| 
 Lucia 3.Jelige: Göncölszekér  2011.03.21. 06:37 
	Mészáros         Mennyi idős most? 
	Lucia                Három és fél. Négy lesz. 
	Mészáros         Tudja? 
	Lucia                Hagyjál! 
	Mészáros         Miért, egy gyereknek jó apa nélkül? 
	Lucia                Hagyjál már!  
	Mészáros         Jó neki? 
	Lucia                Távozz! 
	Mészáros         Jó? 
	Lucia                Nem tudom. 
	Mészáros         Jó? 
	Lucia                Nem. 
	Mészáros         És neked? 
	Lucia                Nem. 
	Mészáros         Tudja? 
	Lucia                Dehogy tudja! 
	Mészáros         Akkor? 
	Lucia                Mi akkor? 
	Mészáros         Akkor keresd meg Ferencet! Egy gyereknek apa kell. Hát nem érted? Már így is próbára tetted, talán meg is nyomorgattad. Miért akarsz összetörni egy ilyen picit? 
	Lucia hisztérikus hangon. 
	Lucia                Nem, én nem akarom! Soha nem akartam neki rosszat! Hogy képzeled? Nem akarom! De hisz ez szörnyűség.  
	Mészáros         Persze, te nem akarsz nekik rosszat: te csak magadnak akarsz jót. Csak kapálódzol, és észre sem veszed, mi történik, kit törsz össze, és hagysz ott nyomorékon.  
	Lucia                Miért teszed ezt velem? 
	Mészáros         Hogy figyelmeztesselek. „Ahol árnyék volt, ott fénynek is kell lennie” – ugye? Tudom, hogy nem vagy rossz, csak meggondolatlan, ösztönös. Pont ezért boldogok tőled a férfiak. Furcsa, nem? Szerelembe ejted a férfit, de szeretni nem tudod. Nem, Lucia, te észre sem veszed ezt az egészet, a tudatod határát sem súrolja, neked a sejtjeid cselekszenek, bár nem vagy buta egyáltalán. Fogalmad sincs, mit teszel – mert nem is élhetnél ezzel a tudattal. Épp olyan vagy, mint mindenki: kibújsz a felelősség alól, és kritikátlanul keresed magadnak a jót, és mégsem vagy boldog. 
	Lucia megdöbbenve, kitisztult szemekkel. 
	Lucia                Mégsem. De miért? Te érted ezt? Miért? 
	Mészáros nyugodt, megértő hangon. 
	Mészáros         Mert mindig mást akarsz, mint ami van. Mindig többet vagy mást. Úgy, ahogy mindenki. Ahogy a patkány a pincében. Pedig csak azt kéne akarni, ami van. Ennyi a kulcs. 
	Lucia                            Lehet… De szerinted hogyan szerethetnék valakit szerelemmel, akibe nem vagyok az? Mondd meg! Te voltál már szerelmes? 
	Mészáros nem válaszol, rezzenéstelen arccal áll. 
	Lucia                Jól van.Persze, te sosem válaszolsz. Maradj csak titokban. De nekünk, embereknek nehéz. Nekünk nem csak elgondolni kell a dolgokat, hanem úgy s érezni. Úgy. Nekem nem egy koncepció az élet, nekem minden sejtemmel úgy kell éreznem. Tudod, hogy ez milyen nehéz? Ezt nem lehet átverni, vagy beszabályozni. A szerelem tipikusan ilyen dolog. Hogy legyen úgy, ha nincs úgy? Persze neked elég gondolkodni, mert neked nincs szíved, csak nagy, éles szemed. Tükröt mutogatsz, de magad elbújsz a tükör mögé. Nem támogatsz, csak kérdesz. Te, szívtelen csupa-szem. 
	Mészáros         Lehet, hogy csak szemem van. De mid van neked, Lucia? 
	Lucia                Szívem. 
	Mészáros         Akkor mutasd meg! Mutasd meg azt a szeszélyes és önző szíved. A lángoló és csaló szíved. A fölforgató és kíméletlen szíved. A menekülő és gőgös szíved. Azt a nagy, fekete, és vak szívedet.  Mutasd! Emeld föl, és vidd ki a napvilágra! Add oda Ferencnek! 
	Lucia                Miért kínzol? Miért alázol? Miért gyűlölsz? Mit akarsz még tőlem? 
	Mészáros         Hogy gondolkodj el létezéseden! 
