Az idő foglyai 4.
Jelige: Sármány 2011.04.04. 13:03
8. jelenet
Délután van, az apa újságot olvas, az anya a hűtőszekrényben pakolászik, a lányok a díványon ülnek. Bármit csinálnak, mind ugyanarra gondolnak. Andréra.
Julcsi egy útikönyvet nézeget Vietnámról, Klári meg régi fotókat a családi albumban.
Julcsi: Apa, szerinted André járt már Vietnámban?
Ármin:Sejtelmem sincs.
Julcsi:És Hien, mióta élt Franciaországban?
Az apa leteszi az újságot és a szemüvegét, gondolkodik. A felesége abbahagyja a konyhai munkát. Mindannyian ráfigyelnek.
Ármin:Hien 8 éves volt, mikor elkerültek Franciaországba. Az apja odavágyott, mert szépen festett, és úgy vélte, ott jobban érvényesül majd.
Klári:És az édesanyja?
Ármin:Az anyja nem sokkal, hogy elhagyták a hazájukat, szívelégtelenségben meghalt.
Klári:Hien örökölhette ezt, és ezért volt szívszanatóriumban?
Ármin:Rettenetesen félt attól, hogy szívbetegségben hal meg, ezért is ment azonnal kivizsgálásra, mikor panaszai lettek.
Julcsi:És végül is miben halt meg, és hány évesen?
Ármin:Az idén halt meg, februárban, de nem szívbetegségben. Negyvenkét éves volt. Pont annyi, amennyi én voltam akkor, mikor megismertem.
Julcsi:És ki értesített a haláláról?
Ármin: Gerard, a munkatársa, aki most is jelentkezett. Hien egyébként az apjával élt, és nem volt testvére.
Klári:És az apja nem is nősült meg?
Ármin: Nem tudok róla, vagyis én úgy tudom, hogy nem. A lányának, meg a festészetnek élt.
Julcsi:És a modellek? (Húzza fel kérdőn a szemöldökét)
Az apa rosszallóan néz rá.
Ármin:Honnan tudnék én ilyesmiket?
Klári:Mennyi időt is töltöttek együtt a szanatóriumba?
Ármin: Tizenöt napot.
A feleség a napok számára felkapja a fejét.
Klári:Apa, van közös kép rólatok?
Az apa meglepetten néz rá
Ármin:Hiennél talán megvan még.
Julcsi:És a tiéddel mi lett?
Klári:Honnan veszed, hogy neki is volt.
Julcsi:Bocs, de én úgy vettem ki a szavaiból, hogy volt.
Az apa szégyellősen lehajtja a fejét
Ármin:Valóban, nekem is volt, megvolt egy darabig, de aztán nem mertem megtartani.
Gitta:Féltél, hogy a kezembe akad?
Ármin:Féltem.
Julcsi:Szerintem ezt nehéz lehetett megélni. Nem akarlak felmenteni apa, de azt gondolom, nem volt könnyű neked. Nem akartad anyát megbántani, mi meg olyan kicsik voltunk még. Hány évesek is?
Ármin:Te három, a nővéred meg öt.
Klári: Szerintetek, mit szól majd André, ha tudomást szerez rólunk?
Julcsi:Biztos ugyanúgy érez majd, mint mi.
Klári:Ezt gondolod, vagy csak szeretnéd? (Mosolyodik el.)
Julcsi:Is, is. Ne haragudjatok, de én nem hiszem, hogy soha sem került szóba az apja.
Gitta:Ezt én is lehetetlennek tartom. Egy gyerek kérdez a szüleiről. Látja, hogy a társainak az óvodában, iskolában van apja, és egy napon óhatatlanul rákérdez, hogy hol van az övé.
Julcsi: Szerintetek André hasonlít ránk, meg a papára?
Gitta: Szerintem okos fiú lehet.
Mindannyian ránéznek
Gitta: Igen, ezt gondolom, hisz az édesanyja újságíró volt, mint te is Julcsikám, az édesapja pedig jó hírű orvos.(Mutat a párjára.)
Az apa csak ül és hallgatja őket
Gitta:De nem ez a lényeg.
Klári:Hát mi anyukám?
Gitta: Az, hogy akar-e tudni rólatok, be akar-e kapcsolódni az életünkbe, vagy elszigetelten Párizsban él.
