NEGYEDIK JELENET

József bemegy a garázsba, néhány dobozt áttesz az ajtó-közeli polcokra.

Seprűvel összegyűjti a megürült területről a port, a szemetet.

Ede:(Megemeli magát a dobozról) Segítsek?

József:Köszönöm, nem szükséges.

Targoncás: Ki volt az iménti bősz úr?

József: (Kifelé jön) Andor. Valaha osztálytársam. Vidékről került városunkba, nagyon szeretne szabadulni múltjától.

Andor közeledik. A többiek nem látják. Könnyített öltözékén, nincs nála

csomag. Meghallja a nevét, megáll, figyel.

Targoncás: Azt hihetnéd, a fővárosból ereszkedett le hozzánk.

Ede: Az ilyenek játsszák el a legjobban a nagyvárosi szerepét.

József: Beleszólni nem lehet ezekbe a döntésekbe. Annyit mondhatok, nagy kár a bensőnknek annyi melegséget nyújtó világot eltemetni. Az egyik legszebb vakációmat náluk töltöttem. (Leül) Az első éjszaka igen hosszúra sikeredett, mert nem voltam szokva a szalmazsákhoz. Emlékszem, hosszú, piros meg kék csíkos vászonból készült a tokja. A szalma néhol átszúrt a sűrű szövésű lepedőn. Órákig forgolódtam, végül álomba muzsikáltak az éj bogarai. Furcsa volt nyitott ablakra ébredni, főleg ahol befütyörésznek a madarak. Hajnalban a kakasok egyszer hasztalan felköltöttek. Fáradságom erősebbnek bizonyult a korai zenebonánál. Mire valahára kimásztam a takaró alól, azon a napon a szorgos emberek már kétszer elfáradtak. Andor nagyon otthonosan mozgott. Vederrel jött a kútról, tartalmát egyenesen a mosdótálba töltötte. Jóízűen locsolta arcát, felsőtestét. Fáztam belenyúlni a vízbe. Nem akartam előtte szégyenben maradni, gondoskodtam, ne maradjak csipás. (Nevetnek) Utána asztalhoz ültünk. Andornak szaporán járt a kés a kezében. Kenyeret szelt, szalonnát. Én, aki világ életemben tartózkodtam az ilyesmitől, olyan jóízűt ettem, hogy csoda. A mozogni tudó emberek dolgoztak, teljesen elnéptelenedett a környék. Azon gondolkoztam, miként fog eltelni a nap. Andor kiment, mondta, kövessem, ha akarom. Amire a városi ritmusból átálltam, róla folyt a verejték. Az istállóban találtam, lapátolta a ganéjt. Udvariasan átengedte a munka egy részét, s épp oly hamar leállított: -Kérem azt a lapátot, többet ne bugyutáskodj! –szólt megrovón. Csak lábszárig kentem össze magam. (Nevetnek)

Ede: (Hamiskásan) Ez az Andor már akkor milyen szigorú volt! 

Andor: (Előlép) Dühös voltam, tudjátok?

Meglepődnek. A targoncás tér magához a leghamarabb.

Targoncás: Miért?

Andor: (Összezárja bal öklét, felemeli a hüvelykujját. Rázza azt a kezét, miközben sorolja. Minden számnál a következő ujját emeli a magasba, amelyiknek nekifeszíti a jobb mutatót) Egy: mert József bugyuta volt. Kettő: mert sepernem, lapátolnom kellett a mocskot. Három: mert odajött hozzánk, a szegénységbe egy városi, amihez legalábbis tűrhető arcot kellett vágni. Négy: mert nem én mehettem a városba.

Targoncás: Erős a sérülés, ha annyi idő után ilyen pontos leltárt vezetnek róla.      

József: Andor kitakarította az istállót. Éppen akkor érkezett haza a nagybátyja. Traktorral járt, hívott menjünk vele az erdőbe. Hirtelen arra ébredtem, benne vagyok a várva várt kalandban. Úttalan utakon zötykölődtünk, a kerekek időnként olyan mély sáncba döccentek, azt hittem rögtön felborulunk. A jármű erős volt, hősiesen küzdött az elemekkel.

Andor: (Gúnyosan) Elképesztő micsoda rombolást végezhet az idő a fejekben. Nem értem, miért kell szépíteni! Pontosan akkor mondta fel a szolgálatot, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá!

