V. felvonás

Luca és Nóri újságot olvasnak. A képernyőn: 22.45

Megjelenik Julcsi, berohan a színre. Luca rosszat sejtve lehalkítja a rádiót.

Luca: Julcsi! Hát nem úgy volt, hogy egész hétvégén a barátaiddal leszel?

Julcsi: Anya, ez most vészhelyzet. Valamit el kell mondanom, aminek nagyon, de nagyon nem fogsz örülni…(Nóri csendben hallgat, Julcsiban közben megáll a szó, nem tudja tovább folytatni, elfordul az anyjától.)

Luca: Uramisten, te gyerek, kezdek megijedni! Mi történt? (Odarohan a lányához, elkapja a kezét, és maga felé fordítja.) Baj van? Julcsi, az Isten szerelmére, válaszolj már!

Julcsi: Nem, nincsen baj. De anya, valamit tudnod kell… én, én tudom, mit karok kezdeni az életemmel (Megint elfordítja az anyjától a tekintetét.)

Luca: Végre! Azt hittem, sosem nősz fel. (Megkönnyebbülten felsóhajt.)

Julcsi: Anya, félreérted, én nem akarok anya lenni – vagy hasonló. Szerzetesnek fogok menni…

Luca megtántorodik, mintha villám csapott volna bele, elengedi Julcsi kezét, de közben a szín másik vége felé hátrál, Nóri felugrik, hogy segítsen leültetni Lucát. Az asszony megrettenve nézi a lányát.

Luca: Nem, ez most csak egy rossz vicc, ugye?! Julcsi, ezt nem élhetem át még egyszer! NEM!!! Julcsi, ez nem lehet, nem gondolhatod komolyan! (Felugrik) Apád után téged is az Egyház vegyen el tőlem?! (Hisztérikus roham: hajtépés vagy egyéb finomságok. Utána kis hatásszünet, majd) Nem, ezt nem gondolhatod komolyan! Julcsi, te nem apácának való vagy! Nem, ezt nem gondolhatod komolyan!!! Az apádat is az Egyház vette el tőlem, téged már nem adhatlak oda! (A földre esik – zokog.)

Julcsi: Tessék? Mi van az apámmal? Sose beszéltél róla, most pedig kinyögöd, hogy…(Odafut az anyjához, felemeli a földről – egy magasságban vannak.)

Luca: …pap, az isten szerelmére, egy pap az apád!

Julcsi megmerevedik, elengedi az anyját. Hirtelen megjelenik Karcsi. Mindannyian megdöbbenten néznek rá. Luca leül, és tölt magának egy felest, egy hajtásra kiissza.

Julcsi: Egy pap? (visszhangozza, majd Karcsira néz) Atyám, de jó, hogy itt van, beszélnünk kell az örökfogadalmamról. Ő itt az édesanyám. (Rámutat az egyre jobban szétcsúszó Lucára.)

Karcsi: Ismerem…(Lucát nézi mindvégig, és lassan, de egyre közelebb megy hozzá.)

Julcsi: Honnan? Ezt sohase mondta nekem…

Luca: Ő az apád, te szerencsétlen!!! (Sírni kezd, a kezébe teszi az arcát)

Karcsi megpróbálja megfogni Julcsi kezét, de a lány nem engedi; hiszti

Julcsi: Maga végig tudta, nem?! Hogyan titkolhattátok el előlem ezt az egészet? HOGYAN? (beletúr a hajába.)

Karcsi: Julcsi, félreérted ezt az egészet.

Julcsi: Dehogy értem félre! Átvertek, becsaptak, hülyének néztek… Mit gondoltál, anya, meddig tudod titokban tartani ezt? Szánalmas vagy, én megvetlek! Soha többé nem akarlak látni – és magát sem! (Elfut)

Luca utána akar menni, de Karcsi lefogja

Luca: Engedj el, te szerencsétlen! Hallod! Engedj el! Nem elég, hogy az ÉN életemet tönkretetted, a lányomét is tönkre akarod tenni? A SAJÁT lányodét?!

Karcsi: Luca, hidd el, én nem így képzeltem ezt a találkozást! Julcsit régóta ismerem, de csak ma döbbentem rá, hogy miért is volt számomra olyan ismerős. Mért nem szóltál, hogy az én lányom? (Elengedi az asszonyt, mire az leroskad egy székre - a szín bal széle.)

Luca: Te pap voltál. Hittél a hivatásodban. Ugyan mit mondhattam volna? Ó, van egy lányod – vagy mit? Ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy talán másképp történt volna minden. (Megforgatja a szemeit, majd újra tölt magának.)