Julcsi: Már miért ne akarna megismerni minket?
Ármin: Csak nem gondolod Julcsi, hogy amint hírt kap rólunk, máris szedi a cókmókját, ideköltözik, és itt él majd mindent feladva, Magyarországon!
Julcsi:Hát mi is kimehetünk hozzá! (Vágja rá.)
Gitta:Na képzelhetitek, hogy örülne!
Klári:De csak meglátogatná az apját, meg a nővéreit! Vajon él még a nagyapja? (Fordul az apja felé.)
Ármin: Ki tudja!
Julcsi:Jaj, ott a Szajna parton de jót tudnék sétálni vele. (Mondja álmodozva) És közben elmesélném neki, hogy Ady, meg Léda is itt voltak boldogok.
Klári elhúzza a száját
Klári: Hát ez marhára érdekelné!
Julcsi: Jól van, na! Akkor azt gondoljuk már végig, hogy mi álljon abban a levélben, amit írni akarunk neki.
Ármin:Ej, de sietős.
Klári: Ugyan, mire kellene várnunk? Holnap visszautazunk, és egyébként is jobb mindannyiunknak, ha a válasz mielőbb megérkezik. Nincs helye a találgatásnak.
Gitta:De arra is gondoljatok ám, mi van, ha elhárít benneteket, ha el sem hiszi, hogy magyar rokonai vannak?
Klári:Nem hagyhatjuk, hogy lerázzon, én, ha kell, kiutazom hozzá. Persze az Ady kötettel! (Néz a húgára és elneveti magát.)
Ármin:Látom, nagyon határozottak vagytok.
Gitta:Szerintem te is az vagy, csak félsz.
Klári:Én is félnék az ö helyében, gondolj csak bele anya.
Az anya indulatosan maga előtt legyezget a levegőbe.
Gitta:Nem, én nem akarok ebbe belegondolni, velem ilyesmi sosem történt.
Mély csend.
9. jelenet
Másnap reggel viszonylag korán ébredt a család. A konyhában megreggeliznek, aztán az anya összepakol.
Klári:Apukám, akkor lássunk a levélhez. Írjuk meg ennek a Gerardnak, hogy szeretnénk felvenni a kapcsolatot Andréval, és kérni, hogy írjon néhány mondatot róla. Úgy gondolom, hasznos lenne, ha előbb ö beszélne vele, és mi nem csak úgy hirtelen robbannánk be az életébe.
Julcsi:Valóban, nem szabad ráijesztenünk. Szépen, óvatosan fel kell vezetni a témát, de hogy a végén mit szól hozzá, az még így is kétséges. Lehet, hogy hónapokig nem jelentkezik majd.
Ármin:Vagy egyáltalán nem.
Julcsi odamegy az apjához és átöleli
Julcsi:Ne félj, jelentkezni fog.
Klári:Az nem lehet, az képtelenség, hogy ne akarna tudni rólad. És különben is, hálás lehet a sorsnak, hogy egy ilyen apát dobott neki. (Simítja meg az apja fejét.)
Ármin a nejére néz.
Ármin:Sajnálom Gitta, sajnálom, hogy így felkavaródott az életünk. Látom, hogy megvisel téged.
Gitta: A nagyján már túl vagyok. (Legyint.)
Később az ebéd készítéséhez látnak. A menü az ígéret szerint gulyásleves és palacsinta A lányok ebéd után odaülnek a számítógép elé, és az apjukkal közösen megfogalmazzák a levelet Gerardnak. Az anya szándékosan kinn marad a konyhában, és ott tesz- vesz.
Klári:Igen ez a néhány mondat elég is lesz. Mehet akkor? Apa, így jó lesz? (Néz rá, és a kurzort az elküldésre állítja.)
Ármin:Jó lesz, mehet.
Klári:Oké, elment, aztán, ha válaszol ez a pasi, akkor Andréval is kapcsolatba lépünk.
Az anya a konyhában fülel, majd megszólal.
Gitta:Lehet, hogy nektek, fiataloknak kellene előbb írni neki, és egy fotót mellékelni hozzá.
A lányok és az apa elgondolkodnak ezen.
Klári:Igazad van anyu.
Julcsi:Szerintem is. Talán így hamarabb megemészti majd.