József: Ilyen szépnek látom a múltat. Amint lenni szokott, a kibírhatatlan meleg hirtelen felhőszakadást szült. (Andorhoz) Nagybátyád nem volt előrelátó, mert nem hozott csónakot. (Andor felemeli a kezét, mintha azt mondaná: ez van!) Özönvíz-szerű áradat jött szembe, a traktort meg kellett állítani. Imre bácsi a fák között kikormányozta a szélre amennyire tudta. Szürkületkor épp oly kitartóan zuhogott. Végül kiszálltunk. Egy pillanatig nézte a gépet. Sajnálkozva annyit mondott: „Hátha”. Az ülésről levette a pokrócot, a fejünkre takarta. Letértünk az útról, Imre bácsi határozott léptekkel vágott át a fák között. Mi hátul nehezen haladtunk a csúszós talajon, az ernyőnk nagyon korlátozta a mozgást, de meg nem álltunk.    

Andor: (Elhúz magának egy dobozt. Gondosan letöröli, ellenőrzi szilárdságát. Miközben leül, megvetően mondja) Imre, családunk díszpéldánya!

József: (Pillanatig csendben van. Lassan kezdi) Te Andor, hány évesek voltunk, amikor ez történt?

Andor: Vagy tizenöt.

József: Vagyis éppen elegendő ahhoz, ne a példaképeket keresgéljük, vagy ha igen, akkor lehetőleg egy megfoghatatlan világból, akit nem lehet számon kérni. Ezzel együtt, nem annyira a kalandos kiruccanásról, mint inkább Imre bátyádról akartam szólni.

Andor: Még él.

József: (Mindenkihez) Attól a pillanattól, amikor magával hívott, alig beszélt velünk. Szótlansága elhervasztotta az erdőben kevés bátorságomat, egyedül Andor makacs gyaloglása tartotta bennem az életet.

Andor: (Undorral) Lelketlen eső, lelketlen erdő, fúj!

József: Mint aki mindent megtapasztalt, Imre bácsi már a melegből gyapjú pulóverben jött. Baszk sapkájáról, görnyedt vállára folyt a víz. Mellette szerettem volna menni, ám Andor nem mutatott erre hajlandóságot.

Andor: Na persze, kezdjen ugratni, mondjon néhány ízetlen viccet.

                Változás. Erdő. Ítéletidő. Elől Imre bácsi görnyedt alakja halad. Hátrább,         takaró alatt József és Andor igyekszik. Imre bácsi megáll egy apró kaliba előtt.           Hátra fordul, a fiúkhoz szól.

Imre bácsi: Na! Megérkeztünk.

                Letör egy ágat, előveszi bicskáját, faragja. Közben odaérkezik a két fiú.

Andor: Ilyenkor kulcs sehol!

József: Ki gondolt ilyen kitérőre? Ragyogó napsütésben indultunk.

Andor: Én akkor sem szeretek ázni.

József: Úgy látom, Imre bácsi valamin dolgozik.

Andor: Egy madárcsőrnyit hagy a rövid száron, azt dugja be a lyukba.

József: (Nyújtott nyakkal figyeli) Bedugja a zárba… Elfordítja a pálcikát, vagyis a kulcsot… Nézd, kinyílt az ajtó!

Andor: Ő találta ki a szerkezetet, biztonságosabb bármelyik lakatnál.

                A kalibában. A sarokban csikókályha, tűzifa, szalma, papír. Imre bácsi mindent           előkészít. Előhúz egy bőrtokot, abból acéldarabot, tüzet gyújt.

Imre bácsi: Vetkőzzetek le, mert megfáztok!

Andor: (Józsefhez) Mindjárt kezdi a disznólkodásait.

                A  két fiú vékony ingben, szandálosan ácsorog. Levetik a nadrágot, az inget.

Imre bácsi: Dobjátok le a gatyátokat is, mert felfáztok!

                A fiúk egymást nézik. Nem nagyon akarnak a felszólításnak eleget tenni.

Imre bácsi: (Andorhoz) Na mi van, szőrösödik a tököd, ejsze azt takargatod?

(Cigarettát vesz elő, az ép csomagról lebontja a celofánt, kibontja)Száraz!

                Eltolja a karikákat a kályha lapján, csupasz kézzel kotor bele a hamvadó       parázsba. Kivesz egy marék forróságot, meggyújtja cigarettáját, a parázst visszadobja. A zsebéből elővesz egy cukorkát, az asztalon kettőbe vágja,     odaadja a fiúknak.

József: Köszönöm.

Imre bácsi: Egészségedre. A boltban adták apró helyett. Jól vagytok?

József: (Nyöszörögve) Jól…

Imre bácsi: Nem úgy hallik.

József: Nem tudják, hol vagyunk.

