Amikor a jó öreg(?) Oldwolf bejelentkezett nálunk tagnak, akkor úgy voltam vele. No, egyel többen leszünk, és akkor mi van? Ennek a vállrángatós mindegymindennek persze az lett az eredménye, hogy az egyik jeles, oldalunkon állandóan jelenlévő igazi Öreg Farkast szabadítottam magunkra, no és természetesen olvasóinkra. Persze, hogy nem bántam meg(!!!!), hisz László barátunk versei, és egyéb írásai bármelyik ínyenc olvasónk étvágyát kielégítik. Remélem még sokáig olvashatjuk verseit, történeteit köreinkben.

Hölgyeim és uraim!

Rosmann László, alias, Oldwolf! 

László! Mondj néhány szót magadról:

1953-ban születtem Budapesten. Nagytétényben nevelkedtem, igazi vidéki hangulatban, nagyszüleim mezőgazdasággal foglalkozó emberek voltak, szüleim munkások, sajnos már egyikük sem él. Gépésztecnikus vagyok, jelenleg a pestmegyei Dunaharasztiban élek.

Szinte minden szabadidőmet írással töltöm.

 Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy írni fogsz? Egyáltalán, mióta írsz?

 Már az általános iskolában írtam verseket, több-kevesebb sikerrel. Ezek inkább mondókák voltak. Résztvettem amatőr szini előadásokon is. Azonkívül iskolai rajzversenyen is előkelő helyezést értem el, de a színjátszás és a képzőművészet végül itt abbamaradt. Nagyjából húszéves koromban írtam első komolyabbnak tekinthető verseimet. természetesen szerelmes versek voltak ezek. Prózákat a kilencvenes évek közepétől alkotok.

 Kinek a ráhatására kezdtél írni? Ki a kedvenc szerződ, költőd?

 Volt egy kollégám, aki rendszeresen írt verseket, novellákat, amelyeket esetenként az akkori irodalmi és közéleti lapokban publikált. Akkor már születtek különböző témájú verseim, megmutattam neki. Mivel jónak találta, megigérte, segít a megjelentetésükben. Elvitt néhány szerkesztőhöz, kaptam igéreteket, de nem lett belőlük semmi. Pártfogóm megkérdezte, mit szólnék, ha próbaképp, a saját nevén publikálná néhány versemet, én beleegyeztem. Így már ment a dolog, meg is jelent néhány írásom, megkaptam tőle a honoráriumot, megjegyzem soha nem élt vissza a nevemmel, a tisztesség mintapéldája volt. A lapok nevét nem említeném. Aztán mindkettőnket másfelé vitt a sors.

Mivel eléggé beteges volt a gyermekkorom, nagyon sokat olvastam. Írók közül olvastam Vernét, Jókait, Móriczot.  Később a klasszikusokat. (főleg a kötelezőket) Költők közül nálam első József Attila (véletlen, de egy azon napon születtünk). Na meg persze az összes klasszikus, Ady, Kosztolányi, Weöres Sándor, Faludy György ...  Nagyra tartom a méltalanul alábecsült Romhányi Józsefet is, ahogy hívom a rímkirályt, fantasztikus képességei voltak.

Műveid a körülötted lévő világ rezdüléseit mutatják be, vagy fikciók?

 A kérdés második felével kezdem. Születtek sci-fi novelláim, vannak fantasy elképzeléseim, amelyeket rövidesen szeretnék megírni. Ezek fikciók. Mégis amiről folyamatosan versben, prózában írok, azok a környezetünk történései. Persze azért születnek elképzelt dolgok, de soha nincsenek, nem lehetnek elvonatkoztatva a való világtól. Leginkább a mindennapok foglalkoztatnak.

Van olyan eset, amikor tényleges, általad ismert és becsült vagy kevésbé becsült személyt mutatsz be írásodban? Természetesen álnéven?

Név említése nélkül már írtam személyekről. Nem tudok róla vajon magukra ismertek-e.

Ki az általad megformált legkedvesebb figurád? Melyik a legkedvesebb saját versed, prózád?

