|
VIOLA ANNA: Sorsdöntő Karácsony
Viola Anna 2011.11.19. 12:54
Késő őszi napon Lili nének az jutott eszébe, hogy kipróbál egy új receptet, hogy Karácsonykor meglepetést szerezzen unokájának.
Kiszállt hintaszékéből, megropogtatta fájós derekát, majd lassan, komótosan elindult a pince felé, a sütibe való dióért.
- Hová raktam? Hová raktam? - morfondírozott magában, miközben rámolgatva a kartondobozokat, régi emlékei is előbukkantak, amit lakásfestés előtt helyezett biztonságba. A nagy rakosgatásban kiborult az egyik, s megsárgult fényképek bukkantak elő. Lili néni nagyon megörült, és letottyanva egy régi székre, nézegetni kezdte a fotókat.A kackiás bajúszú, deli fiatalember láttán könnyek szöktek szemébe. Ez a fotó akkoriban készült, amikor a háború közepén egy hegyoldalig jutottak el Karácsony Szent Napján. Az emlékezésből fölocsúdva apró, finom neszezés ütötte meg a fülét. Fölnézett a ráccsal ellátott szellőzőablak irányába, ahol a legnagyobb kartondoboz billegni kezdett, majd a tetején nyolc fülecske bukkant elő. Lili néni először nem hitt a szemének, mert azt hitte, hogy napok óta eltűnt Mirci nevű kandúrja huncutkodik vele. Óvatosan közelebb lépett a dobozhoz és tényleg nyolc fülecske hegyesedett a doboz felett, majd gyorsan el is tünt. Ekkor hallotta meg Mirci hangját, aztán kényelmesen nyújtózkodva, kényeskedve lépdelt gazdasszonya felé.
- Mircikém! - mondta neki Lili néni - kandúr létedre négy kölyökmacskát hoztál ide?
- Nyaú! - válaszolta Mirci.
- No, ennek a fele sem tréfa - mondta maga el Lili néni s becsapta a pinceajtót, sietett a szomszédjához, Matild nénihez, akiről az a hír járta, hogy mindent tud, ami a házban és azon túl történik.
- Matildkám! Nem tudom mire vélni, de négy kismacska költözött a pincémbe, azt sem tudom mit esznek, isznak és egyáltalán hogy kerültek oda.
- Lilikém! Nem te panaszkodtál, hogy újabban a Mircidnek hatalmas lett az étvágya? Valószínűleg a sajátjából visz a kicsiknek, mindig furcsa volt az a kandúr. De ne félj, utánanézek én, honnan valók a kölykök.
- Köszönöm, köszönöm - mondta Lili néni és a sütésről megfeledkezve, visszaült a hintaszékébe, hogy múlassza az időt, míg Matild néni meg nem tud valamit a rejtélyről.
Nem kellett sokáig várnia. Matild néni a mindent tudók mosolyával számolt be Lili nének. A harmadik szomszéd pár napja látta, hogy az utca egyik feléről a másikra hurcolja kölykeit egy macskamama. A negyediknél elcsapta egy száguldó autó, a kölyök a járdára repült. Mirci mindezt egy bokor mellől figyelte, s amikor megtörtént a baj, összeszedegette az elárvult kölyköket és nagy valószínűséggel berámolta őket a pincédbe kedves Lilikém. - fejezte be mondanivalóját Matild néni.
- Akkor tennünk kell valamit Matildkán, ha lennél kedves segíteni. Keressünk használaton kívüli meleg holmikat, újságpapírt és béleljük ki a négy árva dobozát. Meg aztán megfelelő ételről is gondkoskodni kell, langyos tejről. Szegény, szegény árva cicák! No, de ez a Mirci! Kandúr létére! - mormogta Lili néni.
Mirci eközben besomfordált az ajtó résén, amikor Matild néni elment meleg holmikat keresni.
- Maú, maú! - mondta keservesen és jó nagyokat pislogott, mint aki rögtön elaludna.
- Na hát Mircikém, kapsz valami finomat és aludd ki magad a meleg kályha mellett.
Mirci nem szólt, csak Lili néni lábához törleszkedett és esdeklőn nézett fel rá.
- Jó, jó értelek én. Menj csak és vidd az örökbefogadott cicáidnak ezt a nagy darab puha húst.
Mirci már ott sem volt, eltűnt az étellel.
Másnap aztán Lili és Matild néni levonult a pincébe, hogy kibugyolálják a kicsik dobozát. Igen ám, de egy sem volt benne. Matild néni meg is kérdezte:
- Lilikém, jól láttad te a füleket?