	Mészáros lassan visszahátrál a kivilágítatlanságba. Lucia pedig visszarogy a székre, a tükör elé. A távolból mintha gyereksírás hallatszódna. Aztán lehuny Lucia fölött is a fény, és ugyanezen ütemben a színpad másik oldalán, a második szinten világosodik meg – ahol Nagyapa és Ferenc még mindig a színpad mélye felé fordulva állnak, horgászva. Nagyapa éppen kitekeri a feszerelést. Ferencre néz, mélyen, békésen. 
	Nagyapa           Nem gondolod, hogy lassan ideje itt hagynod engem? 
	Ferenc              Menjek, Nagyapa? 
	Nagyapa           Tegnap már éreztem, hogy langyos az esti szél, és fűszerszagot szállít, a Göncöl pedig nem sokára az égbolt közepe fele jár már. Elmúlt a tavasz. Rég nyár van, Ferenc. Nekem meg kell öntöznöm a rózsákat, neked pedig emberek közé kell menned. Megkeresned a barátaidat. Vagy azt a lányt. Olyasmiket csinálnod, amikről később eszedbe jut, hogy éltél.  
	Ferenc              Lehet.  
	Nagyapa           Hidd el. Nekem jó, ha itt vagy, de nem szeretném, hogy idejekorán múlt idejű ember légy. Részt kell venni a valóságban, Ferenc. Az a legszebb megméretés. Itt a hegyen könnyű tisztának maradni. Én megvárlak. De most: menj csak! Jó lesz.  
	Ferenc              De… 
	Nagyapa           Ne félj! Én majd elnézegetem innen a világot, neked viszont le kell menned, megmondani nekem, hogy milyen. Hogy örömöd leled-e benne. Hogy szép-e még a júliusi kalász, hogy esténként olajszínű-e még a tó, hogy még mindig vannak-e hosszú combokat növesztő nők, és hogy még mindig a halványszürke szemek-e a legszebbek és legelveszettebbek? De még azt is, hogy a barátaid bírják-e még a bort, vagy kitaláltak-e új szóvicceket? Hidd el, ez mind érdekesebb nálam. 
	Ferenc              Nagyapa. 
	Nagyapa           Te jó gyerek vagy, Ferenc, de… baj volna, ha nem éreznéd így. Majd, ha ilyen szakadt fószer leszel, aki arra vár, hogy mikor vizeli össze magát, te is hasonlóan fogod látni a dolgokat, meg a tanácstalan, unokádat, akiben örömöd leled, és akiben majd folytatódik az életed. Ha az folytatja. 
	Ferenc szusszant egyet, és bólint. Nagyapa magától értetődő gesztussal emeli meg és hullatja vissza vállát, s Ferenc homlokához dönti homlokát. Kiszedi az ezüstszínű halakat, és elindul velük a hegy (a 3. szint) felé. Ferenc egy darabig ottmarad a 2. szint peremén, a színpad közepe táján, és láthatóan torokszorítóan messze néz. Aztán lelép a színpad alsó részére, jön tovább a nézőtér fele, majd lelép a színpadról is, egyenesen a nézők közé. Van, akibe mélyen belenéz, van, akit megérint, van, akinek bemutatkozik, másoktól szemével kérd. Lénye most nyugodt és fürkésző. Megkerüli a nézőteret, úgy tér vissza a színpadra.  
	  
	
		szín: Nyár, tó  
	  
	Tömérdek pindurka lámpa gyúl a színtér fölötti sötét plafonon, mintha szúrós, apró pontjaikkal már fönn táncolnának a csillagok. Tán jobban látni az eget, mint a földet. A színpad alsó szintjének közepe táján lágy világosság esik egy jókora, rongyosan terített lepedőre – a tóra. Jó illatot érezni, és akár patakcsobogás, nevető társaság hangja szűrődik. Ferenc elindul a fénytócsa felé. Egyre élettelibb világos lesz. A színpadon teljes a nappal. A tópart fénykertjében könyökön támaszkodva fekve, mintha strandon lennének, csámcsogva nevet, hangosan viccelődik egy társaság. Három-négy szedett-vedett, különös és szórakoztató ember. Egymás közt, vagy együtt beszélnek, személyeik nem különülnek el. Ferenc leül közéjük, és hallgatja, nézi őket, mint barátságos, megfoghatatlan lényeket. Egy ideig úgy folytatják a beszélgetést, mintha mi sem történt volna, aztán megszólítják Ferencet is, és befonják őt. 
