2. JELENET

A szín elsötétül, zene szólal meg, ütemes, hangulatos dzsesszmuzsika. Az étkezőasztalt a következő személyek ülik körül: Irén, Árpád, Henriett, Sarolta, Igor és Yvett. Az ajtón Gyula lép be, gondterhelt arccal. Ballonkabátot visel, alatta öltöny van rajta; kezében táska. Ekkor a jelenlévők felállnak, és a Boldog szülinapot című dalt kezdik énekelni. Gyula először megdöbben, majd mosolyra húzza a száját. Szögre akasztja a kabátját, táskáját a kanapéra teszi. Mikor a dalnak vége, a többiek tapsolni kezdenek.

IGOR: Gyula, engedd meg, hogy elsőként köszöntselek ötvenedik születésnapod alkalmából.

ÁRPÁD: Gyere, apa, itt a helyed közöttünk. (mindenki helyesel, bólogat)

GYULA: (mint aki rossz hírt készül közölni) Szervusztok. Igor, Yvett, kézcsókom.

IRÉN: Baj van, Gyulám? Történt valami?

GYULA: (elhessenti magától a rosszkedvet) Semmi, semmi…. (kissé felderülve) Á, csokoládétorta. Mama receptje szerint. Gyönyörűen néz ki.

IRÉN: Gyere, gyorsan, vágd fel. Még nem nyúltunk hozzá. Egy órája várunk. Nem indult az autód?

GYULA: Semmi, semmi….baj nem történt. (bizonygató mosollyal) Volt még egy kis elintéznivalóm. Tudjátok, hogy van ez. Az én koromban, ennyi tapasztalattal (nevetnek) mindig jön valaki, hogy kérdezzen erről-arról…

IGOR: Akkor, drága Gyulám, messze van még a nyugdíj. (cinkosan kacsint egyet)

GYULA: Az még messze, nagyon is messze. (Anya eléteszi a tortaszeletet, Gyula enni kezd. A többiek visszatérnek a megkezdett beszélgetés medrébe, így kissé magára hagyják az ünnepeltet. Csevegnek, zsinatolnak. Jobbról Vera jön be, megáll a fotel mellett. Hátul elsötétül a szín, csak őt világítja meg a reflektor fénye)

VERA: (estélyi ruha, magassarkú cipő van rajta, nyakában stóla) Szervusz. Remélem, nem zavarok.

GYULA: (kiejti kezéből a villát, ami a tányér szélén koppan) Királynőm! (gyors mozdulattal feláll székéről, elindul Vera felé) Micsoda megtiszteltetés… (térdre borul) felséges királynőm.

VERA: (kesernyés mosollyal arcán) Ma megtörtént a műtét

GYULA: Hogyan?! (hitetlenkedve néz maga elé) Királynőm, hogy tehetted ezt velünk? Velem?

VERA: (leveszi a stólát, a fotelra ejti) Hagyjuk a melodrámát, Gyula. Egyáltalán nem az én műfajom. Ami köztünk történt, annak ezennel vége. Töltenél nekem is?

GYULA: (mint aki álomból ébred) Hogyne, Királynőm, hozom a poharat… (az asztalhoz megy, pohárban italt hoz, a nőnek nyújtja)

VERA: (elveszi a poharat) Mire iszunk?

GYULA: Miért vagy ilyen gúnyos?

VERA: (iszik egy kortyot) Tudhattam volna, hogy se így, se úgy nem tudok kibújni az apám elvárásai alól. Te sem segíthettél.

GYULA: Mondd, hol rontottuk el?

VERA: A hely, az idő…egyik sem volt megfelelő ahhoz, hogy szárba szökkenjen a szerelmünk. Ha ez egyáltalán szerelem volt… (a levegőbe kapkod)

GYULA: Összeszorul a szívem, valahányszor eszembe jutsz, vagy rád nézek. Te lettél az én Királynőm, gyönyörű, megfoghatatlan ideál, a fény az éjszakában.

VERA: Gyula, én ismerlek téged néhány éve, de azt nem tudtam, hogy ennyire költői tudsz lenni. Hogy a Királynőd vagyok….ilyet még senki sem mondott nekem.

GYULA: Tudod, Vera, hálás vagyok neked. Mióta közelebb kerültünk egymáshoz, rájöttem, hogyan szeretném élni az életemet.

VERA: Egy lovag vagy, kedves Gyula. Az én hős lovagom. (mosolyog)

GYULA: Nocsak, mi a helyzet a melodrámával? Azt mondtad az imént, hogy nem a te műfajod.