Született egy ötrészes bemutató novellaciklusom „Bolondok képtára” címmel, amelyben öt, létezett budapesti furcsa figuráról írok. Mindegyik kedves nekem, mert ismertem őket, találkoztam, beszéltem velük megérintettem őket. Állatfiguráim is vannak, varjú, sün, ők is a kedvenceim.

Magam nehezen tudnám eldönteni, kiválasztani legkedvesebb művemet. Nem a mennyiségük miatt, hanem nekem egyaránt kedves mindegyik. A kérdés eldöntését inkább a tisztelt olvasóimra bíznám.

Ha van kedves figurád, nem gondolkodtál még a róla írott sorozaton?

A hetvenes években egy ktsz-nél dolgoztam, volt ott egy részlegvezető, aki annyira kivételesnek számitott, hogy róla fogok írni sorozatot, na meg a többi hasonlóan egyedi

kollégáról, vagyis egy közösségről. Már belekezdtem. Itt viszont fogom alkalmazni az álneveket, amit az előbb kérdeztél.

Hogy fogadod a téged ért, esetleges negatív kritikákat?

Nagyon sokat véleményezem szerzőtársaim műveit itt, és más irodalmi portálokon. Tudom milyen nehéz „finoman” kritikát mondani, nehogy megbántsak valakit. Megrögzött helyesírás párti vagyok, azt mondom meg kell tanulnia szabatosan írnia annak, aki irodalommal foglalkozik, mert ez alapvető. Mindenki vét hibát, nincs ok haragudni, ha felemlítik.

A tartalom az más. Én várom az építő hozzászólásokat, de a személyeskedést nem szeretem.  Komoly tartalmi kritikát ritkán kapok. Ha mégis, és ül, akkor megfogadom.

Volt, hogy vérig sértett?

 Nem.

 Hatására eszedbe jutott e, hogy abbahagyd az írást?

Nem volt ilyen, és ha lett volna sem hagynám abba semmiért, mert úgy érzem ezért élek.

A családod olvas téged?

Igen, a fiam rendszeresen. Komoly kritikusom is, nagyon adok a véleményére.

Volt olyan, hogy nem tetszett neki, amit tőled olvasott?

Ritkán, de csak egyes részletek, amelyeket ha szükséges volt, korrigáltam.

A település, a szűkebb környezeted ahol élsz, tudja azt, hogy te író vagy?

A település nem, bár szeretnék megjelenni a helyi lapban, amelyet még nem próbáltam eddig. Viszont van egy nagyon kedves idősebb szomszédom, barátom, akinek a irodalmi hozzáértése, véleménye sokat jelent nekem.

Egyáltalán, írónak, költőnek tartod magad?

Ez egy fogós kérdés.

Ki az író, költő manapság? Ha az, aki az irodalomból él (kis létszámban van ilyen), akkor nem. Ha az, aki az irodalomért él akkor igen. Főleg amikor tetszik az olvasóknak amit alkotok. Én élvezetből írok. Amikor leülök a gép elé és elkezdem nyomni a billentyűket, megszűnik a külvilág, ott vagyok az írás helyszínén, átélem, ami remek élmény.

Sajnos voltak kihagyásaim, ezeket próbálom pótolni, remélem meg lesz hozzá a kellő erőm és időm.

Szerinted mitől író, az író, költő a költő? Mikor mondhatja valaki magáról azt, hogy ő bizony író?

Van egy kimondatlan mérce: a nyomtatásban történő megjelenés. Én ugyan nem gondolom, hogy attól író, költő valaki, mert kinyomtatták (kinyomtatta magát).

Amikor egyes pályázatok előkérdése: „hol jelent már meg műve, mikor, hányszor?”. akkor

válik világossá, - ez egy lépcsőfok. Persze önfinanszírozással kiadott (polcoknak írt) művekkel már teljesül a kritérium, de ez kevés.

Szerintem az olvasottság az igazi mérce.

Itt most látszólag ellentmondás van, de hát az olvasottságot le lehet mérni netes publikálásokon is. Sőt. Itt is, másutt is van számtalan kiváló műértő, magam adok is a véleményükre. Természetesen küzdök, hogy minnél többen olvassanak, és ennek része a nyomtatott irodalom (egyenlőre).

 Mit írsz jelenleg?