	  
	Társaság                      Áh, nem… sokkal régebben, nem, ez még akkoriban volt, amikor még egy este megittam tíz sört, és egy női körvonalat még ezüstszínűnek gondoltunk, csak mert lyuk van a közepén. Mennyire hittünk hülyeségekben. Micsoda esték. Mint a mostani. Utáltam gyalogolni hazafelé. De a szlalom a biciklivel… az volt a nem semmi. Emlékszel, mekkorát borultunk az árokba? Persze. Meg a hurkasütőre. Ki a franc volt az a lány? Nem tudom, de szép volt. De hogy lehet ilyen mustáros pofával felszedni egy lányt? Te majom. Volt rajtam ing! Az mindjárt más. És amikor kergettek? Csak integettél, hogy arra futott. Mekkora pofon volt. Vagy amikor hazafelé kértem annál a háznál vécépapírt?  
	Társaság          És, Ferenc, nálad van vécépapír?  
	Ferenc zavartan, oldatlanul. 
	Ferenc              Azt hiszem, van. Adjak? 
	Társaság          Jaj, dehogy, lazíts egy kicsit. Egyébként is, inkább egy sört kérnék! Ne, inkább neki adj egyet! Ferenc, te megiszol egyet? 
	Ferenc              Köszönöm. Rég láttalak titeket.  
	Társaság          Hát, az. Tavaly óta. Nehéz év, de jó év volt. Most viszont: elég a fegyelemből. Gyere, egy, kettő, három, húzóra. Meg is őrülnék, ha nem lenne ez a sziget. Meg.  
	Ferenc              Azt hiszem, én is.  
	Társaság          Tervek? Becsajoztál? 
	Ferenc              Úgy nézek én ki, most mondd meg? 
	Társaság          Hát, barátom… Akkor hogy szeretnél élni? 
	Ferenc              Ez jó kérdés. Pedig nagyon rajta voltam. Jó lenne szeretni valakit, ja, szeretnék szeretni egy nőt. 
	Társaság          Én meg sokat! Egy szőkét, zöld szemekkel. Meg egy olyan spanyolos, forróvérűt. Én meg egy rokkert, aki barna füstszűrőset szív. Álljunk meg itt, és kezdjünk gondolkozni… honnan szerzünk ilyet? A közelünkbe nem jönnek maguktól, az biztos. Akkor maradjunk, én úgyis csak veletek akarok lenni. Jaj, de nekem kellenének a lányok! 
	Ferenc              Akkor majd kitaláljuk őket. 
	Társaság          Ez jó: majd kitaláljuk. Megállj, hadd gondolkodjam. Én meg még egy sört kérek. Zenét? Hoztam táskarádiót. A Papától? Gondolhatod… Éjszakai pontyozásra úgy sem viszi. Elképesztő. Nem hiszem el ezt a világot… 
	Ferenc              Annyira elfáradtam, annyira vártam erre. 
	Társaság          Képzeljétek el: találkoztam egy lánnyal. Te? Én sem hiszem el. De jó. Te, én meg múltkor barátnőmnél becsúsztam a vécébe. Az nem lehet. Hogyan, te szerencsétlen? Álmos voltam… mondom, még elmegyek vécére, mielőtt ledőlünk. Nem, nem ittam, ez a szép, csak szépen becuppantam. Életemben nem voltam ilyen fáradt. Úgyhogy elaludtam trónolás közben, szerencsére kicsi a fülke. Mondom, hideg ez a csempe, aztán: á, inkább hátradőlök. De hülye vagy! 
	Ferenc              Mint Hemingway. 
	Társaság          Hogy? 
	Ferenc              Azt nem meséltem? Mikor megkapta a Nobelt, és megmondták neki, hogy kész, ő a világ legjobb írója, akkor kezdett el komoly kapcsolatba kerülni egy bizonyos Sétáló Jánossal, meg valami Vilmossal.  
	Társaság          Mármint Vilmos császárral?  
	Ferenc              Nem: Vilmos körtével.  
	Társaság          Jó!  
	Ferenc              Szóval egyszer ült a kanapéjában, és érezte, hogy valami nagyon nyomja már és tolófájásai vannak, és szülni kell… és azt is, hogy jó körforma ülés esik, úgyhogy biztos a vécén ül már… és…. 
	Társaság          Na  ne! Ne már! Hemingway? 
	Ferenc              Így szól a legenda. És, biztos, amit biztos, még meghúzta és magára rántotta a kakukkos órát. 
	Társaság          Hát ez hülye. De legalább biztos nem látta senki. Engem úgy hoztak ki a vécéről. Mondd, miért csináljuk ezt magunkkal? Hogy? Ja, építünk és rombolunk. Fürdünk, összemocskoljuk magunkat. Miért fekszel a tóparton borral, ha egész évben józanul hajtottál? Ez igaz. Várjál, várjál: ha nem lett volna vele senki, akkor hogyan marad meg a történet? Hogy kitalálják. Mint az egész életünket. 
