Pásztoróra

Kevesen voltak a kávézóban. Fiatal férfi újságot olvasott az ablak melletti asztalnál, nem messze tőle egy kifestett, idősebb nő iszogatott. Az egyik, félreeső bokszban középkorú férfi, és fiatal barátnője bújt össze titokban.

A férfi súgott valamit a lány fülébe, ő pedig halkan nevetett.

- Géza! Gézuka! Gézicska! – kacagott a lány. Két kézzel ragadta meg a borostás férfiarcot és csókjaival borította. – Te! Te férfi, te! Te igazi férfi! Ölelj, csókolj, gyönyörű emberem!

- Te, te drága! – lihegte az ember. – Hetek óta erre a pillanatra várok! Csókolgatni akarom a kezed, a szád, simogatni akarom a hajad!

- Csókolj! – lihegte a nő, és ajkával rátapadt a férfi szájára.

A férfi megsimogatta a lány arcát, puszit nyomott az orrára. - Hegyeket tudnék megmozgatni érted. – suttogta. – Seregeket legyőzni. Érted még…, még a…, még a káposztás cvekedlit is megenném. – mondta némi habozás után, és nem tudta komolyan gondolja-e, vagy sem.

- Micsoda férfi vagy! Ó, micsoda férfi! – rebegte a lány. – Te, te dúvad, te!

A dúvad ivott egy korty sört, keze a nő combjára siklott. – Erős karommal megvédlek mindentől! – mondta határozottan. – Nincs hatalom, mely közénk állhatna! – mondta magabiztosan, és büszkén kihúzta magát ültében.

- Válj el! – mondta a lány, és mélyen a férfi szemébe nézett. – Hagyd ott azt a némbert, életed megrontóját! Én boldoggá teszlek!

A férfi keze feljebb csúszott a lány combján. – Igen, elhagyom! – mondta rekedt hangon, és érezte, kiszáradt a szája. Ismét ivott egy kortyot. – A tied leszek, csak a tied! Ígérem!

Ismét csókban forrtak össze. Észre sem vették, hogy kinyílt az ajtó, és egy rosszul öltözött, feldúlt nő lépett a helységbe. Szemei villámokat szórtak, ahogy körülnézett, majd merev tekintettel, vészjósló arckifejezéssel elindult a turbékoló pár felé.

- Hah, te gazember! – kiáltotta, és megállt az asztal előtt. – Mit keresel itt, válaszolj!

A férfi behúzta fülit-farkát, alázatosan pattant fel ültéből.

- Szerbusz kedvesem, foglalj helyet! – mondta zavarodottan. – Félre érted…

- Kuss! – csattant az asszony hangja. – Ne hazudj te disznó! Egész úton a nyomotokban voltam! Ki ez a nő?

- Én vagyok ennek az áldott jó embernek – mondta a lány határozottan – a barát…

Vadul felnevetett az asszony. – Hahahaha! Még hogy áldott jó! Na ne röhögtess drágám! Tudod te, hogy ki ez a férfi? Na tudod?

- Ő egy csoda! – mondta a lány áhítattal. – Egy drága csoda!

- Csoda? – kérdezett vissza a feleség. Majd nevetve folytatta. – Igen drágám, igazad van! Az én Gézám, bocsáss meg kedves, a mi Gézánk, az egy csoda! Egy igazi csoda! Hetente kétszer vált fehérneműt, büdös a zoknija, és ha meccs van a tévében, nem lehet hozzászólni.

- Nana asszony, nana! – hümmögte a férj.

- Neked, kuss, fiacskám! – fortyant fel az asszony. – Most a jövendőbeliddel beszélgetek! Azt tudod e drágám, mit csinál a mi Gézánk, amikor valami elromlik a háztartásban? – a lány a fejét rázta. – Hát akkor elmondom neked. Nem csinál semmit! Egy rohadt villanykörtét nem képes becsavarni, csak vinnyog! Hívd ki anyukám a szervizt,… így anyukám,… meg úgy anyukám.

- Én akkor is szeretem! – mondta a lány határozottan, és farkasszemet nézett vetélytársával.

- Persze, szereted. – mondta az asszony egykedvűen. – Mert még nem főztél neki bablevest drágám. Aztán mikor majd egy méterrel lebeg a paplan az ágy fölött, akkor majd nem szereted. Tudod kedves, olyan a takaró, mint egy repülő szőnyeg. Csak büdösebb.

- Ne haragudj, - fuldoklott a férfi – ez már tényleg intim.

- Hallgass nagyfiú! – mondta az asszony. – Azt elmondtad a kedvesednek, hogy amikor hetente berúgsz, akkor verekszel! Vagy azt, hogy reggelente úgy köhögsz, mint egy tébécés víziló! Elmondtad?

- Ez igaz? – sikkantott fel a lány, és rémülten nézett a férfira.

- Ne fáradj kedves! – legyintett az asszony. – Úgyis letagadja. Fogadjunk, hogy azt sem mondta el, hogy kikezdett a szomszédasszonnyal. Így van fiam?

- Nem kezdtem ki vele! – kiáltott fel a férj felháborodva. – Csak átjött, és megmutatta az új fehérneműjét!

- Gézuka! – sírta el magát a lány. – Azt mondtad, csak rám vártál egész életedben!

- Hahahaha! – nevetett fel ismét az asszony. – Ezt mondta tavaly, a Lepcses Rozinak is! Aztán egyszer megvolt neki, és otthagyta szerencsétlent.

A fiatal lány felpattant, és egy hatalmas pofont kevert le a férfinak. – Undorító, vén kéjenc! – kiáltotta, majd felkapta a táskáját, és elrohant.

A férfi az arcát simogatva kiáltott utána. – Magduska! Várj, megmagyarázom!

A lány nem fordult meg. Bevágta az ajtót maga mögött.

Néma csendben ültek még egy darabig. A férfi nem szólt a nőhöz, aki egy gyufás skatulyával játszadozott.

- Fizetsz? – kérdezte nagy sokára a nő.

A férfi bólintott, intett a kezével. A pincér az asztalhoz kacsázott, letette a számlát. A férj fizetett. Nem adott borravalót. A pincér egy kicsit még várakozott, majd megrántotta a vállát, és visszakacsázott a pult mögé.

A asszony belekarolt a férjébe. – Na gyere te vén kujon, menjünk haza! – mondta szeretettel. – Látod milyenek ezek a mai fruskák! – suttogta, mint valami bizalmas információt. – Egyikük sem értékeli, ha egy igazi férfi közeledik feléje.

A férfi hallgatott. Magában csupán annyit mondott.  - Hej, pedig de jó lett volna! –

A feleség, mintha meghallotta volna, hangosan folytatta a gondolatot. – Ne sajnáld! Ez is olyan volt, mint a többi! És te is olyan vagy, mint a többi. – tette hozzá nyomatékkal. 

Kiléptek az esőre, és elindultak hazafelé.