Nóri csendben eltűnik

Karcsi: De segíthettem volna! Anyagilag és barátilag is. Segíthettem volna, hogy Julcsi mindent megkapjon, amire szüksége lehet.

Luca: És hogyan magyaráztad volna meg a főnöködnek? Ó, Püspök Atya, tudja, van egy lányom… de nem most született ám, hanem mielőtt idejöttem volna… Bolond vagy, Karcsi, mindig is az voltál. (Keserűen)

Karcsi: De, de…

Luca: Mit de? Megváltoztattad volna a döntésed? Nem. Hidd el, ha elmondtam volna, most még rettenetesebb lenne. Jobb volt ez így… Most már nem vagyunk se fiatalok, se szerelmesek… csupán két összetört, megöregedett ember. (Karcsi is leül, majd a vállára teszi a kezét)

Karcsi: Haragszol még?

Luca: Már nem. Gyűlöltelek, de rájöttem, hogy nem tudlak gyűlölni. Csak fájt – és ennyi volt.

Karcsi: Itt maradjak estére?

Luca: És miben akarsz segíteni? A lelkiismeret-vizsgálatomban?

Karcsi: Ne légy cinikus. Csak segíteni akarok… pusztán a jelenlétemmel… a… a barátságommal. Hisz Julcsi az én lányom is. (Elmosolyodik, majd Luca is)

Luca: Ha valóban segíteni akarsz, akkor inkább keresd meg… Úgy érzem, ebben a pillanatban rád jobban hallgatna, mint rám. (Karcsi megöleli a nőt, majd elmegy. Luca egyedül marad) Nóri, itt vagy még? Nóri, Nóri? (Körülnéz) Úgy látszik, végérvényesen, egyedül maradtam. (Iszik, mint egy alkesz; berúg)

Zene: Oláh Ibolya: Baby (részlet)

Luca totál szétcsapja magát. Mindenhol pia, üvegek stb.

Képernyőn: másnap reggel

Luca még mindig részegen mered maga elé. Kicsapódik az ajtó – megjelenik Ottília és Arnold. Visszafojtott ölelkezés, halk susmus, majd Arnold elmegy.

Luca: Na, mi van? A gerlepár miért repül ilyen hamar haza? Csak nem gondok adódtak? (Gúnyosan)

Befut Nóri

Luca: (Fel akar állni, de nem tud. Még gúnyosabban folytatja.) Látom, futótűzként terjedt el a hír. És lőn, a tökéletes barátnő, és a defektes primadonna megjelent, hogy lássa az én nagyjelenetemet! Milyen megható.

Nóri: Részeg vagy, inkább feküdj le! (Közelebb megy.)

Luca: És ha az vagyok? Mi közöd hozzá?! Neked soha sem volt ilyen bajod, most is azzal emészted a romlatlan kis lelkedet, hogy a férjed megcsal. (Oti elkapja kérdően Nóri karját, de az csak int) Ugyan, Te is tudod, ha van esze, megteszi. Egy ilyen besavanyodott vénasszony mellet én sem bírnám sokáig…

Ottília: Na, most fejezd ezt be, de sürgősen! (Megrázza a karját Luca felé, de közben még mindig Nórit vizslatja.)

Luca: Mert mi lesz? Te prédikálsz nekem, amikor a hattyú halálát eljátszottad a férjed halála után? Mégis ki volt akkor alkoholista, he?

Ottília: Én… de kimásztam belőle. (fölényesen) Ugyan mit tudsz még mondani, hisz most te vagy ugyanebben a cipőben.

Luca: Igen, én… de te is ugyanolyan pancser vagy, mit Nóri. Itt siránkozol, amikor egy jó pasi végre nem csak a prostituáltat látja benned. Nem akarsz gyereket tőle, és azzal takarózol, hogy Fehér kisasszony kollegád 52 évesen várja az első gyermekét. Hja, végül is van még 7 éved, minek sietni? Azután kereshetsz majd magadnak egy másik balekot. (Nagy nehezen feláll, támolyogva tesz néhány lépést a másik két nő felé.)

Ottília: Minek neveztél? Mondd még egyszer!!! (Fenyegetően közelebb megy, közben Nóri Lucát akarja csitítani)

Luca: Egy olcsó prostinak, nem másnak! Mert az vagy! Egy nyafogó. Elkényeztetett kis… Mégis mit gondolsz, egyedül csak én gondolom ezt, he? Nóri, mondd meg, te is ezt hiszed, nem?

Nóri: Luca, ne beszélj butaságokat, inkább feküdj le…(Megindulna kifelé, de Ottília lefogja.)

