|
Állomások 5.
Jelige: Kökény 2011.03.02. 06:40
Dr. Jóska: Valahol a mezsgyéjén vagyunk, de ha őszintén bízol, akkor remélem, ez még nem az általad említett kategória. Azt fogjuk csinálni a kollégával, hogy baloldalt fent bemetszünk, úgy ahogy a főorvos utasított és amint azt minden más helyzetben tennénk, aztán jó erősen összevarrunk és megtréfáljuk az öreget.
István: Jóska, úgy gondolod, hogy ezen szétröhögi magát a mélyen tisztelt főorvos úr?
Dr. Jóska: Olyan ez, mint a hajtűkanyar. Vezettél már valaha valamilyen járművet?
István: Kerékpárt.
Dr. Jóska: Én motorkerékpáros hírvivő is voltam, másfél évvel ezelőttig. Ha hiszed, ha nem, sokszor biztonságosabb egy kanyarban gyorsítani, mint lassítani, ha elég jól bedöntöd a jószágot. Van itt egy kis ajándék a zsebemben.
/Kivesz egy ampulla penicillint./
Dr. Jóska: Megmentem az életed.
István: Ez az a híres csodagyógyszer?
/Dr. Jóska egy fecskendővel szérumot fecskendez az üvegcsébe, felrázza, elegyíti, majd visszaszívja a fecskendőbe./
Dr. Jóska: Foldulj oldalra!
/István az oldalára fordul, Dr. Jóska beadja a penicillint./
Dr. Jóska: Fel sem szisszensz? Ez egy fájdalmas injekció.
István: Tudod, az epicentrumból idegőzölgő kávézacc illata nem enged semmire odafigyelni, a szememet meg vakítja fentről a rengeteg fény, ami azon a sok grádicson megsokszorozódik és szétterül itt felettünk, mint egy lombhullató fenyő, pirosas zöld napernyője, a hatalmas kékségben.
/Dr. Jóska odaszól kollégájának./
Dr. Jóska: Imrém, gyorsan végezzük el a látszatműtétet, aztán annyi glukózt adjunk, amennyitől egy elefánt fogai is szuvasak lennének! Addig is, egy bögre vízben oldj fel annyi cukrot, amennyi belefér!
/A kolléga végrehajtja az utasítást és hozza a csésze cukros vizet./
Dr. Jóska: Szereted az édeset?
/István alig hallhatóan suttogja./
István: Oly édes az élet, koccintsunk!
Dr. Jóska: Itt a poharad, koccintsunk! Fenékig pajtás!
/István megissza, a nagyon cukros vizet./
István: Ez a bor is több cukrot látott, mint szőlőt. Hová tágul az alagutam? Ejnye a mindenit, eltűnt.
Dr. Jóska: István, jobban vagy?
/István láthatóan frissebben biccent.
Dr. Jóska és kollégája nagyon gyorsan elvégzi a - műtétnek álcázott - vágást és a bevarrást, egy helyi érzéstelenítő beadása után./
Dr. Jóska: Jobban érzed magad?
István: Sose félts! Gyengén reggeliztem, csak egy repetát kértem. Ebédre, ha visszasétálok, három adagot is megeszek.
Dr. Jóska: Nincs valami hazaid?
István: Csak nem képzeled, hogy még két órát koplalnék, akár a kedvedért is! Na cihelődjünk, visszabaktatok és nekikezdek gyógyulni, ha már így rám parancsoltál.
/mosolyogva./Azért mondd meg nekem, honnan szerezted és mennyiért, szeretném kifizetni az árát.
Dr. Jóska: István, nyugalom, csak hűvösen, mint a kockára tördelt jég, ezt pénzzel nem lehet megfizetni. Valaki rendelt magának egy kúrára valót, de mire ideérkezett, már nem volt szüksége rá.
István: Kiutaltátok?
Dr. Jóska: Hazament.
István: Nyugodjék békében! Hány ampullával tudtál szerezni?