VERA: Nem is az enyém. Hanem a Királynőé. (mosolyog)

IGOR: Vera! Gyere ide kérlek, egy pillanatra.

VERA: (Gyulára nézve) Megyek, apa. Máris. (odamegy az asztalhoz, a többiekhez)

IGOR: Engedjétek meg, hogy bemutassam az új tulajdonost.

IRÉN: Vera? Ez nagyszerű. Nem is hittem volna. Hallod ezt, Gyula?

GYULA: Igen. Hallom. (kiissza poharát, ő is az asztalhoz megy) Kinek tölthetek? (az odanyújtott poharakba italt tölt) Akkor tehát igyunk Verára –is.

Éljeneznek, Gyula kiissza poharát.

VERA: Én…továbbra is szeretném, ha Gyula nálunk dolgozna. Igaz, apa?

IGOR: Igaz. Természetesen ez Gyula döntése lesz. Tudniillik hogy továbbra is marad nálunk, mint a műhely nagytudású vezetője.

VERA: Én…arra gondoltam, hogy átszervezném a…

IGOR: Verácska, hova gondolsz? Egy szót sem akarok erről hallani. Minden úgy megy tovább, ahogyan eddig. A rendszer, amit kialakítottunk, működőképes. Most a személyedben egy ifjú, gyönyörű, képzett és több nyelven beszélő tulajdonosnője lett a cégnek, vagyis alkalmazkodunk a kor követelményeihez. Persze a szükséges beruházásokat megtesszük, fogunk fejleszteni, de egyelőre én hátradőlök, Verácskának pedig lesz elég ideje arra, hogy beleszokjon az új szerepébe.

VERA: Erről beszéltem az előbb. S minél többször mondom ki, annál jobban fáj: apa árnyékából akkor sem bújhatok ki, ha végre-valahára saját egzisztenciám lesz. (fölemeli poharát) Proszit. (a többiek is azt mondják, proszit, közben nevetnek és tovább beszélgetnek)

GYULA: (visszamegy az ücsörgőre, pohárral a kezébe mered maga elé) És akkor jöttek a magyarok.

ÁRPÁD: (odamegy Gyulához) Mit szólsz, Apa? Vera lett a főnök.

GYULA: Vera….te még hiszel a csodákban? (kesernyésen mosolyog)

ÁRPÁD: Képzeld, megkaptam az állást, mint menedzser fogok dolgozni.

GYULA: (hosszan ránéz) Milyen lett ez a világ. A diplomáddal épp erre futja. (megcsóválja a fejét) Eltékozlod, aprópénzre váltod a tudásodat.

ÁRPÁD: Később még taníthatok. Bármikor kaphatok olyan állást, ahol…

GYULA: Fiam, te is nagyon jól tudod, hogy ez egy nagyon gyönge érv. Ezzel a pajzzsal véded magad és fedezed a vállalásodat. Te sem hiszed el, amit annyiszor mondok neked. Hogy (egyszerre Árpáddal) és akkor jönnek a magyarok. (nevetnek)

ÁRPÁD: Fogalmam sincs, ez mit jelent.

GYULA: Egyszer te is meg fogod érteni.

IGOR: Gyula, hát akkor – nekünk most már illik hazamenni.

IRÉN: Maradjatok még. Főzzek egy jó kávét, megisszuk konyakkal, mint a régi szép időkben?

IGOR: Ó, máris összefutott a nyál a számban, de köszönjük szépen, majd legközelebb.

Igor, Yvett és Vera veszik a kabátjukat, elköszönnek a háziaktól. Az ajtóhoz mennek, hosszan búcsúzkodnak.

VERA: Sajnálom, igazán. De a helyed biztosan megmarad.

GYULA: Összetört bennem valami. Nem miattad…veletek együtt az én régi életem is ki fog most sétálni az ajtón. Vera…

VERA: Igen? Ha bármiben segíthetek…

GYULA: Fogadj szót apádnak. Nem akar neked rosszat.

VERA: Szép tőled, hogy ezt mondod.

A vendégek elmennek, a család egy kissé tanácstalanul álldigál az ajtóban.

GYULA: (a karóráját nézi, nagy figyelemmel) Holnap óraátállítás. Kezdődik a téli időszámítás. – A szín elsötétül. Az előbbi dzsesszmuzsika taktusai csendülnek fel.

