tejfölösen, lilahagymával.

Klári:A palacsintáról jut eszembe, az a gyogyós Szasza bácsi, a nagyiék szomszédja, emlékeztek?

Julcsi:Ja, aki örökké böfögött.

Klári:Igen, és emlékeztek rá, hogy azt mondta, azért nem szereti a palacsintát, mert fullad tőle?

Julcsi: Én mindjárt elhányom magam!

Klári legyint a húga felé

Klári: De tudjátok, igazából miért fulladt?

Ármin: Na?

Klári:Mert kettesével tömte a szájába.

Julcsi:És a chilis babra emlékszel mit mondott?

Ármin:Gyerekek, gyerekek, nem lehetne ennünk inkább?

Julcsi:Most mi rossz van abban, ha felidézzük a múltat? ( Nevet)

Klári: …meg egy csöppet a drága Szasza bácsit! Na mondd már tovább! (Unszolja a testvérét.) Mi volt azzal a chilis babbal?

Julcsi:Amikor szegény Olgi néni chilis babot főzött neki, az öreg istentelenül ráförmedt: „Asszony, ez már aztán merénylet!”- kiabálta, mire Olgi néni halkan, megkérdezte tőle, hogy ki ellen? Erre az ura ráüvöltött, „a beleim ellen!”.

Gitta:Ugye nincs már több Szaszás-történetetek?

Az apa ellágyulva néz a lányaira.

Ármin:Hagyd Gitta, hisz ők teszik az otthont otthonossá. Ezt a vidámságot nem adnám semmiért!

Szünet.

Julcsi:Miért is kellene? Vagy csak nem kaptál valami zsíros külföldi állásajánlatot papikám?

Az apa elmosolyodik

Ármin:Nekem már nem igen tesznek ajánlatot kicsikém.(Nevet.)

Gitta:Már nem…(Mondja sokatmondóan.)

A lányok összenéznek.

Julcsi:Mi van?? Valamiről lemaradtunk? (Értetlenkedik.)

Klári:Valami nő van a dologban? (Huncutul felnevet.)

Gitta:Kinéznétek belőle?

Klári: Mit, hogy a nők buknának rá? Azt ki, de amúgy a papit, mint kezdeményezőt, nem, soha!

Julcsi:Én meg is ölném, azt a nőt! (Szól élesen.)

Ármin:Zárjuk már le ezt a témát, olyan buta beszéd ez.

Gitta:Buta beszéd, buta beszéd. ( Ingatja a fejét)

Ármin:Igenis buta!

Klári:Igaz, inkább másról beszélgessünk. Beszélgessünk arról, hogy mikor ér véget a pesti lakás felújítása, és mikor vehetjük végre birtokba? Meddig kell még abban a lepukkant lakásban lennünk?

Ármin:Édesem, mondtam már, hogy nem rajtam múlik a felújítás, de még csak nem is a mesteren.

Gitta:Hanem kin?

Ármin: Hányszor mondjam még? (Kissé idegesen.) Majd, ha Oszkár öcsém átutalja a tartozását nekem, akkor jöhet a második forduló. Onnantól haladósabb lesz már, és végre nézhettek csempét, sarokkádat, függönyt, meg amit akartok.

Klári:De szerinted mikorra lesz meg az átutalás? (Kérdi izgatottan.)

Ármin: Holnap felhívom az öcsköst, és megsürgetem. Megsürgetem, csak hagyjatok már élni és legfőképp enni. Ja, és tegyétek össze a két kezeteket, hogy az unokahúgom azt az üres lakást addig a rendelkezésetekre bocsátotta. (Nyúl a kolbászért meg a kenyérért.)

Klári viccesen összeteszi a kezét, aztán Julcsi is. Az apa rájuk néz, és elneveti magát.

Ármin: Na, jól van, egyetek már!

Klári: Te is, csak aztán nehogy fulladozz papikám, mint az a drága jó Szasza bácsi! (Nevet.)

4. jelenet

Evés után bevonulnak a szobába, a lányok hanyagul elvetik magukat a kanapén  az apa fotelbe ül,  az asszony az íróasztalhoz lép. A kihúzza a fiókot, néz valamit, aztán csendesen visszatolja. A férj idegesen követi tekintetével. A lányok semmit sem vesznek észre, ők a mobiljukban fényképeket nézegetnek és kacarásznak.

Az asszony rátekint a férjére, aztán leül a szemközti fotelbe.

Ármin:Elfáradtam. ( sóhajt)

A lányok felnéznek

Klári:Papikám, megint?

Ármin:Áh, csak így evés után.

Gitta:Tudjátok, több pihenés kell már a mi korunkban, meg kevesebb izgalom. (Sóhajt fel. A férje ijedten néz rá.)

Ármin:Hogyan?

Gitta:Hát nem így szokták mondani?

Ármin:De, biztos így. (Feláll, a lányok ránéznek.) Ha nem haragszotok lánykáim, én egy kicsit kiegyenesítem a hátam. Szerintem, megártott az a sok hajlongás tegnap a kertben.