Andor: Majd megtudják, hol voltunk!

József: Azt hittem te is félsz, azért nem beszélsz.

Andor: Mitől félnék? Tető van a fejünk felett, ég a tűz, nem?

József: Igen…

Andor: Hát akkor?

József: Úgy hallgattál…

Andor: Idegesít ez az Imre bátyám a nyeletlenkedéseivel. (Barátságosabban) Ez biztonságos hely. Nem először éjszakázom itt. (A távolba mutat) Azt a sok fát a tavaszon fűrészeltük fel ketten az öreggel. Akkor is ideszorított az eső. Reggelre lehavazott, elolvadt, aztán ismét eleredt, s csak harmad napra szabadultunk ki a sártengerből.

József: Otthon nem nyugtalankodtak?

Andor: Anyámék mondták, gondolták, annyi eszünk csak van ne hagyjuk el az erdei lakot. Nehogy azt hidd, van idő mások után futkorászni. Mindenki végzi a dolgát. (Békésebben) Nem mondom, gondoskodni gondoskodnak rólam.

József: (Kitartóan nézi Imre bácsit) Sokat dolgozik.

Andor: Most dicséred, vagy mivel foglalkozol?

                József Andorra néz, aztán Imre bácsira, ismét Andorra, megszólalna, de nem               hagyja el hang az ajkát. 

József: (Imre bácsinak, óvatosan) Megnézhetném?

Imre bácsi: Mifélét fiam?                                                                                                                                          

József: A kezét.

Imre bácsi:           Nincs azon mit nézni.

Andor: Mit akarsz látni?

József: Már út közben feltűnt, s az előbb a tűz fénye ismét megmutatta, tenyere annyira kérges, nem tudja ujjait teljesen kiegyenesíteni.               

Andor: Mutassa csak meg, városon nem akadnak ilyesmibe!

                József feláll a helyéről, bizonytalanul nézi Imre bácsit. Imre bácsi lassan        kinyújtja a karját, tenyerét József elé tárja. József odamegy, kezébe veszi, és            megilletődve vizsgálja.

József: Köszönöm!

                Imre bácsi nem szól, csak megsimogatja József fejét. Időnként kinéz az ajtón.

Imre bácsi:           Ma nem megyünk haza.

                Később. Sötétedik. Andor leakasztja a mennyezetről a viharlámpát, felemeli az            üvegét, meggyújtja a kanócot.

Andor: Jó estét!                     

                A falba vert szegek egyikén Imre bácsi talál egy darab drótot. Kettőbe vágja,                 hajtogatni kezdi. A két fiú figyelmesen nézi. Amikor elkészül, a fényhez tartja a     négyzetből és a rajta lógó szív alakúból álló valamit.             

Imre bácsi: Ez mi? (Csend) Varázslakat. Aki kinyítja, annak holnap a bodegában fizetek egy sört. Gyertek, feküdjünk le! (Kifújja a lámpa lángját)

                Változás. Ismét a garázs előtt.

József: Hajnalban felkeltünk, útra keltünk. A traktor épségben várt. Andor szülei mondták, gondolták, az erdei lakban húzódtunk meg.

Andor: Nem volt idő nyakló nélkül lelkizni.

József: Már nem emlékszem mennyit tartózkodtam ott. Jó pár napot, talán heteket. Gyönyörű nyarat töltöttem Andorral, a szüleivel, Imre bácsival, a falu embereivel. (Mint akinek hirtelen eszébe jut egy fontos részlet, hangnemet vált.) A lakat zárva maradt a vakáció végéig. (Andorhoz fordul, a régi hangnemben) Te nagyon szép világban éltél, nem értem miért kényszeríted magad, hogy teljesen elfeledd.

Andor: Szép a ti élemedett romantikátokban! Amíg nálunk voltál, meggyőződhettél milyen kemény ott az élet.

József: Igaz, viszont az anyagi oldal nem minden. Közülünk, akik városon nőttünk fel, nem hiszem valamelyikünk bensőségesebb kapcsolatokról beszélhetne. Itt maholnap rád sem mosolyog senki, amíg pénzt nem lát! Én sem tudok elképzelni magamnak állandó falusi életet, de szívesen járnék, akár rendszerességgel, ha volna kihez.

Andor: Engem nem érdekel az érzelgős része. A hivatalos emberi kapcsolatokkal el tudok rendezni bármit, a többi fölösleg! Eljöttem, megvalósítottam elképzelésem. Kedvem szerint élek, ráérős koromban esetleg elmélkedhetek a relációk szépségéről! (Ingerülten) Zagyva mesékkel tömitek egymás fejét, nyilván nem boldogultok. Az ilyen magatok fajta a hétköznapi életben ugyan így tesz. Mindig talál egy jó kifogást, miért megy rosszul sora. (A targoncás felé bök) Elképzelem, a szentelt víztől, vagy a fene tudja, mitől várja a segítséget.