Luca: Elfuserált életed van, Oti, egy csődtömeg vagy. Tessék, kimondtam, amit mindig is gondoltam… (Megrogy, leesik a földre)

Nóri: Oti, segíts lefektetni! Kérlek! (Odafut Lucához.)

Luca: Nem fog nekem segíteni. Csak a nyomorult nem létező sebét nyalogatja, mint mindig. Bolond, és az is marad! (Elterül a földön, egy pillanatig nyöszörög, majd elalszik)

Nóri: (Visszanéz Otira.) Nem kell komolyan gondolni, hisz tudod, milyen, ha iszik…

Ottília: (Keserűen, kissé magába roskadva.) Gyerekszáj helyett itt: alkoholista szájában az igazság nem?

Nóri: Nem, dehogy! De segíts elcipelni a szobáig…

Ottília: Nem. Majd ha felébred, hadd fájjon legalább egy kicsit a háta. Itt marad…

Nóri: De…(Ottília egy intéssel beléfojtja a szót.)

Ottília: Nem… Óh, íme, az ember! (Újra magabiztossá válik, de a szemében a fájdalom csillog. Nóri tehetetlenségében betakarja a földön fekvő Lucát)

Ottília leül olvasni, majd gyorsított nap. A képernyőn megjelenik az óra – gyorsan megy. Közben Oti köntöst húz, elalszik, Nóri még előtte elmegy.  Másnap reggel, Luca ébredezik.

Luca: Úristen! (Megfogja a fejét mindkét kezével.) De fáj a fejem. Hol vagyok? Oti, hát te hogy kerülsz ide?

Ottília: Gyalog jöttem…(Beletemetkezik egy könyvbe.)

Luca: De mégis mi történt? Arnold hol van? (körülnéz)

Ottília: Az ágyban.

Luca: Itt? Te jó ég! Itt aludt? Hát nem úgy volt, hogy lelkigyakorlatra mentek?

Ottília: De. Nem aludt itt. Hazajöttünk. Miattad. (Olvas)

Luca: Úristen! Julcsi! (Felugrik, de közben megtántorodik egy pillanatra. Megkapaszkodik a székben, ami mellette van.) Megbántottam, Úristen, hol van? Úristen… de Neked miket mondtam? Nem emlékszem semmire…

Ottília: Kár. Pedig igazán tartalmas beszélgetést folytattunk...

Befut Nóri is

Luca: Nóri, hát te?

Nóri: Gyalog jöttem.

Luca: Úristen, mit tettem, hogy nem beszéltek velem?

Nóri: Sok mindent. Akarod hallani? (Leül Oti mellé.)

Ottília: Röviden és tömören, Nórit lehülyézted, engem a legutolsó utcai… hogy is mondják, mi ez? A legősibb foglalkozást nyújtó nőnek tituláltál…

Luca: Te szent ég! Te jó ég! A fenébe! (Csapkod.)

Nóri: Pontosan.

Luca: Jaj, lányok, nem érthetitek ezt komolyan! Kibuktam Julcsi miatt, nem tudtam, mit teszek. Részeg voltam! Lányok, kérlek, ne legyetek már ilyenek! Ugye nem vettétek komolyan? (Kétségbeesve kiált fel, látszólag semmi foganatja nincs.)

Nóri+Ottília: De. (Majd elsétálnak a szín végére. Oti könyve az asztalon marad, Luca felveszi. Rajzol bele.)

Megérkezik Arnold

Arnold: (Gunyorosan.) Látom, már kijózanodott.

Luca: (Maga elé meredve.) Az nem kifejezés.

Arnold: Nos, Oti, mehetünk?

Luca: Hova? (Kérdőn néz a két felnőttre.)

Ottília: Egy pillanat. (Valamit tesz-vesz, addig Luca gyanútlanul leteszi a könyvet és a tollat.)

Arnold felveszi, majd döbbenten pislog, végül elmosolyodik)

Otília elkészül, és visszaveszi Arnoldtól a könyvet. Megdöbben, de ezt a férfi már nem látja, mert közben elsétál. Oti is követi, elmegy.

A két nő leül.

Nóri: (Közelebb sétál Lucához, gyanúsan méregeti.) Mit műveltél azzal a könyvvel?

Luca: (Ártatlanul) Csak rajzoltam bele, hogy kicsit kijavítsam a hibáimat.

Nóri: Mit rajzoltál? Várj, akarom én egyáltalán tudni azt? Rosszat sejtek…(Megforgatja a szemeit.)