3. JELENET

Fél percig sötét van az előző színhez képest. Ezalatt Irén egy ádventi koszorút hoz be, az asztalra teszi és meggyújtja a gyertyákat. Mikor végez, Gyulára néz, aki a kanapén üldögél.

IRÉN: Rohan az idő. Meggyújtottuk a negyediket is. Mit szólsz?

GYULA: (Irénre néz, hosszan, jelentőségteljesen) Szilveszter éjjelén dolgozni fogok.

IRÉN: (közelebb megy hozzá) Jaj, ne! (a kezét tördeli) Már olyan szépen elterveztem…Hogy együtt leszünk, mindannyian. Saci hazajön. Itt lesznek Árpádék…Majdnem elhívtam Henriett szüleit is, hogy megismerjük őket. Erre te… (szájába harap, elhallgat)

GYULA: Erre én? Különben igazad van. Az én koromban muszáj megragadni a kínálkozó lehetőségeket. Ezért vállaltam el a szilveszteri ügyeletet, mert más választásom nem lévén…

IRÉN: Volt más választásod. Sőt, egyszerűen el sem kellett volna mozdulnod a helyedről.

GYULA: Annyira egyszerű, ahogyan ezt így elmondod. Különben pedig volt az egésznek egy lelki része. Azt kellene látnod ahhoz, hogy végre megértsél engem.

IRÉN: (leül mellé) Most könnyebb? Jobb vagy legalább elviselhetőbb? Mondd meg őszintén.

GYULA: Ti bele vagytok szerelmesedve ebbe a kozmopolita világba. Szerintetek nincs különbség ember és ember, vidék és város között. Nektek minden egyforma. Nekem elegem lett ebből az egyformaságból. Nem akarok folyton fejest ugrani. Semmibe. A magam módján szeretnék tempózni.

IRÉN: Gyula, egy tipikus álmodozó vagy. Mikor lettél ilyen? Te, aki évekkel ezelőtt még egy hatalmas műhelyt vezettél, a kezed alatt százak tanulták ki a fogásokat…cöcöcö…nem értelek. (fejét csóválja) Tudom, te a gyökereidhez tértél vissza…Abba kapaszkodsz. (feláll, széttárja karjait) Itt vagyunk neked mi. A családod. Miért nem jó neked, ha fogjuk a kezed?

GYULA: Karácsonyra hívd meg Henriettet. Nyugodtan. Semmi kifogásom ellene.

IRÉN: Még egy dolgot neked is tudnod kell. Henriett gyermeket vár.

GYULA: Nocsak.

IRÉN: Örülsz neki? Nem tartod korainak?

GYULA: Árpi elhelyezkedett, mi is éppen így kezdtük.

IRÉN: Csak…akkoriban egyfélék voltak a dolgok.

GYULA: Most is egyfélék. A többi csupán másolat. Mindenből egy igazi létezik. Tévedés azt hinni, ha az ember egy cégnél kezd el dolgozni, akkor odaköti valamiféle állampolgárság is. Egy hazánk, egy otthonunk van. Neked, nekem és Árpádnak is.

IRÉN: (felvonja szemöldökét, mosolyog) Nem emlékszem, hogy korábban is ekkora hazafi lettél volna.

GYULA: Mert akkor egyértelműek voltak a dolgok. Egyfélék és (felemeli a mutatóujját) egyértelműek.

A szín elsötétül. Karácsonyi csengőszó csendül föl. Kb. húsz másodpercig; utána világos lesz. Az asztalnál ott ül Gyula, Irén, Árpád, Henriett, Sarolta. Karácsonyi-vacsoráznak.

GYULA: Szerintetek ez finom?

IRÉN: Hogy ízlik? (körbekínálja a kosarat) Henriett, vegyél nyugodtan kenyeret. Minálunk mindenhez eszünk kenyeret is. Családtag lettél, ideje átvenned az összes jó szokásunkat. (Gyula kivételével mind nevetnek.)

ÁRPÁD: Apa, ez nagyon finom. (felemeli poharát) Anya pulykasültje, aszaltszilvával, áfonyamártással. Nyamm.

GYULA: Gyerekkoromban sült gesztenyét ettünk, és úgy átmelegítette a tenyeremet. Addig forgattam az ujjaim között, míg a kezem át nem vette az egész melegséget.

HENRIETT: Gyula bácsi nosztalgiázik?

GYULA: A múlt élőbb lehet a jelennél, ha úgy akarjuk.

HENRIETT: Csuda érdekeset mond, Gyula bácsi. Én igen szeretem a régi történeteket.

