Egy kis szélmalomharc..

2011 november első fele, fényes, de – jogosan – már hideg ősz. Bekapcsolom a televíziót, rábukkanok a képernyőn egy bátor emberre, aki valójában nem egy. Konkrét ember is, most, éppen a képernyőn, de egyúttal több ember, típus. Bátorsága mérsékelt, nem éri el a fél métert, mivel a Hatalomnak való helyesléshez, hízelgéshez nem kell nagy merészség. Más kérdés: ha a Hatalom az igazságot mondja, akkor az is elismerendő. Ha azt mondaná..

A bátor ember (a képernyőn) azonban annyiban, enyhén mégis karakán: nem internetes álnéven közli véleményét, vagy vezetéknevét eltitkolóan keresztnevén. Nem! A sajátján. Ő szót odalökő, szódárdás Fordított Don Quijote.

Miért fordított? Az igazi Don Quijote gonosz szellemnek vélte a Szélmalmot, azért célozta meg dárdájával. E Fordított Don Quijote nem a gonosz szellemet célozza meg, hanem önhasznát, a Húsosfazékhoz való közelebb kerülését. Nem is lesz harca szélmalomharc! Az övé nem..

Gondolatsora önhaszon-egyszerűen magánnagyszerű: nem volt teljes rendszerváltás – teljessé kell tenni szobrokban, utca- és térnevekben – ki a destruktív szobrokkal a szégyen-szobortemetőbe, le a pártállami idők utcanév-tábláival! Zsebében, no meg a száján erre a javaslat. Ő jól tud számolni, kiszámolta: az ott lakóknak ez a névváltoztatás, utcanévtábla-rendszerváltás nem fog semmibe sem kerülni, illetékmentes lesz!

Jól számol ez a Fordított Don Quijote? Hát saját zsebét illetően biztosan, de mások pénzét illetően nem. Utóbbinál háromszoros hibával. Egyrészt az érintett lakóknak, cégeknek stb időt kell fordítaniuk a névváltoztatással kapcsolatos ügyintézésre, és, mint a közmondás sem titkolja: az idő pénz. Másrészt a névváltoztatások papírmunkáját elvégző állami alkalmazottakat közpénzből fizetik, tehát mindenki pénzéből. Harmadszor: új cégtáblák, cég levélpapírok, névjegyek stb kellenek, ezek elkészíttetése akkor is pénzbe kerül, ha a személyi- és cégokmányok átírása illetékmentes lesz.

Fordított Don Quijote Úr így mulat, azaz pazarol, mint egy igazi magyar úr. Meggyőződésem, hogy eszébe sem jut: azt a szép kis summát más célra is lehetne fordítani, például a hajléktalanokra, akikkel az a bizonyos kör, eszmekör sem látszik törődni, amelyiknek nevében..

Én - ezt talán sejtik, kedves és kedvetlen Olvasóim - nem túlságosan rokonszenvezem Fordított Don Quijote úrral. Ámde eszembe jut a mondás: „Ha már lúd, legyen kövér.” Az illető úr lúdja lúd, kövérnek is kövér, de azért tovább lehetne hizlalni. „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!”  - ez is közmondás, és meggyőződésem, hogy ezt a mondást is lehet rosszul alkalmazni, itt, Hungaryban is, de úgy, hogy az alkalmazójának teljes legyen az önhaszna. Mit is kellene tennie?

Legyen következetes! Olyanok lökdösése a tiszteltetésből a nem tiszteltetés felé, mint József Attila, vagy gróf Károlyi Mihály, napjainkban már megszokott dolog. Ez nem új. Ám nincsenek talán további lehetőségek a múltból itt maradt átkos szobrok, utca- és térnevek elleni szabadságharcban? Az Új Kor Rendszerváltásos Szellemében?

Vannak, vannak. Gondoljunk csak arra, amikor a közelmúltban egy magyar író az Amerikai Népszavában bírálni merte, csúnya általánosítással, a magyarságot, miközben elmulasztotta, hogy minden egyes szál magyar öröklött-, szerzett- és rákényszerített jellemvonásait gondosan végigtapogassa. Hű de csúnya dolog így tenni!

No de, álljunk meg egy pillanatra! Nem ilyen csúnyán általánosítottak más korokban Hazánk egykori, eddig nagynak hitt Nagyjai, akikre így könnyen rá lehet sütni a bélyeget: liberálisok, baloldaliak, sőt, igazi szociáldemokraták szimpatizánsai voltak. Szégyen-szobortemetőbe szobraikkal, le utca- és térnév-tábláikkal, le… (Itt, kedves és kedvetlen Olvasóim, befejezhetik a mondatot tetszésük szerinti kiegészítéssel, én liberális vagyok, megengedem, az pedig, hogy rólam utcát nevezzenek el a jövőben, tömören és röviden: kell a fenének!)