	Lassan halkul a hang, de a gesztikulációban még mozog a hangulat, a fiatal, könnyű mámor. Mindenféle képtelenségeket magyaráznak, néhol súlyosan őszinték. Beesteledik, és a társaság a második szint élére ül, sorban, mint a verebek. Sárga fény mellett sárga bort töltenek. Ferenc háttal ül a színtérnek. A színpad felé ülő férfiak szeme megakad, mert gyönyörű női körvonalat pillantanak meg, amely ráadásul feléjük közeledik. Ferenc a kaján és kölykösen megzavart arcokat nézi. Az alak már egészen közel van hozzá, és megáll - épp mögötte. Ferenc valami meleget érez a hátán, és megfordul. Arcán erős megdöbbenés játszik. 
	Társaság          Azt nézd! Azt nézd! Mondtam, hogy kitalálom! Ilyet képzeltél te is, nem? 
	Ferenc              Lucia? 
	Társaság          Ne már, te ismered? 
	Lucia                Igen.  
	Társaság          Ki ez a csaj?  
	Ferenc              Nem csaj. 
	Társaság          Akkor meg mi? 
	Ferenc              Ő, ő… 
	Lucia                Lucia vagyok. 
	Ferenc              Te… te meg hogyan…? 
	Lucia                            Kerülök ide? Természetesen teljesen véletlenül. 
	Ferenc              Hogyan? 
	Lucia                Nem sétálunk egyet? 
	Társaság          Na, ne vidd el! Panaszkodik, mi, a marha? Gyere vissza hozzánk! Hallod, ne menj el! 
	Lucia                Gyere, menjünk, Ferenc! 
	Ferenc robotszerűen megemelkedik, és kilép a társaságból, akik hangos visszhanggal szomorkodnak Lucia séta-ötlete miatt, de végül előkerül egy üveg bor, és valami szóvicc. Lucia fenségesen és emberin-, Ferenc pedig aggódva, sétálnak a színpadon. Könnyed és erősen csillagos az este.  
	Ferenc              Azt hittem… én nem hittem… hogy látlak többé. De hogyan? Miért? 
	Lucia                            Nem örülsz? 
	Ferenc              Nem merem elhinni. Hogyhogy itt vagy? 
	Lucia                Haragszol rám.  
	Ferenc              Próbáltam, de nem tudok. Csak nem értem… 
	Lucia                Talán én sem. Csak… Azt hiszem, csak sokáig menekültem. Egyszer el kellett indulni.  
	Ferenc              Te menekültél? Áh, kettőnk közül én menekültem mindig is. A kimondandó szó elől, a fontos emberek elől, előled… 
	Lucia                Cs-sss! Ne, ne gyónj! Azt itt ma egyedül nekem kéne. Ne gyengülj el, kérj számon nyugodtan! Légy férfi. Nem szabad a nők előtt gyengének lenni. 
	Ferenc              De hisz ismersz. Mit játsszam? Hülyén lett ez kitalálva, Lucia: sosem azt éreztem azt igazán nagy és valódi nőnek, akit irányítani tudtam. Nem érdekelt a nárcizmusom könnyű beteljesülése. Mindig az volt az igazi, aki mellett elgyengültem és megrémültem, elvesztettem az erőmet, de aki mellett ámultam, és aki formált. Én, ha szeretek, lemondok az erőmről. 
	Lucia                Mint Franz? De akkor kizárod magad Szabina erotikus életéből. 
	Ferenc              Tudom – ezért van hülyén kitalálva. De mit tudok csinálni? Nem tudok csalni. Játszani az erőset. Mikor csak egyenlőnek kéne lenni. Megbízni benne és megbízni magadban. Miért olyan bonyolult ez? 
	Lucia                Egyenlőnek lenni? 
	Ferenc bólogat. 
	Ferenc              Te voltál már valakivel is egyenlő? 
	Lucia                Áh! Magammal - néha. De én nem engedtem meg soha, senkinek. Soha, Ferenc. Én túl akartam élni. Mindig is. Nekem nem volt jó családom, és elég hamar megtanultam meg, hogy aki nem marad erős, azt eltapossák, vagy bűntudatból megfojtja magát. Aki elgyengül holmi előzékenységből, lelkifurdalásból, vagy szeretetből, annak beletaposnak a lelkébe. És az ilyennek nehéz lesz és borzasztó. Nem, Ferenc, én kívülről kaphatok pofont, lenézhetnek, elcsúszhatok, felhorzsolhatom magam, de belülről nem leszek sebes. Soha többet. Azt nem bírom ki. Az iszonyú, az megengedhetetlen.  