Lili néninek válaszolni sem kellett, mert az ablak résében megjelent egy koromfekete, zöld szemű kismacska, utána fehér bundás következett barna foltokkal, aztán egy tigriscsíkos, majd fehér mellényben a negyedik. Na és Mirci, mint ötödik.
Lili és Matild néni megnyugodva mentek fel a pincéből, miközben azon tanakodtak, hol etessék őket, mivel kiderült, hogy kijárnak a kertbe, s ott talán könnyebb is lenne az ellátásuk.
Elkezdték őket figyelni a kertre nyíló ablakokból. Nem kellett sokáig várniuk, mert a négy cica mindennel játszott, ami talált. Elszáradt levéllel, földben maradt kóróval, a kerítés deszkájával. Aztán egymással hancúroztak, verekedést színeleltek, de mégsem bántották egymást. Mirci a sarokból figyelte őket, közben félszemmel az ablak felé sandított, vajon mit szól ehhez a gazdasszony.
Lili néninek nagyon tetszett a mutatvány. Áthelyezte hintaszékét és napjában többször gyönyörködött a látványban. Aztán átszaladó unokájával figyelték gyarpodásukat s hogy egyre ügyesebbek lettek, mi több a kis fekete már megpróbálkozott a fára mászással is, igaz egyelőre kevés sikerrel.
- Majd talán holnap. - sóhajtotta Lili néni és elment aludni.
Másnap aztán meglepve látta, hogy sok kis edény van kihelyezve és mindegyikben más-más étel. Kiderült, hogy nemcsak Matild néni eteti őket, hanem az összes szomszéd, akik szintén gyönyörködtek a kis állatokban az ablakból kinézve.
Karácsonyra nyúlánk macskává nőttek, akik már ádáz küzdelmet folytattak egymással, ám Mirci mindig közbelépett és megvédte a gyengébbet. Volt is morgás, fújolás, de aztán lecsendesedtek, és naponta többször próbálkoztak a kert közepén álló hatalmas eperfa megmászásával. Csak nem sikerült. Ekkor a fehér mellényes mérgében egy kis fára mászott, annak is a csúcsára, ami hajladozni kezdett alatta. Ettől nagyon megíjedt és keservesen nyávogott. Mirci odament és csak nézte. A fehér mellényes megfordult, lecsúszott, visszamászott, megint lecsúszott. Ez így ment egy jó darabig. Aztán sikerült valahogyan visszafordulnia, hogy lefelé nézzen. Mirci mintha mosolygott volna a fa alatt. A fehérmellényes nagyon hosszú idő után jutott le a földre. A tigriscsíkos azonnal felrohant. Ő is kínlódott, de sikerült lejönnie. A fekete cica a szőlőtőkére merészkedett ez alatt, de megcsúszott és fél manccsal kapaszkodva, lógott a levegőben. A kis állatnak a fél méter magasság még nagyon soknak tűnt, s oly keserves sírásba kezdett, hogy Mirci közbelépett. Egy ugrással mellette termett s nyakánál fogva visszahúzta a fára, majd ott is hagyta. A kis fekete teljesen kétségbe volt esve, nem értette mit tegyen és miért nem segít neki Mirci. Aztán rájött, mit kell tennie. Földet érésekor Mirci elégedett pillantást vetett felé.
Az újabb és újabb próbálkozásokat Lili néni már csilllogó szemű unokájával nézte végig Karácsonykor. A gyerek megfogta nagyanyja kezét és ezt mondta:
- Tőled kaptam a legszebb ajándékot.
- Ákoskám, hát még ki sem bontottad...
A gyerek, friss, feszes bőrű arcocskáját odaszorította nagyanyjáéhoz, akinek ezer ránca külön-külön mosolygott a boldogságtól.
- Tudod, Mama én már biztosan tudom, mi lesz belőlem, amit életem végéig szívesen csinálok.
Erre a szülők is odamentek hozzájuk. A gyerek apja csendben nézte fiát, nem mondta ki, hogy soká lesz még, hogy végleges döntést hozzon, de látva fia tekintetét csak ennyit mondott:
- Sorsdöntő Karácsony ez a mostani.
Mint az a régi is az volt - gondolta Lili néni, amikor rettegve a félelemtől összebújtak vőlegényével a sötétben, de a sűrűn fellőtt világítórakéták nappali fénnyel árasztották el a hegyoldalt. Hogy lelkük kiszabaduljon a felfoghatatlan rosszból, csillagszóróknak nevezték el a jelenetet és Karácsony Szent Napján örök hűséget ígértek egymásnak, ha mindezt túlélik. Ötven, együtt töltött év lett belőle. És most itt van ez a kis buksifejű unoka, aki oly eltökélt, mint néhai nagyapja volt.Legyen meg az akarata.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Nagyon kedves ,tartalmas alkotás.