Targoncás: Nincs okom panaszra. Jószántamból választottam ezt az életmódot.

Andor: (Józsefhez fordul, ingerültsége magasabbra hág) S te József! Mondd, mi az isten csodájával foglalkozol?

József: Tanulok…

Andor: Tanulsz! Abból nem lehet megélni! Családod van, tartsd el!

József: Közben dolgozom…

ÖTÖDIK JELENET

A garázshoz közelednek négyen: Emese, László, Vendel, Zsuzsa. Vendel

indulatosan magyaráz Lászlónak. Nem lehet hallani mit. László csillapítgatja.  

Emese: (Távolról Józsefhez) Mártával beszélgettem. Mondta, költöztök. Hát összegyűltünk. A nagyszülők elégedettek, mert unokázhatnak, a feleséged csak korlátozottan juthat gyerekeitek közelébe. 

József: (Úgy tesz, mintha méltatlankodna) Ennyi embernek nem tudok munkát adni! (Megindulva) Nagyon kedvesek vagytok!

László: Szó sincs róla, csak jó neveltetésen alapuló segítőkézségről beszélhetünk.

József: Ismerkedjetek meg a targoncás úrral, Andorral.(Két kezével mutogat) S akik nem találkoztak egymással.

Bemutatkoznak. Eltart egy darabig a folyamat. József figyel.

József: (Csodálkozva) Mennyi egymást nem ismerő ember gyűlt itt össze!

Targoncás: (Fölveszi a beszélgetés régi szálát. Lászlóhoz) Az miért nem kedvesség?

László: Mert nézetem szerint, a kedvesség érzelemmel dúsított fogalom. Amiről én beszélek nevelés, idomítás eredménye. 

Targoncás: A mindenit, mennyire szakosodtak az érzelmek, az emberi megnyilvánulások! (Eltűnődve) Teljesen lemaradtam…

Ede: Egyáltalán nem kötelező!

László: Valóban. Ez kötelesség.

Zsuzsa: Gondolom, nem erőltetettek.

László: Szó sincs róla, az ismerősöknek, barátoknak segíteni kell! Reggel, a gondolatra, hogy ma igazán látszatja lehet a munkának, egyenesen jókedvvel pattantam ki az ágyból. (Szünettel) Elszorul a torkom, amikor megpróbálom elképzelni, el kell hagynom megszokott helyem. Azt hiszem, olyankor jó lenne nem egyedül lenni.

Targoncás: No, mégsem halt ki teljesen az ember.

Újabb dobozok kerülnek elő a garázsból, helyet foglalnak. Amikor Emese jön a

garázsból, belenéz egy zacskóba, amelyben játékok vannak. Kivesz belőle

          egy műanyag állatot, leül a dobozra.

Emese:(Odadobja a mellette ülőnek) Hess ki, Büdös Jancsi!

Az csodálkozva néz rá. Visszaadja a játékot.

Emese: Játszunk?

Először meglepődnek a kérdéstől. Nagyon hamar ráállnak:

Többen: Játsszunk! Játsszunk!

Emese: Így szól a vers:

Tapsi kacsám, tapsi,

Házasodik Jancsi.

Megveszi a mosatlant,

Széjjelrúgja a katlant.

Hess ki, büdös Jancsi!

Amikor azt mondom, „Hess ki, büdös Jancsi”, a kacsa repül. Nem mondom meg kihez. Aki elejti, vagy nem fogja ki, azt a búbos tyúk nem-megtisztelő cím illeti.

Hess ki, büdös Jancsi! (Vendelhez dobja a kacsát)

Felállnak. A „Hess ki, büdös Jancsi” folyamatosan röpköd a levegőben,

akár csak a kacsa. Remekül szórakoznak, Andor kivételével, ő nem

vesz részt. Aki nem fogja ki, azon jót nevetnek, miközben vásott kölykökként

kiabálják: búbos tyúk, búbos tyúk! Valaki Andorhoz röpíti a madarat. Kifogja.

Andor: Ilyen játék nincs is!

József: Most már minden kétséget kizáróan van!

Elfáradva, derűsen leülnek mindannyian.