Dr. Jóska: Neked ezt az egyet.
István: Kérlek, adj egy injekciót Ljubicának is! Megérdemelné szegény, olyan kedves. Sokszor azt hiszem, hogy egy tündér lebeg a folyosó közepén, amint meglátom.
Dr. Jóska: Nekem ez az egy injekció adatott. Megígérem, ha még lesz hasonló lehetőség, akkor Ljubicát teszem az első helyre.
István: Hát doktor uraim, köszönöm a kedves segítséget! Távozom, vár a gyógyulás lehetősége.
/Elhagyja a színt.
A szín elsötétül, ismét a kórterem belseje látszik. A betegek nyugodtan fekszenek. Kopogtatnak. Hárman, jókora csomagokkal lépnek be. Egy idősebb nő, egy fiatalabb és egy 25 év körüli férfi./
Barátné: Egészséget mindenkinek, jöttünk az én Istvánomat meglátogatni. Csak pihenjenek nyugodtan, nem csapunk lármát. Ha valaki kér egy kis hazait, szívesen megkínáljuk.
/Mindenki úgy tesz, mintha nem hallaná. Biccentenek és pihennek tovább. István felül./
István: Kezét csókolom édesanyám, de jó hogy látom! Hogy őszinte legyek, már azt sem tudom, minek örülök jobban, maguknak vagy az elemózsiának. Olyan nagyevő falánkot tenyésztettek ki belőlem, hogyha hazamegyek, eleszem az egész család elől az élelmet.
Barátné: Az nem baj fiam, csak gyere egyszer már haza végre, rég nem láttalak nevetni. Jobb a színed is meg a kedved is. A múltkor még havas barackvirágokról és derékig érő, füves réten fekvő görögdinnyékről meséltél, látomásodban, az erőtlenségtől. Most, hála legyen a jó Istennek, látom tisztábban gondolkodol. Na gyere, kipakolok, és amíg az utolsó falatig mindent el nem fogyasztasz, addig maradunk Etelkával és Gáborral. Végre nekik is volt egy kis idejük.
István: Szervusztok kedves testvéreim, örülök, hogy annyi idő után találkozunk! Egyszer véget érhetne már ez a háború utáni katona kirándultatás is, hogy a másik bátyám is hazajöjjön, ki tudja honnan. Most eszek, már csak azért is, hogy eleget tegyek a tavaly őszi behívómnak. Meredeken parancsolták, hogy a gyógyulást követő legrövidebb időn belül vonuljak be. Ezzel fel is adták a leckét, mert nem mondták a bevonulás körülményeit. Nem írták le, hogy csak úgy egyedül, netán díszkísérettel kell a bevonulást végrehajtanom.
/Nevet. Barátné, Etelka és Gábor is nevetnek. István tömi magába a sült csirkét./
Sándor bácsi: /reszketeg hangon megszólal a sarokban/ Asszonyom, szóljon annak a fiúnak, álljon le, annyit eszik, hogy belepusztul!
István: Sándor bácsi, az élet rendelése szerint, bár meg kell jegyeznem, hogy ez nagyon sokszor nem törvény, az elsőbbség magát illeti. Megkínálhatom egy kis hazaival?
Sándor bácsi: /köhög, krákog, gyenge hangon válaszol/ Ugyan már, eszem ágában sincs halálra enni magam!
/István elfogyaszt egy sült csirkét, nagyon sok töltelék káposztát, hurkát, kolbászt és minden egyebet. A szín elhomályosodik, ő még csak eszik, eszik, eszik hosszú ideig. Újra helyreállnak a fényviszonyok és folytatódik minden./
István: Édesanyám, én úgy jól laktam, vajon hogy fogok ebédkor, rendesen három porciót megenni, ahogyan szoktam. Kikapok a nővérektől!
Hogy vagy húgom, jön-e már az áldás?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Ebből, még több evés lesz...
Nagyon köszönöm, kedves Salto. 