Himnusz

KÖLCSEY FERENC: HIMNUSZ

Nincs szentebb vers a magyar irodalomban, mint a Himnusz. Nincs hazafiasabb vers. Nincs istenesebb vers. Nincs áhítatosabb vers. Nincs ennél magyarabb vers. Nincs még egy olyan mozgalmas vers, amelyben annyi minden lenne együtt, mint a Himnuszban! Valóságos Magyar Történelmi Kaleidoszkóp!

Mindig szerettem volna ilyen verset írni, amelyet azután minden társadalmi-politikai rendszer kitűnően tud hasznosítani, kedvére. Talán csak Petőfit tudja még ennyire hasznosítani, társadalmi-politikai nézetektől függetlenül, mármint az adott rendszer valódi társadalmi-politikai nézeteitől függetlenül /mert egyébként kit a manót érdekelnek a költő saját, verseiben kifejezett-kifejtett nézetei? /.

1823-ban költötte Kölcsey e versét, s milyen világosan látta, hogy a magyar nép megbűnhődte már a múltat s jövendőt! Csak egy Nagyon Nagy Költő tud így látni. Ilyen Váteszként, ilyen nagyon!

Hát, igen, egy kis extra büntetés még jött utána, például 1849-ben, Világosnál, meg az első- és második világháborúban, de hát mi az egy ilyen népnek, amelyik lélekben már annyira hozzászokott a büntetésekhez?!

Egyébkén nagyon szép volt Istentől, hogy, mint a Költő írja, a magyar ősöket felhozta "Kárpát szent bércére"! /Bár, a további honi történelem ismeretében, egy-két pogánynak megmaradt fejben azért felvetődhet a kérdés: ha odáig hozta, nem tudta esetleg kissé nyugodalmasabb helyre továbbvinni őket, ha már úgyis a kezében voltak?!/ Mily szépen ír a Költő arról, hogy az elterült tájon a Tisza, valamint a Duna habjai zúgtak. /Igaz ugyan, hogy aki egyszer már látott életében habot a vízen, az tudja: nem a habok zúgnak. Gondoljunk arra: manapság egész folyócskák elhabosodnak időnként, mégsem a habok zúgnak emiatt, hanem a környéken élők, ők is hiába, nem jön magyarázatként csak mese habbal, de hát ne kicsinyeskedjünk! Mit tudhatott az idő tájt Kölcsey a mai környezetszennyezésről!/

No és milyen szépen ír a Költő a Dicső Magyar Múltról! Megemlíti Kúnság mezőit, ahol Isten ért kalászokat lengetett. /Csak, persze, kérdés: elég volt-e az éhezőknek az érett, lengő kalászok puszta látványa?/ A Tokaj szőlővesszein csepegő nektár is nagyon egészséges a versben. /Csak hát mérsékelten kell a gyomorba csepegtetni, nem pedig úgy inni, mint a kefekötő, mert utóbbi nem tesz jót a májnak, terjed a rosszmájúság, de minden rosszmájúságtól függetlenül is tisztázandó volna, hogy napjainkban kinek mi cseppent Tokaj szőlővesszein a szépen szólók közül szépen szóló szőlőből, s ha nem cseppent, akkor csurrant-e./

Az is de szép volt, igaza van Kölcseynek, amikor "...nyögte Mátyás bús hadát / Bécsnek büszke vára"! /No de, miért volt bús a győztes had? Talán előre sejtette feketesereges jövőjét, a Mátyás utáni hadrendszerváltást?!/

Kölcsey tapintatosan nem részletezi a Hungarian bűnöket, amiért isten megharagudott. Ezt is okosan teszi a Nagy Költő, nem jó Isten emlékezetébe idézni azokat, mert hátha-hátha... A büntetésről is tapintatosan szól, elkerüli a mai amerókai akciósfilmek hatásvadászatát, csak megjegyzi, hogy Isten rabló mongol nyilát zúgatta felettünk. /Micsoda tapintat! Ez csak ijesztgetés lett volna, de az akkori honi magyarok jó részébe, sajnos, bele is zúgatta./ Kölcsey világosan látja, hogy ezek a mongolok csúnya, vad rablók voltak, nem olyan virgonc, de szelíd utazók, mint előzőleg a Kalandozások magyarjai, akik látványos tüzesnyilas lovasbemutatóikért értékes ajándékokat kaptak Nyugat-Európában, jobbról-balról cuppanó csókok kíséretében.