 Közeli céljaim között szerepel a „Hol van az a nyár” pályázatunkra versek, novella megírása, amely részeiben már elkészült. Továbbá a Liszt évfordulóra készítek pályamunkákat.

Távlatilag, belekezdtem a regényembe, amely egy meghasonult, hányatott életű nyilas férfi életét mutatja be. Szeretnék írni egy mesterszonett ciklust Jézusról, az elejénél tartok. Ezen kívül jónéhány félkész, és töredék írás vár befejezésre, versben, prózában egyaránt. Nem unatkozom, annyi bizonyos.

Mi a legnagyobb csalódásod ebben a „szakmában”?

Talán az, amikor benyújtott pályamunkáimat szóra sem méltatják. Olyannyira, hogy sem véleményt, sem értékelést nem kapok, néhány ritka esetet kivéve. Azt gondolom  nagy szükség van állhatatosságra, kitartásra ebben a „szakmában”.

Mi a legnagyobb elismerésed, szintén itt?

Az egyik legnagyobb, hogy itt a Pipafüstön kiirt „Itt a tavasz” pályázaton verskategóriában első és harmadik helyezést értem el, amelyet ezúton is köszönök kedves olvasóimnak, és persze pontozóimnak.

Mire vágysz még?

Szeretnék több  benyújtott pályázatomból valamelyikkel sikert elérni, és készülő könyvemet majdan kiadni, antológiákban szerepelni.

Elégedett vagy egyáltalán?

Amikor írok, és jók a visszajelzések akkor nagyon, hiszen azt csinálom amit szeretek, és erre egyre több időt szánhatok, hála istennek.

Hogy látod a könyv, az írás jövőjét?

Ketté kell választani.

Klasszikus értelemben könyv a papírra kinyomott szöveg, de átvitt értelemben „könyv” a neten lapozható terjedelmes irodalom is. A klasszikus könyv leáldozóban van (sokan, sokat írtak már erről), helyét átveszi az elektronikus publicisztika.

Hogy a hanyatlás esetleg megáll-e egy ponton nem tudni, de a magas könyvárak tovább fogják rontani a helyzetet. Sokszor átlagember számára egyes kiadványok megfizethetetlenek.

Az írás kophatatlan, bármilyen formában is jelenjen meg. A hangoskönyvek térhódítása ismert, nem kell hozzá papír.  Persze leírni azt a verset, prózát legalább egyszer muszály.

Szerinted mi a nehezebb. Megírni egy jó könyvet, vagy végigolvasni egy rosszat?

Mindkettő nehéz, de én az elsőre voksolok, ugyanis a rossz könyvet beleolvasva egyszerűen félredobom.

Foglalkoztat a mai magyar, vagy a nemzetközi politika?

Nem lehet tőle elvonatkoztatnia magát senkinek, legfeljebb homokba dugja a fejét.

Természetesen igen, hangot is adok neki, de csak szűk körben.

Ha igen, írsz róla?

Alapjaiban nem politizálok az írásaimban.

Volt egy véleményem, amelyet itt a Pipán is megfogalmaztam, miszerint olyan fajta megosztottság jellemző ma a hazánkra, amelyet nem kellene még tovább hasítani politikai indittatású írásokkal.

Át kell értékeljem a gondolataimat.

Eltelt több mint húsz év a rendszerváltás óta, és kezd elviselhetetlenné válni, hogy egyre rosszabb lesz a helyzet, ráadásul nyomokban sem fedezhető fel pozitív változás.

Ezért azután amikor úgy érzem, meg fogok nyilvánulni.

Van most szólás és véleményszabadság szerinted?

A vicc jut eszembe: szólásszabadság, vagy szólás utáni szabadság?

Rejtett retorziók? Nem tudom, lehetséges.

Végül, mit üzensz nekünk, téged olvasóknak?

Először is köszönöm, hogy itt lehetek veletek, köztetek. Már önmagában az is örömmel tölt el, hogy most megkérdeztél kedves István, és én válaszolhattam.

Üdvözlöm minden szerzőtársamat, olvasómat, köszönöm ha időt szántak, szánnak írásaim elolvasásásra, véleményezésére.

Szerény eszközeimmel és erőmmel azon leszek – mint eddig is –, hogy műveimmel gazdagítsam a Pipafüst irodalmi oldalt.