Klári:De akkor valami jó fotót küldjünk, mert a haverjainak is lehet, hogy megmutatja!
Julcsi:Igen, valami dögös rucit veszünk fel és,… na majd meglátjuk, de az ötlet jó. Anyukám, neked mindig olyan, de olyan jó ötleteid vannak! Ezt emlékszem, már a nagyi is megmondta annak idején.
Gitta az anyós hallatán elhúzza a száját
Gitta:Hát ő már csak tudta!
Ármin feláll, az ablakhoz megy, és kinéz.
Ármin:És, és mikor írjunk neki, és mit írjunk?
Gitta:Bízd nyugodtan a kezdeményezést a lányaidra.
A lányok hozzálátnak a csomagoláshoz, hisz hamarosan indul a vonatjuk Pestre.
Klári:Azám apu, el ne felejtsd Oszkár bácsit emlékeztetni a tartozására. Ha ugyanis meglátogatna bennünket a kisöcsénk, jó lenne, ha a szép lakásunkban fogadhatnánk.
10. jelenet
Két hét múlva ismét leutaznak a lányok Maglódra. Az apa örömmel újságolja, hogy megérkezett a várva várt levél Gerardtól. A lányok ledobják a csomagjaikat, és rögtön befutnak a nappaliba. Izgatottan esnek a gépnek.
Julcsi,Klári: Papa, papa, gyorsan üsd be a jelszavadat, nem kukkolunk, üsd már!
Sürgetik mindketten. A levél megjelenik és az apa hangosan olvasni kezdi. Közben az anya is bejön a konyhából.
Gitta:Szép piros már a rizskók teteje. (Mondja hangosan, de a lányok leintik.)
Julcsi:Csitt, csitt mama, itt a levél! (Mutat a monitorra.)
Az anya is odamegy, holott, ő már legalább négyszer átolvastatta a férjével. Ármin olvasni kezdi Gerard levelét
Ármin: „Kedves Ármin! „A fiad, július 17-én-én töltötte be a tizennyolcadik életévét. A múltkori fénykép talán önmagáért beszél, helyes, magas fiú, a lányok túlzás nélkül állíthatom, hogy megőrülnek érte.”
Klári:Mert tiszta apu! (Kiállt fel)
Julcsi is helyeslően bólogat és a körmét rágva mered a képernyőre. Ármin kis szünet után elégedetten folytatja.
Ármin:„Szépen fest és rajzol, bizonyára a nagyapjára ütött. Párizsba a Képzőművészeti Egyetemre jár, hamarosan egy önálló kiállítása is lesz. Néhányról fotót mellékelek majd a képeiről.
Ármin, én engedelmeddel beszéltem neki rólad, rólatok. Kezdetben André még hárítani akarta a dolgot, mondván, hogy ha te nem voltál eddig kíváncsi rá, akkor most ő sem rád, mire én felvilágosítottam, hogy tudomásod sem volt a létezéséről, s ez édesanyja akarata volt, hisz túl messzinek ítélte meg a távolságot ahhoz, hogy bármiféle kapcsolat létrejöhessen köztetek. Aztán bizonyságul, az erről szóló, Hien saját kézírású levelét átadtam neki.
Ezt kikapta a kezemből, és szó szerint elrohant vele. Én hagytam, hadd eméssze meg egyedül a dolgot, erőltetni semmiképp sem akartam. És jól tettem.
Három napja ugyanis felhívott és közölte, hogy találkozni akar velem és beszélgetni rólatok. Mondtam, hogy én vajmi kevés információval szolgálhatok, de benneteket örömmel összehozlak, hisz ti is vágytok rá.
Nos találkoztunk, beszélgettünk, és most ott tartunk, hogy időt kért, de azt mondta azonnal jelentkezni fog, mihelyt felkészültnek érzi magát a levélváltásra.
Szerintem ez nem rossz fordulat. Azt tanácsolom hát nektek is, hogy menjünk azon a nyomon, amin ö akar, és akkor biztos lesz a siker. Tudom, hogy ti is lázasan készülnétek már a találkozásra, de azt mondom, legyünk türelemmel.”
Klári lelkesen csapja össze a tenyerét.
Klári:Ez szuper!
Julcsi:Igen, szerintem is.
Az apa sugárzó arccal nézi a lányait.
