Szereplők:

Gyula, a családfő

Irén, a felesége

fiuk, Árpád

lányuk, Sarolta

Árpád felesége, Henriett

Igor

Yvett

Ági, Gyula unokahúga

Vera

Rendőr

Buszsofőr

Mama, Gyula édesanyja

Hang

Budapest, 2011.

1. FELVONÁS

1. JELENET

Szín

Nappali szoba belseje. Balra, hátul, ajtó. Középütt U-alakban elhelyezkedő, sarokülő-garnitúra, melyet kényelmesen körül lehet járni.  Jobbra, hátul a ficakban, étkezőasztal. Jobbra fotel, mellette állólámpa.

A darab kezdetén sötét van a színpadon. Hirtelen reflektor fénye kapcsolódik fel, és ekkor válik láthatóvá, hogy Árpád ül a kanapé közepén. Farmert és egy agyonmosott, Superman feliratú pólót visel. A váratlan fényre odakapja kezét az arcához. Kicsit mintha zavarban lenne, mosolyog.

ÁRPÁD: Ó!

HANG: Pardon. Szólnom kellett volna, hogy a felvételek előtt világításpróbát végzünk.

ÁRPÁD: Semmi baj. Előbb értem ide. Gondoltam, kezdés előtt elhelyezkedem. (megemelkedik, közben az ülést nyomkodja)

HANG: Gyakran látogatta meg az édesapját?

ÁRPÁD: (váratlanul éri a kérdés, néhány pillanatig nem szólal meg) Sajnos, jóval kevesebbet, mint kellett vagy illett volna. Pedig nem lakom innen messze.

HANG: Most munkából jött?

ÁRPÁD: Iiigen. Elkértem magam, mert fél hat körül végeztem volna; szerencsére a kolléganőim azonnal beleegyeztek, hogy korábban induljak el.

HANG: Ön mivel foglalkozik?

ÁRPÁD: Account menedzser vagyok. Ez azt jelenti, hogy különböző megbízásokat szerzek. A cégem call-centereket üzemeltet. Részben telefonos értékesítéseket is végzünk, és nekem aza a feladatom, hogy megbízókkal tárgyaljak.

HANG: Hogyan került ebbe az állásba?

ÁRPÁD: Egyetemista voltam, amikor diákmunkákat vállaltam, hogy kiegészíthessem az ösztöndíjamat. Nem volt könnyű fix irodai munkát találni, ezért igyekeznem kellett. Stressz- és  monotonitás-tűrés. Tudja, manapság is ezek a varázsszavak.

HANG: Milyen szakra járt?

ÁRPÁD: Magyar-történelem szakra. Hm, nagyon régóta készültem tanárnak. Még egy jó darabig akkor is, amikor már látszott, hogy nem érdemes, mert nem leszek rá alkalmas.

HANG: Ezt Ön miből szűrte le?

ÁRPÁD: Be kellett látnom, hogy nem vágyom eléggé erre pályára, s nem bírnám föltenni rá az életemet. Tudja, teljesen tipikus tinédzser voltam, össze-vissza éltem, ahogy esett, úgy puffant. Füvet szívtam, evezőtúrákra jártam, nőztem. Ilyesmi. Harmadikos gimistaként ebből már elegem lett. Először szinte öntudatlanul, valamiféle csodára kezdtem vágyni. Az én életem csodájára.

HANG: Árpád, nem bánja, ha már vesszük Önt? Mondja csak tovább. Nyugodtan mondja.

ÁRPÁD: Igen, köszönöm. Szóval, harmadikban egy remek magyar-történelem szakos tanárt kaptunk, egy köpcös, kopaszodó, reszelős hangú öregembert. (az emlékezéstől megvidámodik) Benjámin tanár úrnak hívták. Lenyűgözött bennünket. Amiről csak mesélni kezdett, peregni kezdett a szemünk előtt (gesztikulál), mint egy film. Nem csak én éreztem így, a barátaim ugyanerről az érzésről számoltak be.

HANG: Melyik évben történt ez?

ÁRPÁD: Kilencvenkettő-háromban. Úgy belelkesültem, hogy onnantól kezdve teljesen világossá vált a számomra: tanár leszek. Éppen olyan, mint az ősz-öreg Benjámin bácsi – persze fiatalabb és jóképűbb.

HANG: Milyen volt ekkoriban a kapcsolata az édesapjával?

ÁRPÁD: Negyedikes koromra már elég jó. Előtte néhány évig stagnált, hogy úgy mondjam, semerre sem mozdult. Apám a jóbarátom is akart lenni, én viszont csodálni akartam őt. Ezért eltávolodtam tőle.