GYULA: (felemeli a mutatóujját, mosolyog) Nem mese az, gyermek! Itt voltaképpen nem csak rólam van szó, hanem mindannyiunkról. Mármint ezekben a réges-régi történetekben. Csak úgy szoktam mondani: És akkor jöttek a magyarok.

HENRIETT: (felvonja szemöldökét, nevet) Hát az meg….mit jelent?

GYULA: Ha most volna pipám, hát rágyújtanék, és odatelepednénk a kemence mellé, aztán rákezdenék a mesémre. Mert ez a mondás kétféleképpen értelmezhető. Egyrészt, hogy minden rendben volt, és aztán jöttek a magyarok – vagyis mindent elrontottak. Meg fordítva is lehet érteni: semmi sem volt rendben, amíg meg nem jöttek a magyarok. (kissé megvidámodva) Látom, hogy a fiam jól választott. Mikor foghatom kezembe az unokámat?

ÁRPÁD: (megfogja Henriett kezét) Hamarosan. De azt hallottátok-e, hogy nyertünk egy szilveszteri utat? Méghozzá négy fő részére. Eljönnétek velünk?

GYULA: Csak anyád mehet, nekem dolgoznom kell. (zavartan kotorászik a tányérjában) Munka van, menni kell.

SAROLTA: Ha nem bánod, apa, akkor elmennék helyetted. Úgysincs más programom, egyelőre legalábbis úgy látszik.

GYULA: Ez borzalmas.

IRÉN: Hogyan? Mi van veled, Gyula?

GYULA: Nem érzem, hogy ki vagyok. Tudom, de nem érzem.

ÁRPÁD: (feláll) Apa, gyere, dőlj le egy kicsit a kanapéra.

Sötét, addig, míg elhelyezkednek. Gyula lefekszik, Árpád a tarkóját fogva, szemlesütve áll mellette. Henriett ül, Anya telefonál.

IRÉN: Képzelje, mama, Gyula beteg. Hogyan, talán a fronttól? Nem. Nem hiszem, hogy borogatástól elmúlna.

HENRIETT: Gesztenyékről beszélt, hogy mennyire szerette a kezében tartani a sült gesztenyét, amikor gyerek volt. Talán az emlékezéstől lett rosszul?

SAROLTA: (belép az ajtón, zacskó van a kezében) Ezt adták az ügyeletes gyógyszertárban. Nem a szíve, mint régebben?....Felhívtátok már az orvost?

ÁRPÁD: Köszönjük. (elveszi a szatyrot) Az az érdekes, hogy nem fájlalja semmijét. Nem is látszik rajta, igaz, korábban sosem láttam betegnek. Saci, szerinted sápadtabb?

SAROLTA: (hosszan Árpádra néz, aztán mondja) Nem tudom, én….olyan ritkán látom őt. Majd többször küldjetek róla képet. Meg én is igyekszem, hogy legalább…egy évszakban egyszer…hazajöhessek. (hirtelen) Mennem kell. Ne haragudjtaok, egy barátnőmhöz elígérkeztem. De holnapután eljövök, és megbeszéljük a szilvesztert. (megragadja Árpád karját) Szeretnék elmenni veletek. Ti vagytok a családom. (hevesen megölelgeti őket, majd az ajtóhoz megy) Ha bármire szükségetek van, írjatok, hívjatok. Semmit nem jó halogatni. Szervusztok. (kimegy az ajtón, gyorsan becsukja maga után)

IRÉN: Igen, mama, jó lenne, ha átjönne. Holnap, igen. Csak egy pár órára, úgyis tetszett volna jönni. Vagy úgy…megmondom neki. Csókolom. (leteszi a telefont) Gyula, vedd be a gyógyszert. Csak egy fájdalomcsillapítót, kérlek. Itt a pohár víz. Tedd a nyelvedre.

GYULA: (megint vidámabb, felül a kanapén) Jók vagytok velem, az én kis családom. A nemesasszony, a herceg úrfi és a kis arája. Megint jobban vagyok. Jobb már a szívemnek.

IRÉN: Azt mondta a mama, hogy következő tavasszal idejönne hozzánk Ágika. (Henriettnek magyarázza) Árpiék unokatestvére. Tanítóképzőt végzett, szeretne szétnézni itt fönn, hogy van-e állás, ha nem iskolában, hát valahol…istenem, a kis Ágiból diplomás pedagógus lett…hallod, Gyula…Mennyi szavalóversenyt megnyert életében. Jó helye lesz itt nálunk.

4. JELENET

Sötét a színen, mindenki kimegy, csak Gyula marad, az asztalnál rejtvényt fejt. Zene szól, Cserháti Zsuzsa Különös szilveszter című felvétele. Úgy egy percig, míg megadja az ünnep hangulatát. Aztán csöngetnek. Hosszan, erőteljesen. Gyula felkapja a fejét, elindul az ajtó felé. Nem sokkal előtte megtorpan. Ismét egy hosszú csöngetés. Sietősen kinyitja az ajtót.

VERA: (lendületesen belép, nagyon csinosan, feltűnően van öltözve, kezében bőrönd) Szia. Csak te vagy itthon?

GYULA: (zavarban van, nem tudja, hová nézzen) Én. Szia. Hová készülsz? Elutazol?

VERA: (kezében kicsi bőrönd, leteszi a kanapé mellé) Képzeld…elhagyom az országot.

GYULA: (meghökken) Apád…

VERA: Igazad van, voltaképpen apámat hagyom el. Az ország…másodlagos. Azt hagyom el, amit apa…jelent számomra. Gyula, én mondtam neked, hogy csodák nincsenek.

GYULA: (megragadja a nő kezét) Érezned kéne, hogy királynő vagy. Uralkodnod kell, Vera.

VERA: (zavartan, hiszen nem érti) Mi a csodáról beszélsz? Korábban is meg akartam már kérdezni, miért nevezel engem állandóan– királynőnek?

GYULA: Szép vagy és fiatal. Ez kell a mai világnak. Az igádba hajthatod, a lábad elé hever, akinek csak megparancsolod.

VERA: (leveszi magáról a férfi kezét) Vagy úgy….már értem. Te azt gondolod, hogy a mai világ díjazza, ha egy nő szép és okos. Ráadásul egyszerre.

GYULA: (csodálattal tekint a nőre) Egy angyal száált le a nappalinkban…Nem vagyok méltó, hogy a színed előtt álljak.

VERA: (most ő hökken meg, de belemegy a játékba, elváltoztatja a hangját) Gyermekem, kiérdemelted, hogy teljesítsem egy kívánságodat. Jaj, nem jó, azt a tündérek szokták…Mi a fenét csinál manapság egy angyal?

GYULA: Megmutatja a kifelé vezető utat.

VERA: (tölt magának egy pohár italt, ami az asztalon áll) Kifelé – honnan?

GYULA: Mindenkit a saját labirintusából. A nemzet olyan, mint egykor Thézeusz királyfi, amikor bemegy a Minótaurusz labirintusába. Saját végzete elől csak úgy menekülhet meg, ha az előre gondoskodó Ariadné fonalát viszi magával. Vagyis a jószerencséjét. Az is kell a túléléshez.

VERA: (kemény, hideg hangon) Itt hagyom a bőröndömet. Éjfél után nem sokkal jövök vissza érte. Taxival. (órájára néz) Hajnalban indul a gépem. (lesüti a szemét) Ne mondd el senkinek.

GYULA: Mit? Mit mondasz? Nem értem…Te megszöksz innen? Visszajössz valamikor? Hová mégy? Mint a lányom. Jaj nekem.

VERA: Most mennem kell, várnak. Légy olyan jó és engedd, hogy elmenjek. (megfogja a férfi kezét) Rendben? Olyan kevés az, amit kérek?

GYULA: S ahová mégy…nem viheted magaddal a bőröndöt, igaz? Rám bízod…és vele együtt magadat is.

VERA: (az ajtóban állva) Ha apám keresne…(legyint) Ugyan, ez hülyeség. (behúzza maga mögött az ajtót)

GYULA: Nem szólok…egy szót sem szólok. (odamegy a bőröndhöz, a kanapéra teszik, kinyitja) Hiszen semmi sincs benne. (fölnéz) Az okos fejében meg a szívében van, amit elvisz magával.

Sötét. Harang kongatása hallatszik, egyre erősebben. Annyi fény villan, ahány mozdulatsor: Vera belép az ajtón. A kanapéhoz megy, keresi a bőröndöt. Gyula ott áll, felöltözve, saját táskájával a kezében. Átadja a nőnek a bőröndöt. Hevesen összeölelkeznek. Vera, majd utána Gyula is kisiet az ajtón. A kongatásnak elhallgat.

VÉGE AZ ELSŐ FELVONÁSNAK

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.03.26. 20:12 kodrane Érdekes, eddig tetszik!