	Ferenc              Nem szép? 
	Luica                Nem. Megbetegedni, fölhorzsolódni belülről az szörnyű, az undorító, és ezt élvezni perverz. Nem bírom elviselni a sebezhetőség érzését. Túl sokáig voltam sebes. Hozzád nem dörgölődzött az apád gusztustalanságokat sugdosva, aztán vert meg és hagyott ott. A te anyád nem volt egy elérhetetlenül szép, hideg és hiú hisztérika. Neked maradt benn egy sziget – ezért neked jólesik oda költözni. De nekem vér volt benn és kocsonya. Engem puding-emberek neveltek fel, és meg kellett szilárdítanom magam. Neked gyengének lenni valami eszmény. Szépség és romantika. Nosztalgikus utazás. Nekem félelem. Gennyes, ocsmány félelem. Bennem bezárták a szekrénybe a gyereket, és amikor felsír, vissza kell reteszelnem, el kell ásnom. 
	Ferenc              Sajnálom, Lucia. 
	Lucia                Miért? Ez vagyok én, ezek vagyunk mi. Nem igaz? 
	Ferenc              Azért sajnálom, mert nehéz lehetett. És sajnálom, mert amiket legnagyobb szépségnek éltem meg, nehéz lesz neked adnom. De örülök, mert így van az, hogy te vagy te – ebben áll a definíciód. És ez lehető legjobb nekem, akármilyen nehéz is legyen. 
	Lucia megtorpan, komolyan, mégis játékosan Ferenc szemébe néz. 
	Lucia                Szerinted vannak véletlenek? 
	Ferenc              Valamennyi biztos. Talán csak elég jól szövődnek ahhoz, hogy összeálljon belőlük az élet. Mert? 
	Lucia                Hát tudd meg: én vagyok a sors. 
	Nevet. De nevetésében van valami halálosan komoly. 
	Lucia                Lemegyünk a tópartra? 
	Ferenc              Kérlek! 
	Ferencet először lehet igazán örülni látni. Odasétálnak a kéken világított rongytömeg szélére, fejük fölött közben felfénylenek mind a csillagképek. 
	Lucia                Szereted ezt a helyet, ugye? 
	Ferenc              A legjobban. 
	Lucia                Örülök, hogy mosolyogsz. Tudtad, hogy a mosolygós emberekben jobban megbíznak?  
	Ferenc              Igen. Pedig nekem mindig inkább a szomorú volt az őszinte. Bár most… 
	Lucia                Most olyannak tűnsz, mint a sokat tudó turistavezető. 
	Ferenc              Hát… akkor, Isten hozott a földön. Harminc éve járok mezítláb ebben a fűben. Azóta nézem ezeket a csillagokat. A Göncölt, amit, ha bárhol a világon megpillantok az égen, otthon érzem magam.  
	Lucia                És boldog is és szomorú is leszel. 
	Ferenc              Az. Olyan különös, jólesően szomorú. Mint az olyan dolgok láttán, amik sosem lesznek teljesen az enyémek. De azért megnézegethetem őket, és amikor elmegyek, ott érzem a heget, ahogy belém égtek. 
	Lucia                De még nem kell menni, Ferenc. Higgy a jelenben. Nyugodj meg, nem űznek már. Még legyünk itt! 
	Ferenc              Lucia, csalhatok? 
	Lucia                Persze. 
	Ferenc              Akkor… 
	Lucia                Legyünk kamaszok, és kezdjük el újra! 
	Ferenc              Köszönöm. (Mosolyog.) Jólesik látnom a kisasszonyt, kevés ilyen szépet láttam életemben. Szabad megtudnom a nevét?  
	Lucia                Lucia. És az öné? 
	Ferenc              Ferenc. Szabad önt a földről az égbe vinnem?  
	Lucia                Jólesne. 
	Lucia Ferenc elé lép, és teljes elfogadással annak ölelésébe bújik, hátával a férfi mellkasának simulva. Ferenc végighúzza kezét Lucia leengedett karján, és felemeli azt, finoman átfogva csuklóját. A tó felé állnak - mintha a tájon keresztül a másikat fedeznék fel. Ferenc Lucia mutatóujjával együtt bök a csillagképek darabjaira.  |