HANG: Az édesapja mit szólt ahhoz, hogy Ön tanárnak készült?

ÁRPÁD: Boldog volt és rettentő büszke. Persze az elején féltett és az első szemeszterem végén elvitt a Kiskuckóba vacsorázni, az volt a kedvenc éttermünk. Töviről-hegyire kifaggatott, hogy érzem magam az egyetemen, milyenek az évfolyamtársaim, és tudni akarta, hogy látom az egész rendszert. Misszióról beszélt, az utánunk jövő generációk felelősségteljes neveléséről, a tanítás hatalmáról. Jobban be volt zsongva, mint én. Évekkel később, már nyakkendős menedzser koromban, elhívtam én is őt a Kiskuckóba, de az egész este alatt csak motyogott maga elé. Életemben nem ettem annyira kedvetlenül, gépiesen rántott húst hasábbal, mint akkor este. Téren és időn kívüli állapot volt.

HANG: Mit gondol, mi váltotta ki mindezt?

ÁRPÁD: Amikor kezdtem távolodni a pályától, apám teljesen a szívére vette. Hipochonderkedni kezdett, mint aki meg akar halni, s ezt senki és semmi nem lesz képes megakadályozni. Tudja, mint számos apa-fiú kapcsolatban, fordítva éltük az életünket. Más volt fontos neki negyvenöt évesen, mint nekem az államvizsga idején. Ott álltam az élet küszöbén, miközben apám a hátsó ajtón volt kénytelen beosonni. Az utolsó percig tanítványokat toborzott nekem. (halkan) Lehet, hogy miattam kezdett kifordulni önmagából. De ezt így sohasem jelentette ki.

HANG: Önnek van egy nővére, igaz?

ÁRPÁD: Igen, Sarolta. Most Ausztráliában él. Annyit utazott már, hogy ha összeszámoljuk, simán kiteszi a Föld és a Mars közti távolságot.

HANG: Benjámin tanár úr, akit említett, él még?

ÁPRÁD: Sajnos már nem. Negyedéves koromban hunyt el, és ez a tény a mai napig elfogadhatatlan számomra. Hiszen a történelem sem halhat meg soha… Akkor végéhez ért bennem a csoda ideje. Visszazuhantam a valóság betonkemény talajára.

IRÉN: (a bal hátsó ajtón nyit a szobába, bedugja fejét, mosolyog) Árpi, te már itt vagy és nem is szólsz?

ÁRPÁD: (odasiet hozzá) Anya, szia, drága mamuskám. De jó, hogy te is ideértél. Gyere csak.

IRÉN: (hagyja magát a kanapéhoz vezetni) Bejöhetek, nem zavarok?

ÁRPÁD: Hogy jut ilyen az eszedbe? Nekem kellett volna köszönöm, amikor megjöttem. Épp csak beugrottam, gondoltam, jó lesz kicsit egyedül ücsörögni a jó öreg szófán. Aztán elkezdtünk beszélgetni, míg egészen itt ragadtam. (mindhárman nevetnek)

IRÉN:  Most…apádról van szó?

ÁRPÁD: Még csak többnyire rólam. Benjámin tanár úrról beszéltünk az imént.

IRÉN: A kedves öreg. Tudod, apád hogy meggyászolta? Jobban, mint a saját apját.

HANG: Gyula és a tanár úr milyen kapcsolatban voltak?

ÁRPÁD: Apa látta, hogy az öreg milyen jó hatással van rám. Sokszor miatta fogadtam szót neki. Hogy annál többet dicsekedjen rólam másoknak.

IRÉN: Tudja, a férjem valami hatalmas kiábrándulásba esett, nem sokkal a fiam diplomaosztója után. (Árpádra néz) Kétezer-egyben, ugye? Szörnyűséges karácsonyunk volt abban az évben. Hazajött a lányom Melbourne-ből, mind együtt voltunk, amikor huszonötödikén este időzített bomba robbant a nappalinkban. Itt, ezen a helyen. A férjem volt az öngyilkos merénylő. A detonáció messze repített bennünket egymástól. Fényévekre.

ÁRPÁD: Szegény fater kkor már nagyon nem találta helyét. Mindent föltett egyetlen lapra: vagy mindannyian vele tartunk, vagy – meghaltunk számára.