Julcsi:Menj csak, mi még nézegetjük a képeket, aztán segítünk anyunak az ebédbe. Tényleg mit eszünk?

Gitta:Drágáim, ma urak vagyunk, nem főzünk, van minden. Tegnapról maradt húsleves, kelkáposzta-főzelék, egy kis meggyszósz, meg fasírt, ha megfelel.

A lányok kórusban

Klári- Julcsii:Mennyi kaja!

Az anya elmosolyodik

Gitta:Tudjátok, én képtelen vagyok keveset főzni.

Klári:Ebéd után megnézzünk valami fantasztikus filmet?

Gitta:Lányok, én csak a szép, romantikusat, szeretem.

Julcsi:Akkor legközelebb elhozom neked a Casablancát, vagy az Elfújta a szelet, vagy az Abigélt.

Gitta:Mindig csak ígérgetitek, de sosem lesz belőle semmi. (Jegyzi meg szomorúan.)

Julcsi odaugrik hozzá és megcsókolja

Julcsi: Én itt és most, becsszavamra mondom, hogy legközelebb elhozom, és örökre itt is hagyom. (Teszi a szívére a kezét)

Az anya elneveti magát és megsimogatja a lánya vállát.

Gitta:Na én megnézem apátokat és jövök vissza.

Julcsi elkapja a karját

Julcsi:Nyugtass meg, hogy semmi komoly vele.

Gitta:Vendel nem mondott többet, mint amit nektek is elmondott apátok. De jobb az óvatosság.

Klári: És kapott valami gyógyszert?

Gitta:Valami enyhét, amiből napi kettőt kell szednie.

Julcsi:Ugye vigyázol rá!

Gitta:Persze, hogy vigyázok.

Julcsi egy puszit dob felé

5. jelenet

Az anya bemegy a férjéhez a hálóba, a férj felül az ágyon.

Ármin:Mi volt az a megjegyzésed az előbb?

Gitta:Mire gondolsz?

Ármin: Arra, hogy a mi korunkban kevesebb izgalom kell.

Gitta:Miért nem így van? (Húzza el a száját.)

Ármin:Én tudom, hogy a tegnapi vallomásomra gondolsz.  Nem tudod túltenni magad rajta igaz?

Gitta:Szerinted, lehet?

Ármin:A lányok előtt kedélyes vagy velem, de aztán mindig bedobsz valami kétértelműt.

Gitta:Pedig nem akarom megbolygatni a lelküket. Összetörne a szívük, meg a hitük is megrendülne benned. Láthattad, hogy rajonganak érted? Én a családomat nem robbantom szét, ez maradjon az én sebem, az én fájdalmam.

Ármin:Ha tudom, hogy ekkora lelki gyötrelmet okozok, sohasem mondtam volna el, soha.

Gitta:Talán jobb is lett volna, ha nem hozakodsz elő vele…( Szomorúan néz ) Jobb lett volna, mert akkor úgy öregszünk meg, ahogy mindig is szerettem volna. Bottal járó, totyogós, egymás kezét fogó öregekként, de innen már képtelen vagyok úgy érezni, ahogy kellene. Ezt nem lehet semmissé tenni, ezt nem lehet elfelejteni, ide vissza és visszakalandozik az ember gondolatban, lejátssza újra és újra, mint egy lemezt.

Ármin:Az emberek legnagyobb hibája a fecsegés. Fecsegtem, és most bűnhődnöm kell ezért. A maradék életemben bűnhődni.

Gitta:Nem, te elkövettél egy hibát, azt elmondtad tegnap, igaz, korábban kellett volna, vagy pedig soha. Ez nem fecsegés volt Ármin, ez látszott, hogy nagy teher rajtad, hogy kikívánkozott belőled. Kikívánkozott, mert a lelkedet nyomta, mert gyötört téged, és azt gondoltad, ha elmondod, majd felszabadulsz. Nos, tegnap te átadtad nekem ezt a terhet, és mostantól együtt cipeljük tovább. Csak azt nem tudom, bírom-e majd. Mert ez a teher menetközben megszívja magát a könnyeimmel, de mégis úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, hisz itt ez a két lány, és nekik más életet szántam. Ha most megtudnák, hogy a biztosnak tűnő dolog is lehet bizonytalan, hogy nincs örök hűség, hogy a szüleik is csak emberek, épp olyanok, mint a filmekben, hogy minden egy kicsit csalás, egy kicsit önámítás, és hogy az anyjuk képes bármit elviselni…, akkor mondd, miben hinnének az oltár előtt? A házasságuk alatt örökösen fürkésznék a párjuk arcát.

Ármin:Tudom, hogy erre nincs bocsánat, és azt is tudom, hogy ezt nem lehet meg nem történtté tenni, sem pedig elfelejteni.

Gitta:Valóban, ahhoz minimum amnéziába kellene esnem, hogy ezt elfelejtsem.( Elfordul.)

Ármin:Istenem miket beszélsz? (Közelit hozzá.) Mondd, hogyan éljünk ezután?

Gitta:Játsszuk, hogy továbbra is boldogok vagyunk! (Mondja könnyedséget színlelve.)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés