Ha valakit még érdekel, nem pénzért fociztumk. Ha megnyertük a mérkőzést, kaptunk egy finom vacsorát, ha veszítettünk akkor meg vígasztalásul kaptuk ugyanezt. Ilyenkor cigány mellett mulattunk, sokszor reggelig....

Labdarúgás Csanádpalotán

A századforduló után már nemcsak a nagyvárosokban, de a falvakban is alakultak labdarúgóklubok. Így hozták létre 1924-25-ben községünkben is az úgynevezett Levente Labdarúgóegyletet. Alapítói között volt Hadobás Mihály, Nahóczky Gyula, Benke István, Hadobás János, Kodrán Sándor és még sokan mások. Az ehhez hasonló csapatok számára akkor még nem létezett szabályosan kiírt bajnokság, a községek így egymás között, önállóan rendezték meg az úgynevezett „szabad bajnokságokat”. Így aztán a felszerelést mindenki saját maga szerezte be, és kezdetben a játékosoknak még egyforma mezük sem volt.

A harmincas évektől kezdve aztán fejlődésnek indult a vidéki labdarúgás is, a községek között kiírt tornákon egyre több csapat vett részt. Néhány tehetséges, jó nevű játékost is sikerült kinevelni, mint a már említett Hadobás Jánost és Kodrán Sándort, vagy Vörös Lajost és Bánszki Józsefet.

A háború éveiben aztán szinte teljesen megszűnt a falusi labdarúgás, Csanádpalotán csak 1947-48 telén szerveződött újra a csapat. Kezdetben sok nehézséggel kellett szembenézni, hiszen a játékosok jó részére már nem lehetett számítani; némelyik odamaradt a háborúban, mások egyszerűen kiöregedtek. Végül azonban épp ezek a kiöregedett focisták nyújtották a legnagyobb segítséget, s munkájuknak köszönhetően csak összeállt a csapat, melynek vezetősége az előző generációból tevődött össze. Közülük is meg kell említeni Sojnóczki Lászlót, Madár Sándort, Hadobás Jánost, Hadobás Mihályt, Hadobás Lászlót, Kodrán Sándort és Bánszki Józsefet, valamint Andrejka Jánost.

A kezdeti nehézségek után mind több fiatal játékos csatlakozott a csapathoz, így 1952-ben az kettészakadt. A két gárda Munkás és Kinizsi néven szerepelt ugyanazon osztályban. A Munkás, mint azt a neve is mutatja, elsősorban munkásokból, míg a Kinizsi parasztokból alakult. Ez utóbbi egyébként nagyobb támogatottságnak örvendett, hiszen e mögött álltak a régi labdarúgók, illetve a parasztemberek és iparosok is. A Kinizsi kiemelkedő tehetségű focistái Szikszai István, Gajda László, Sipos József, Ricsán József és a Kövegyi, Oláh Lajos és Csillik Mihály voltak.

Dr. Horváth László 1955 telén úgynevezett fizetett edzőt szerződtetett a csapathoz, Kollár József személyében (ő volt Zamek). Az utánpótlásról az iskolában Szabó Kálmán testnevelő tanár gondoskodott, kezei alatt jó néhány fiatal gyerek tanulta a labdarúgás alapjait, akikből később ügyes játékosok lettek. P.L. Balog Sándor aki később, M.B. 1es játékos lett.

Eközben a Munkás megszűnt, és Csanádpalota néven új csapat szerveződött. Kollár-edző elkerült a faluból, helyette Spritzer Zsigmond lett a csapat vezetője. 1957 őszén a Csanádpalota egyesült a Nagylaki Kendergyár csapatával, minek következtében a gárda jelentősen megerősödött. Nagylakról igen jó futballisták kerültek be a keretbe, mint például Bánkúti János, Varga Lajos, Tóth Vass Mihály, Kojnok István vagy Matajsz János. Ekkor került a csapathoz Sipiczki András edző is, aki talán minden idők legjobb gárdáját építette fel Csanádpalotán. Szerencsésen ötvözte az idősebb, tapasztalt játékosokat a fiatal, húsz év alattiakkal. Ez a csapat különböző osztályozók után végül felkerült az NB III-ba, és a keretből hárman, Lakita László, B. Kovács Gyula és ifj. Kodrán Sándor a megyei ifjúsági válogatottban is szerepeltek. A csapat 1959 őszéig szép eredményeket ért el, akkor viszont a fiatalok jó része bevonult katonának, mások magasabb osztályban folytatták. Ennek az egyesületnek vezéregyéniségei közé tartozott Bánkúti János, Sulyok Imre, Kenyeres József, Csepkó László és a csupaszív Tokai Mihály, de az állandó keret 20-25 játékosa között szinte alig volt tudásbeli különbség. Ekkor Csanádpalotán már közel 100 igazolt labdarúgó volt. 1960 után egy kis megtorpanás következett, amit azonban egy igen szép időszak követett, ahol a csapat a megyei első osztályban vitézkedett, a később tragikus sorsú Ricsán József, kiemelkedő egyéniségével az élen. Meg kell még említenem, Kállai István tanárurat, aki napjainkban az utánpótlás nevelésén fáradozik, amint látni lehet, eredményesen, mert ma is sok tehetséges fiatal kerül ki a keze alól. A többi már a jelen és a jövő.       

1990

Kodrán Sándor