Mary:

Mondtam, hogy finom a tea, és különleges.

Catherine:

Kíváncsian várom az enyémet…

Megjelenik a pincér, a két nő beszélgetve kortyolgatja a teát.

Mary lehajol a laptopjáért, Catherine felsikolt:

Mary, mi történt veled?

Mary:

Semmi, mi történt volna ugyan?

Catherine:

Van egy seb a nyakadon.

Mary:

Az enyémen? Az nem lehet.

Catherine:

Hidd el, ott van. Nem is egy, kettő. Mit csináltál az éjszaka?

Mary:

Ne aggódj már, csak írtam.

Catherine elővesz egy kis tükröt:

Ha nem hiszel nekem, nézd meg magad.

Mary kezébe nyomja. Mary belenéz, elsápad:

Úristen. Ez meg micsoda?

Catherine nevetni kezd:

Szerintem megharapott egy vámpír! Tudod, az a titokzatos fickó az étteremből.

Mary:

Melyik?

Catherine:

Akinek az asztalánál megszédültél?

Mary:

Megőrültél?

Catherine:

Viccelni szabad, vagy nem?

Mary:

Szóval megharapott egy vámpír?

Catherine:

Meg ne írd, ezért nem kapsz Purlitzer díjat.

Mary:

Gondolod? Ez lesz a legjobb, és legszaftosabb sztorim.

Catherine:

És a legvéresebb. Izgalmas az újságírói szakma. A végén még én is benevezek rá.

Mary:

Jack mit szólna hozzá, ha érdekes sebekkel ébrednél a nyakadon egy reggel?

Catherine:

Az lenne az utolsó írásom, utána a börtön, szobafogság, és reggeltől estig kényeztetés. Bevállalnám.

Mary:

Te kis huncut!

Catherine:

Én, nem az én nyakamon vannak egyelőre sebek…

Mary:

Valóban nem tudom, mi történt. Én csak arra emlékszem, hogy sokáig ébren voltam és írtam.

Catherine:

És, mit írtál? Elolvashatom majd?- Mary előveszi a kinyomtatott anyagot. Átadja a barátnőjének.

Mary:

Nem tudom, fura, mert nem emlékszem rá. Csak azt tudom, és azt érzem, hogy reggel, ahogyan felébredtem, megváltozott bennem valami.

Catherine:

A lelki teljesség?

Mary:

Most ne nevess ki, de igen, az. Olyan, mintha rátaláltam volna valamire, ami rég elveszett belőlem. De nem tudom, mi az. Érzem, de nem tudom megfogalmazni, hogy mit. Másképp érzem magam…

Catherine:

Szerelmes vagy?

Mary:

Talán.

Catherine:

A tegnapi férfi?

Mary:

Csak egy pillanatra láttam.

Catherine:

Megfogott benne valami?

Mary:

Igen, talán igen.

Catherine:

Akcióterv?

Mary:

Este egyedül megyek vacsorázni, hátha ott lesz megint?

Catherine:

És?

Mary:

Mi és?

Catherine:

Odamész hozzá?

Mary:

Ha akar valamit, majd odajön ő.

Megjelenik a pincér.

Hölgyeim, hozhatok még valamit?

Mary:

Nem, köszönjük, fizetnénk.

Pincér:

Finom volt a tea?

Catherine belelapozgat a jegyzetbe, s amíg Mary a pincérrel beszélget, olvasgat.

Mary:

Nagyon, köszönjük.

Pincér:

Az álmok valóra válnak. Főként, ha gyakran álmodunk róla.

Mary:

Van egy visszatérő álmom.

Pincér:

Ha visszatér, biztosan jelentőségteljes. Figyeljen oda rá. A végén még megtalálja a valóságban is.

Mary:

Igen, lehet.

Pincér rákacsint Maryre:

Vagy lehet, már meg is találta?

Mary:

Előfordulhat…

Mary elgondolkodik, Catherine többször szól hozzá, végül megérinti a karját:

Mary, itt vagy?

Mary:

Ne haragudj, kicsit elgondolkodtam.

Catherine:

Mary, te tényleg nem emlékszel, mit írtál az éjszaka?

Mary:

Nem, nem emlékszem. Olyan gyorsan jöttek a gondolatok.

Catherine:

Ez fantasztikus. Elképesztően jó.

Mary szeme felcsillan:

Valóban? Tetszik?

Catherine:

Meg fognak örülni érte az emberek. Folytasd.

Mary:

Úgy érted, készítsek belőle egy cikksorozatot?

Catherine:

Nem, nem úgy értem. Készíts belőle egy romantikus regényt.

Mary nevet:

Micsodát készítsek belőle?

Catherine:

Romantikus regényt.

Mary:

Én? Romantikus regényt? Ne viccelj! Életemben nem voltam szerelmes úgy igazán, nem jártam senkivel. Várom az igazit, hogy tudnék romantikus regényt írni?

Catherine átadja a jegyzeteket Marynek:

Ebből nem ez látszik. Van benne szenvedély, szerelem, lázadás, romantika.

Mary:

Csak viccelsz? Ugye?

Catherine:

Te tényleg nem tudod, mit írtál az éjjel? Nem emlékszel rá? És arra sem mi lett a nyakaddal?

Mary:

Nem, mondtam már, hogy nem.

Catherine:

Nekem mennem kell, te pedig menj haza, és olvasd el, hátha emlékszel majd az éjszakádra…

Catherine elmegy, Mary elrakja a laptopját, kifelé indul. majdnem összeütközik a pincérrel.

Pincér:

Ne feledje, az álmok gyakran valóra válnak…A legváratlanabb pillanatban találunk rájuk. Olyan érzés, mintha mindig is ott lett volna, de nem tudtuk megérinteni. A lelkünkben kialakul egy teljességérzet. És akkor tudjuk, megérkeztünk…

Elsötétített szoba, a koporsó tetején ül Dracula:

Enyém a vágy, enyém a szerelem. A nő, aki egykoron meghalt a karjaimban, megszületett, s vár rám.

Éreztem az éjjel. Láttam szemében a vágyat, mely beragyogta gyönyörű testét, s megmutatta nekem az utat, amely sorsom felé vezet.

Mary ül a szobában az ágyon, kezében a jegyzetek, hangosan, arcán lefolyó könnyekkel olvas:

S amikor megérintett a lelkem is megremegett. Oly forrón lángolt benne a szenvedély. Testünk varázslatos ölelésben 150 év után ismét összeforrt. Már tudom, megtaláltam a szerelmem. Egyesültem azzal a részemmel, akit évek óta kerestem. Fölém hajolt, megcsókolta nyakam, s láttam ajkán egy csepp véremet…
 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.