Vegyük mindjárt Vörösmarty Mihályt, mint elítélendő általánosítót, itt van 1846-ban írt ORSZÁGHÁZA című verse példának, ebből idézem (az eredeti helyesírással):

„A hazának nincsen háza,
Mert fiainak
Nem hazája;
Büszke fajnak
Küzdő pálya,
Melyen az magát rongálja,
Kincsnek, vérnek rosz gazdája.
És oh szégyen! roszra, jóra
Még szavazni jár dobszóra.”

A vers befejezése sem dicsérő:

„Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok.”

Vörösmarty, bizony, mai szemmel, nagyon is balliberálisan viselkedett a saját korában, ilyen liberális szokása volt, hogy a könyvtárba ment, de nem a csinos könyvtáros nőnek udvarolni, ami megengedhető, sőt, helyeselendő, - hanem miért? Gondolkodni! Nem is tagadja, mert megírta, 1844-ben GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN című versét, amelyben ilyen, ma legfeljebb csak álszenteskedő szózatokban használt, de a Költő által akkor igen komolyan gondolt sorok vannak:

„Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.”

Folytassam? Vörösmarty szobra, utca- és térneve tehát mai értelemben vett becsületes hazafi által üldözendő. Móricz Zsigmondnál is ez a helyzet, bár az szép volt tőle, hogy pártolta a magyar kistermelőket, - ám már az 1919-es Kommünnél de lemoshatatlanul bevörössározódott! Juhász Gyula, ez a kedves, halk szavú Költő? Ő is. Tóth Árpád is, akinek AZ ÚJ ISTEN című verse 1919 augusztusában jelent meg a Nyugatban. Folytathatnánk..

No és a jámbornak hitt Mikszáth Kálmán, ez a látszólag ártatlan anekdotaíró, aki olyan jól ismerte a Kiegyezés utáni társadalmat?

Hát, bizony az ő szobrai sem érdemelnek kegyelmet! Gondoljunk csak arra: a KÜLÖNÖS HÁZASSÁG című regényében többek között mit is ír? No, nem a „bűnös papra” gondolok, aki teherbe ejtette Dőry báró igen szép leányát, emberek vagyunk, ha nagy a csábítás, hát reverenda ide, reverenda oda.. hanem arra, hogy a papok mint összetartanak a regényben az igazsággal szemben, ha az közös érdekeiket sérti, a szentszék viselkedésére, amelyik nem hajlandó felbontani az egyházi törvényeknek is ellentmondó kényszerházasságot..

No és Mikszáth KÉT VÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON című műve?

1896-ból van, - de azt a hétszázát! Hát nem megírta a mai kort már akkor, a Szent Féldemokráciás Tehénnel, meg azokkal, akik fejik?! No és a bámuló hatökröket sem hagyta ki! Hűha! Anekdotázó vagy nem, le vele, vigye a vörös ördög Mikszáth szobrait, emléktábláit a pokolba!

Ma már nincsenek ugyan Magyarországon olyan élő Írók, Költők, mint a fentiek, - de el kell intézni, hogy szoborban, emléktáblákon se legyenek!

Én nem folytatom, de Ti, kedves és kedvetlen Olvasóim, sejthetitek a Nagy Lehetőséget! Meg kell rostálni a klasszikus magyar- és világirodalmat! Ki a baloldaliakkal, vörösökkel, rózsaszínűekkel, liberálisokkal, szabadkőművesekkel, rabkőművesekkel, nem-arra-destruktívakkal,  nem-úgy-konstruktívakkal, bármi igazán hazafiasat bármikor mondókkal, meg.. (Tetszésetek szerint folytathatjátok a sort, én már ilyen liberális vagyok, igazi, megengedem!) Azt, hogy ki maradt fent a rostán, majd küldjétek el nekem, postán!

Házi feladatot is kaptok, ha jól készítitek el, akkor bevágódhatok, - de nem nálam, hanem a húsosfazekasoknál! A feladat: egy fogalmazás, nagyon időszerű témával. Címe:

Miért tekintendő a mai Szent Demokrácia nagy elődjének gróf Tisza István?

Az elkészített írásművek nem nekem, hanem a Húsosfazék Közösbőlönmagánhaszon Zrt.-nek küldendőek el, a  husosfazek@hazahaz.hu címre.