A bűnhődést illetően a Költő legtapintatosabb talán a török uralom említésénél, ahol, a vers szerint, a büntetést a magyarság önként vállalta: "...Majd töröktől rabigát / Vállainkra vettünk." Ilyen engedelmesen istenfélővé lett ez a nép! Felidézi a magyar vert hadak csonthalmain győzedelmi éneket zengő "ozmán vad népet". /Finom célzás arra, hogy ilyet a szelíd magyar nép dehogy tenne, a török csonthalmokon, ha akkor fordult volna a kocka, kizárólag fájdalmas siratóénekeket zengett volna./

Kölcsey nem tagadja, sőt, méltóképpen sorolja a bűnök közé a sok magyar Kaint, akik annyi magyar Ábelt... pedig hol volt még akkor az a tömeges kaján kainság! Megemlíti, hogy a várakból kőhalom lett /manapság ezek a kőhalmok tovább kőhalmosodnak!/ és fájdalmasan jegyzi meg: "S ah szabadság nem virul / A holtnak véréből". /Habár, szerintem, miként is virulhatna, hiszen a nem-holtak eszéből, akaratából kellene virulnia!/.

Kölcsey tudja, hogy minden nációnak - így a magyarnak is - legjobb legalább kétszer elismételni a fő mondanivalót /sőt, valószínűleg sejti, hogy a magyarnak még lelkére is kellene kötnie, dupla kötéssel/. Ezt teszi az utolsó versszakban, itt is nagyon diplomatikusan tapintatos, Isten büntetése helyett inkább "vészek hányásáról", meg "balsors tépéséről" szól. Ezt igencsak helyeslem! Amit kevésnek érzek, az a kérés: "Hozz rá vig esztendőt...".

Ennyi vész, ennyi balsors után ugyan mit kezdhetne a magyarság egyetlen vig esztendővel?! No meg, ha már 1823-ban "Megbűnhődte már e nép / A multat s jövendőt!", akkor mint van az, hogy még ma is bűnhődik?! Talán az Égi Alkotmánybírósághoz kellene fordulni ez ügyben!

Erre az utolsó kérdésre nem merek egyenes választ adni, görbe pedig nem szokásom. A Himnuszt, a magyar irodalom e gyöngyszemét, mindenkinek, aki még nem énekelte el legalább kétszázszor, ismételten figyelmébe ajánlom. Erkel Ferenc zenésítette meg, 1844-ben. Ezt én is tudom, biztonság okáért azonban újra megnéztem a lexikonban.

Amit viszont nem tud senki, sokan  meg nem is akarnak tudni, az bizonyos pénzek meglovasítására vonatkozik, melyekről van elég zenebona a sajtóban, de más semmi.

Hát ilyen az állítólag már a jövőjét is megbűnhődött magyarság egy része! Lovasít, költ, zenésít. Csak az a baj, hogy gyakran nem az lovasít, akié a ló, továbbá nem azt költi, ami jogosan az övé, végül pedig a megzenésített botrányzenebona is unalmas már.

Gondolkozz, Istenem! Inkább tatár? Inkább török?! Amerókás McDonald's-vitézek?! Piacgazdasági légy- és sáskarajok?! Ne feledd, Kölcseyé mellett, egy másik nagy magyar költő, Ady Endre útmutatását sem, "Nekünk Mohács kell" című verséből:

"Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje."

Ó, Istenem! Most bebizonyíthatod, hogy nagyon is vagy! Ha ugyan azt gondolod, hogy a büntetés még használhat. Remélem, azt gondolod. Legalább az Isten legyen optimista!