IRÉN: Egyszer kínomban az összes fotót megsemmisítettem, ami róla készült. Persze pótolhatatlan veszteség számomra, mert azóta ő sincs már közöttünk. S nincs egy képem, amit megnézhetnénk, amivel őrá emlékezhetnék. Nincsen, érti?  (kezébe temeti arcát) Nem hiszi el nekem, de a képekről olyan gyűlölet és megvetés sugárzott, hogy akkor már inkább a semmit választottam.

ÁRPÁD: Apám, szinte egyik hétről a másikra, munka nélkül maradt. A cég, ahol korábban évtizedekig dolgozott, tulajdonost cserélt. Apám világa, amit addig szilárdnak hitt, kifordult a sarkából.

IRÉN: Ha nem annyira büszke, ha nem veszi annyira a szívére, akkor semmi sem történt volna. Megy tovább az élet, ennyi. Ott maradhatott volna, mert öreg róka volt és megfelelt neki az a szolid fizetés, amit a tapasztalatához képest kapott volna. Magam sem hittem el, ami történt: a férjem, hogy úgy mondjam, bosszúból elcsábította az új tulajdonost, a legjobb barátja lányát.

ÁRPÁD: Gyermekkoromban a dolgok egyek voltak. Gabi a fogkrém, a mesét a tévémaci hozta-vitte, én még gyűjtöttem takarékbélyeget, ami a bizonyítványosztás után egy zsák könyvre volt elegendő. Az élet normális menete nem kívánt sokat. Napról napra ugyanazt kellett tennünk a boldogságért, hogy elégedettnek érezzük magunkat. Nyolcvankilenc október huszonharmadikán, egy énekórán ülve néztük végig a köztársaság kikiáltását. Mert Laci bácsi, az énektanár történelem szakos is volt.

IRÉN: (szomorkásan mosolyog) Aztán, egyszer csak nem voltak olyan egyértelműek többé a dolgok. Nem azt a rendszert sírom vissza, hanem „a” rendszert, ami az életünket irányította. Mikor a szüleim megöregedtek, nem kellett úgy viselkedniük, mint a fiataloknak. Ez manapság nem így van. Ma az menthet meg, ha másképpen viselkedsz. Miközben szerepet játszol, boldogságot is hazudhatsz magadnak. Amikor a férjem cudarul szenvedni kezdett, hűséges házastársként együtt szenvedtem vele. Ötvenéves volt ekkor…”Ötven! Szívem visszadöbben, halottjaim is itt-ott, egyre többen…” Állandóan szavalt, eleinte odaillőt, aztán már azzal sem törődött. Össze-vissza, a nap bármely szakában képes volt rákezdeni. Csak fölpattant (a kanapéra áll), a plafonra meredt, és nekiállt szavalni, hangosan, nyálfröcsögtetve… (visszaül, kis csönd)

ÁRPÁD: Látja rajtam ezt a pólót? Apám hozott nekem nagyon régen egy ugyanilyet, és én elveszítettem az evezőstáborban. Aztán bolhapiacon jártam, sok-sok évvel később, és megláttam az egyik áruson, akiről szó szerint lekönyörögtem… Miközben a pacák unott képpel húzta le magáról, majdnem kiugrott a szívem az izgalomtól, és megállt az idő kereke, aztán elkezdett visszafelé forogni… Szép kis szupermen lettem, igaz?...

IRÉN: Ezt nem is mesélted nekem, Árpi.

ÁRPÁD (megcsókolja Anya homlokát) Azt az inget adtam érte cserébe, amit éppen tőled kaptam a születésnapomra. A halszálkamintásat. Diszkrét voltál, sosem kérdezted, miért nem hordom.

HANG: Melyik volt a döntő pillanat, ami a váláshoz vezetett?

IRÉN: (rövid hallgatás) Nem tudom, hogy melyik volt az (köröket rajzol a levegőbe) – az egész vezetett ahhoz, hogy elváltunk. Nem tudtam többé, hogy ő kicsoda. Azt láttam csak, mivé vált.

ÁRPÁD: Már nem lakik itt – és ez fölöttébb furcsa. Megszokhatatlan. De mindenre emlékszem, rengeteg dolog eszembe jut róla, akár akarom, akár nem. Például – ezen a kanapén ücsörgött az utolsó időkben. Szinte egész nap. (Anyához fordul) És akkor jöttek a magyarok.

HANG: Ezt meg hogy érti, Árpád?

ÁRPÁD: Apa kedvenc és egyben legtitokzatosabb mondata volt ez. Ne kérdezzék, ugyanis nem lehet elmondani, mit jelent. Ezt látni kell.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.03.26. 20:06 kodrane Jó indul, eddig rendben!