HATODIK JELENET

Miklós feláll a padról, lassan a garázshoz megy. József kivételével mindenki                 csodálkozva néz rá. József lehajolva köti újra kioldódott cipőfűzőjét. Feltűnik               neki a hirtelen beállt csend, felemeli a fejét. Egy pillanatig úgy marad, majd    föláll. A többiek figyelmesen követik tekintetükkel. A jövevényhez lép:

József: Miklós! (Magához öleli) Micsoda meglepetés! (Ismételgeti) Miklós, Miklós…

Miklós: Szervusz! (Mindenkihez) Szervusztok! Amint megtudtátok, Miklós vagyok.

Andor: (Fitymálva) Volt szerencsém.

Miklós: Ó, valóban! Valamiért elmaradt egy fontos kérdés: mi az úr becses neve?

Andor: Andor!

                Mindenki megmondja a nevét.

József: Hogy kerülsz ide?

Miklós: Jöttem. El fogom mesélni. Látom, te is útra indulsz.

József: Végre találtunk a jövedelmünkhöz szabott albérletet.

Vendel: (Elégedetlenkedve) Igen, egy tömbház monstrum égalatti emeletén.

Zsuzsa: Csodálatos lesz a kilátás!

József: Keresztül-kasul jártuk a várost, amíg rátaláltunk. (Nyugodtan mondja) Az a helyzet, akinek semmije sincs, annak semmije sincs, teljesen kiszolgáltatott.

Emese: (Merengve) Két szép gyerek…

József: (Megerősödve) A legfontosabb az egészség, a békesség. Bízom benne, egyszer helyreigazodnak a dolgok.

Zsuzsa: Mostanig hol laktatok?

József: Ez már a negyedik albérlet. Az utolsó és a leendő között, ennél a régi ismerősünknél tartózkodtunk.

Zsuzsa: Onnan miért jöttetek el?

József: Egy napon a tulajdonos fia berobogott tudatni, a következő hónaptól ő lakik itt.

Vendel: Micsoda aljasság!

József: Megtehette, hiszen az övék. Az külön kérdés, boldogul-e az anyja nélkül.

Andor: Na, és a szerződés?

József: Milyen szerződés?

Andor: Amit a háziakkal kötöttetek!

József: Nem írtunk ilyesmit.

Andor: Nagy hiba! Papíron kell rögzíteni a feltételeket, akkor nincsenek meglepetések!

József: Nem vitatom. Így olcsóbb volt.

Andor: Azt a kevés pluszt nem kell sajnálni!

József: (Élesebben) Melyik többletet? Éppen csak kifizettük a bért, éldegéltünk a következő hónapig.

László: És most utoljára?

József: A rendelkezésünkre álló idő alatt nem találtunk albérletet, ezeknél húzódtunk meg átmenetileg.

Zsuzsa: Hogyan viselkednek?

József: Nagyon rendes emberek. Egyedüli dolog, ami zavar, ha itthon vagyunk, lehetetlen bárkit levakarni a tévéről.

Andor: Megmondta az a tokás angol, a televízió hozta vissza a gyilkosságot az otthonokba.

József: Néha megpróbáltam félrehúzódni, kibújni a közös program alól, egy csendesebb sarokban olvasni. Ilyesmit csak mértékkel tehettem, esetleg megsértődnek. (Andorhoz, biztosító hangnemben) Gyilkolászás nem esett. 

Andor: Dehogy nem! A te egyébre szánható idődet csapták agyon, százezer idegsejteddel együtt.

                József feláll, Miklóshoz megy. Karon fogja, arrább sétálnak a társaságtól. A    többiek maguk közt beszélgetnek. József és Miklós párbeszédjét halljuk.

József: Ne haragudj, lassan leépül az ember, már nem arra figyel, amire igazán kellene. Ahelyett, hogy neked örvendenénk, jó szokás szerint marakodunk.

Miklós: Ugyan, ne törődj ezzel! Mindenhol vitatkoznak, sőt, veszekednek az emberek. Különben, ezt a hepciáskodó Andort volt alkalmam megismerni.

József: (Csodálkozva) Hol?

Miklós: (Mutatja) Ennél a padnál.

József: (Legyint) Magadról beszélj! Annyira örülök…

                Miklós magához öleli barátját, beléfojtva a szót. Majd elengedi, hosszasan     nézi, végül megszólal:

Miklós: Ezt a fajta érzést csak itt tapasztalhatom… (Tréfával üti el zavarát) Na, majd hamarosan feltérképezzük egymás lelkiállapottyát! Gyere, menjünk vissza a többiekhez, nem szeretnék a kitulajdonító szerepében díszelegni!

József: Menjünk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés