Néprajzi gyüjteményemből

Boszorkányos történet

Már Könyves Kálmán királyunk ki mondta a törvényt: Boszorkányok pedig nincsenek. Mégis végig kísérték gyermekkori éveimet a régi boszorkányos históriák. Kerekre tágult szemmel hallgattam, amikor téli estéken összejött a szomszédság a kis fehérfalú szobába megbeszélni a világ folyását, és időnként felemlítettek egy-egy történetet, amelyben elmondták milyen bajt tud okozni egy boszorka. Kiváltképp az idősebbek jeleskedtek ezeknek elmondásában. Az idősebb asszonyok, sokat meséltek a Bábaboszorkányokról, akik bizony alakot tudtak váltani, hol macska, hol csikó, hol pocok képébe jelentek meg, ha valakire megharagudtak és meg akarták rontani. Mátyás Miska bácsi meg arról mesélt, kik voltak a Táltos boszorkányok, akik általában fekete bika, vagy fekete ló képében csinálták a rontást. Luca nap tájékán, egy bizonyos Treszka néniről beszéltek, aki az én nagybátyámat, Csibrán Jóska bácsit úgy megrontotta, hogy csak egy Pécskai cigány boszorkány tudott rajta segíteni, de mire felkeresték azt a Pécskai asszonyt, már a nagy derék ember alig volt harminc kiló. Az a cigányasszony javasasszony volt és mindenkin segített. Azt mondta nagyapámnak, ássák ki a ház küszöbét, ott meglelik a bajt. Azt dobják tűzre. Hát fel is ásták a küszöböt, ott jó mélyen a földbe, össze-vissza csomózott kötelet találtak, amit a kemencébe dobtak és elégették. Olyan büdös és fekete füstje volt, hogy olyat még nem láttak. Treszka néni, még aznap ágynak esett és 9 hónapig fel sem tudott kelni, akkor aztán papot hívatott, miután fel tudott állni, de élete végéig kétrét hajolva, bottal járt. Jóska bácsi meg jobban lett. Kapott is a pécskai asszony Jóska bácsitól egy süldő malacot. Beszéltek ott a hét égi jelről, meg a „teknyőkaparóról,” aki táltos lehetett, mert két sor foga volt, és minden félét megjósolt, ami be is teljesedett. Sok mindenről szó esett ott, de egyszer egy igazi varázslatnak én is tanúja voltam. Tudtam én azt, hogy apai nagyanyám is olyan gyógyító asszony hírében állt, mert már pici lány koromban „szentivány” éjjelén magával vitt gyógynövényt gyűjteni az érpartra. Azt mondta, akkor legnagyobb az erő. Ez a nap, Szent Iván, vagyis Keresztelő Szent János napja, Jún. 24, amikor leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. De amiről szólni akarok az egy nyári este történt. Újult a hold. Nagymama feküdni küldött, de valahogy nem jött álom a szememre. Már úgy éjfélre járhatott az idő, amikor arra lettem figyelmes, hogy nagymama kivesz a szekrényből egy fehér inget és megy kifelé. Újholdas, világos éjjel volt, hát mindent jól megfigyeltem. Én meg, hogy le ne maradjak semmiről, lopakodtam utána. Látom ám, hogy a kútnál a dézsában lévő vízben mosakodik, de teljesen meztelenül. Meg sem mertem szólalni, csak figyeltem tovább. Amikor megfürdött, magára vette a fehér inget, ki lépett a fa árnyékából és a két karját az ég felé tárva valami imát, vagy varázslatot mondott. Sokáig figyeltem, aztán amikor befejezte, oda mentem hozzá, és meg kérdeztem, mit csinál? Nem szólt csak magához ölelt és akkor láttam, hogy könnyes a szeme. Jaj gyerekem, ha már megláttál, elmondom. Leültünk a nagy eperfa tövében és mesélni kezdett: Tudod ugye, hogy volt nekem egy lányom, aki 22 éves korába ezen a napon halt meg. Ilyenkor nagyobb a bánatom és egy régi, nagyanyámtól tanult varázslattal könnyítek a lelkemen. Ha nem használ, nem is árt! Így szól a varázslat. Újhold, új király, fiát házasítja, Lányát férjhez adja
Engem is meghívott az ő lakodalmába,
De én el nem mentem, elküldtem helyettem
A bajomat, bánatomat!
De ha sok féreg van a háznál, azt küldjük el tette még hozzá. Én meg 8 éves létemre, ki is próbáltam, mert a varázslatot hamar megtanulja az ember. Elküldtem hát én is a sok szúnyogot, amelyek ott a meleg éjszakába igen összecsipkedtek bennünket. Másnap mondtam is nagymamának, ugye most kevesebb a szúnyog? És míg a hajamat fonta, csak nevetett, gondoltam, hát elmúlt a bánata. Ami csodálatra méltó, soha többé nem feledtem el sem a varázslatot, sem azt az éjszakát. Amikor nagyon sok terhet rakott rám az élet, ha megláttam az újholdat, önkéntelenül felsóhajtottam. Újhold, Újkirály….