Gitta:Na akkor?
A lányok először félnek, hogy a gyors véleménynyilvánítással nehogy megbántsák az anyjukat, de miután ő is látja az örömüket, közelebb megy hozzájuk, és megsimítja a vállukat.
Gitta:A végén nagycsalád leszünk. (Mosolyog.)
A lányok is elmosolyodnak. Ők még ott maradnak a számítógép előtt, az apa meg az anya kimennek a konyhába.
Ármin:Köszönöm a hozzáállásodat.
Gitta:Tudod, van az úgy, hogy az ember csak egyszerűen sodródik az árral. De nekem, látva a lányaim örömét, talán könnyebb mindezt elviselnem. És bármilyen csúnyán hangzik, de az a tudat, hogy André édesanyjával sohasem kell találkoznom, az mindenképpen segít abban, hogy másként vegyem a dolgokat. Azt hiszem, ha szemtől szembe kellene találkoznom Hiennel, az már tudna fájni.
Ármin átöleli és egy gyengéd csókot nyom a homlokára.
Ármin:Köszönöm Gitta, még egyszer, meg százszor köszönöm neked!
11. jelenet
Benn a lányok susmorognak
Klári:Szerinted apa, ezt hogy éli meg?
Julcsi.Ahogy anya.
Klári: Hogyan, ezt nem egészen értem?
Julcsi:Szerintem mindketten félnek.
Klári:Félnek?
Julcsi:Igen, apa biztos fél attól az új érzéstől, amit érezni fog a fia iránt. De mi van, ha André számára csak egy szimpla látogatás lesz az egész, és nem akar majd többet? Az, szörnyű lenne apának. És ha apának szörnyű lesz, anyának is szörnyű lesz, mert egy kedélybeteg emberrel élni, hát… És abból mi sem maradnánk ki, de nem ám. Mivé válik akkor az otthonunk, a megszokott életünk? Imádkozzunk hát, hogy ez az egész családegyesítés a lehető legjobban süljön el, mert innentől vagy pokol, vagy mennyország lesz az életünk, de hogy nem a régi, arra mérget vehetsz tesókám.
Klári:És arra gondoltál már, hogy mit szólnak mindehhez a rokonaink, a barátaink, a szomszédaink?
Julcsi:Nem, de szerintem még nagyon ők sem. (Mutat a konyha felé.)
Klári:De én bármit hozzon is a jövő, mégis köszönöm a sorsnak, hogy így lett. Még ha tudom is azt, hogy anyu min mehetett keresztül. Talán szégyellnem kellene ezeket az érzéseket, de nem tudom szégyellni, mert felülkerekedik bennem a kíváncsiság, és az André utáni sóvárgás.
Julcsi:Szerinted anyuval kellene erről beszélni?
Klári:Mindenképpen kellene, ő ugyanis nagyon egyedül maradt ebben. Mi mind a hárman örömként éljük át, de itt a vesztes csakis ő. Ő nagyot csalódott apában. Ez a gyerek ugyanis nem magától lett, ez egy eddig nem tudott szerelem gyümölcse. Nem egy egyéjszakás kapcsolatból származik, hanem egy mély vonzalomból. Anyut 19 évvel ezelőtt megcsalták, és ő mindezidáig nem tudott róla.
Az anya belép a szobába. A két lány elhalkul. Az anya ráérez, hogy ő lehetett a téma, és nyilván André.
Gitta:Ugye sokat gondoltok Andréra?
Julcsi feláll, megfogja az anyja kezét, és a dívány felé húzza. Leülteti.
Julcsi:Nem Andréról beszéltünk, hanem rólad. Hogy számodra mit jelent André.
Gitta:Egy új családtagot.
Klári:De tudom, látom, hogy fáj. (Pillant a konyha felé, ahol az apja van.)
Gitta:Hát eleinte tényleg fájt, meg szíven ütött, de aztán rátok néztem, és apátokra. Elég volt csak hármatokra néznem.
Julcsi:De ha nem akarod, hogy felvegyük vele a kapcsolatot…
Az anya közbevág.
Gitta:Csak nem hiszitek, hogy leállítanék mindent, hogy apátokkal ezt megtenném?
A két lány döbbenten hallgatja, majd némán átölelik. Ölelésükben benne van a megértésük, és a szeretetük
|