Ami más káposzta -  arról majd máskor!

Ha a szőlő savanyú, akár át nem vitt, akár átvitt értelmében, az nem jó. Legalábbis annak, aki a szőlőt eszi, vagy – a mondás átvitt értelmekor – kitűzött célját, vágyát nem érheti el. Az nyilván nem örül neki, de azért annak is örülnek, - a kárörvendők. Ha azonban a savanyúkáposzta savanyú, az mindenképpen jó. (A kárörvendőt sem éri örömkár, mert bőven van más kár, másnál, amin örvendezhet. Neki sem kell savanyú arcot vágnia.)

Én vagyok a család bevásárlója. Pénzügyminisztere szerettem volna lenni, de - még Bokros Lajos tárcás idejében - feleségem lett azzá, egy szavazattal. Fiam ugyanis nem rám, hanem rá szavazott, pedig én becsületes kampányoló voltam, családi megszorításokat ígértem, a Kánaán helyett. Lehet, rosszul tettem, de a becsület megmaradt. Valamit valamiért. Meg a kérdés is megmaradt: mit ér a becsület? Hát..

Ám az is valami, ha a férj elmehet a piacra, bevásárolni. Ha nem akar elmenni, az is valami, de azért jobb, ha akar. Az kevésbé kockázatos.

Feleségem utasítást ad a beszerzendő dolgokra, de kijelenti:

-  A savanyúkáposztát nem bízom rád, mert frisset akarok venni, - azt majd én elintézem!

Készséggel belenyugszom. Ám alig telik el egy röpke félóra vagy kettő, a feleség máris elkezd újra bízni bennem. Már úgy értem: savanyúkáposzta vásárlás-ügyben, mert egyéb ügyekben miért ne bízna? Részletesen leírja, hogy milyen a friss savanyúkáposzta. Ezek szerint megvehetem én is, a piacon. A színe ne legyen sötét, hanem világos. Külleme olyan legyen, hogy..

Újabb félórácskák elrepülgetnek. Nejem hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot vesz, mint a dicső magyar értelmiség, akkor.. No de most nem a történelmi eseményekről van szó, hanem a savanyúkáposztáról. Arról a bizonyos, híres magyar termékről! Utóbbi – feleségem közreműködésével – színrendszerváltáson megy át. Most már magam sem tudom, hogy a friss savanyúkáposzta milyen legyen, annyira sárga, mint a citrom, vagy csak halványabban, esetleg inkább barnás árnyalatú, de nem túlságosan barna. Újra ölembe hull a feleség bizalma vásárlási tapasztalataimat illetően, pedig – legalábbis savanyúkáposzta-ügyben – most már inkább bizalmatlanságát kívánom. Hiába.

Megyek a piacra, már ott is vagyok. Kétharmados győzelem, mármint egy óra kétharmadába telt az út, időben. Ez nem rekord, de azért szép teljesítmény.

A piacon három helyen is árulnak savanyúságot, köztük az említett káposztafajtát is. Mindegyik helyen megszemlélem a savanyúkáposzta színét, teljesen egyformának látom mindenütt. Végül a középút mellett döntök, vagyis azon hely mellett, amelyik a középre esik. Az nem szélsőséges. Vecsési káposztát árulnak ott, savanyítottan, Vecsés pedig – úgy tudom – Magyarországon van, tehát magyar termék. Egy szakkönyvben, igaz, még a huszadik század első felében adták ki, azt olvastam, hogy a magyar káposztában sokkal több van, mint a német káposztafejekben. Mármint C vitaminból, és ha az átvitt értelemtől eltekintünk.

Hopp! Ne legyünk olyan hebehurgyák döntéseinkben, mint bizonyos kormányok! Mindhárom savanyúkáposzta-árushoz odamegyek, és hatásos kérdéssel fordulok hozzájuk.

- Ez a savanyúkáposzta friss? Azért kérdezem, mert a feleségem küldött, és ő nagyon szigorú a káposzta minőségének megítélésénél!

Mindhárom árus megesküszik arra: friss! Ám óvatos vagyok, hiszen nem vagyok már mai gyerek, de még tegnapi öregemberként is be akartak csapni, egy másik ügyben. (Abból azután egyből tudtam, hogy hol vagyok, nem kellett elővennem Európa térképét sem!)

A vecsési káposztát áruló fiatalember győz a versenyben, mert kijelenti: az ő savanyúkáposztája a világ legjobb káposztája. No, az már más káposzta, ha félő is, hogy ugyanaz, mégis. Kérek egy kiló savanyúkáposztát, és veszek egy kiló húsz dekát, mert annyit tesz a mérlegre a fiatalember, és nem akarom húsz dekával visszaküldeni a káposztáshordóhoz.

Otthon feleségem nem szól semmit a vett savanyúkáposztára. Lehet, tetszik neki, csak nem akarja, hogy elbízzam magam. Lehet, hogy nem tetszik neki, de úgy véli: ajándék lónak ne nézd a fogát, piacra elballagni hajlandó férjnek ne nézd a vett savanyúkáposztáját. Biztonsági okokból felvilágosítom: ameddig ott voltam, mennyien vettek ebből a káposztából! A nép szava Isten szava – mondta, írta Táncsics Mihály, a nép által buzgón vásárolt savanyúkáposzta pedig… no ha az nem is feltétlenül Isten káposztája, de azért..

Hát Táncsics Mihály, szegény, jól megjárta: az akkori rendszerváltás előtt is hűvösre került, és alighogy kiszabadították, és vitték diadallal az emberfogatúval Budáról Pestre, hamarosan utolérte a rendszervisszaváltás.

Én nem kerültem Táncsics sorsára, sőt, bevásárlói családi állásomból, azaz jövés-menésemből sem váltottak le. Így nem lettem állástalan. Mármint a családban. Nyugdíjasként ugyan nyugtalan lettem, de az már egy másik történet. Igaz, az is piacgazdaságian piaci. Nem csoda, hiszen a Terror Háza nem nyugszik, nyugdíjasként, hanem.. Persze, átvitt értelemben értem, de azért nagyon is valóságosan!

(2011)