Luca: Csak egy boldog kis családot… egy gyerekkel…

Nóri: (felugrik) Mi? Jól vagy? Magadnál vagy? Vagy még mindig van benned ital?

Luca: Csak a fejem fáj egy kicsit, köszönöm a kérdésed. De már megszoktam…

Nóri: Tudod, hogy ezzel mit csináltál? Most mind a kettejük azt hiszi, hogy a másik gyereket akar!

Luca: Pontosan. Be kellett egy kicsit segítenem, ha maguktól nem mennek a dolgok… Amúgy haragszol még rám a tegnap este miatt? (Bűnbánóan elmosolyodik.)

Nóri: Reggel volt, de mindegy… Nem, nem haragszom már… De Oti igen…

Luca: Tudom, de remélem, meg fog bocsátani.

Csendben maradnak. Változik a szín. Karcsi és Julcsi. Julcsi ül egy padon letörve. Karcsi jön

Karcsi: (kifulladva) Na, végre, hogy megtaláltalak! Egész nap téged kerestelek!

Julcsi: (rezignáltan) Itt vagyok…

Karcsi: Julcsi, figyelj rám. Tudom, hogy most nehéz meg minden, de…(Leül, Julcsi összekulcsolt kezeire teszi az övét.)

Julcsi: Pokolian nehéz, atya. Vagy hívjam inkább apának?! (A másikra néz, elmosolyodik.)

Karcsi: Ahogy gondolod, engem egyik sem zavar, sőt! Örülök, hogy ilyen csodás lányom van! (Visszamosolyog.)

Julcsi: Tudja, vagyis akkor, tudod… elbizonytalanodtam… Nem, nem miattatok. Mikor Otival beszéltem, már akkor rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is biztos, hogy akarom ezt a szerzetesi dolgot. Nem érzem azt, hogy egész életemben ezt csináljam. Nem tudom elképzelni magam öregen, ráncosan – és 60 évesen is apácának. Ne haragudjon… haragudj… ez nem megy. Sajnálom. (Lehajtja a fejét.)

Karcsi: Végre rájöttél!

Julcsi: Tessék? (Hitetlenkedve felnéz.)

Karcsi: Láttam rajtad, hogy nem veszed teljesen komolyan ezt az egészet. Egy megkésett lázadás volt csupán. Ezért is akartam, hogy mielőbb beszélj erről anyáddal, hogy…

Julcsi: …hogy helyrebillentsük a dolgot bennem. És a nővérek? Ők?

Karcsi: Ők is látták, amit én. Ha ironikus lennék, most azt mondanám, hogy tökéletesen keveredett benned anyád és az én vérem… De végül nem az enyém győzött. (Atyaian megveregeti a lánya kezét.)

Julcsi: Haragszik? Haragszol?

Karcsi: Nem. Sőt, örülök. Így legalább előbb vagy utóbb unokázhatok – még ha teljesen legálisan nem is.

Julcsi: Akkor ezt most elmondom anyának, hadd nyugodjon meg…

Karcsi: Ne, várj! Hagyd egy kicsit ebben a helyzetben. Úgy vélem, jót fog tenni neki.

Nevetnek, majd lesétálnak a színről. Megjelenik Arnold és Otília, de most ők csak passzív szereplők. Leülnek a szín végére, háttal a közönségnek. Belép Luca és Nóri.

Luca: Látod, én megmondtam! Mind a ketten túl gyávák…

Nóri: Mihez is? (Megáll, kétkedve pillant a másikra.)

Luca: Ahhoz, hogy felvállalják az érzelmeiket. Most is csak úgy ülnek vidáman, kézen fogva… és ennyi. Ha kívülálló lennék, azt hinném, hogy most ünneplik minimum a 20. házassági évfordulójukat.

Nóri: Cinikus vagy! Ennyi idősen nem kell úgy viselkedni, mint valami őrült fiataloknak. Ők így boldogok…

Luca: Simon Nóra, nem ismerek rád! Hova tűnt az újságíró éned?! Itt a terítéken egy izgalmas ügy, te pedig visszavonulót fújsz. Az elmúlt 20 évben minden buliban benne voltál…

Nóri: Megöregedtem. Vedd már észre, Luca, hogy az idő halad, megy tovább. Nem állíthatod meg. Sajnos…

Luca: Na, fel a fejjel! Rendben, Otira hagyom a dolgot, de aztán nehogy nekem elbaltázza! Te meg ne lógasd az orrod… gyere, meghívlak egy italra… na jó, egy kávéra. Na?

Nóri: Annyira lazán tudod kezelni a dolgokat… és Oti is… annyira irigyellek titeket. (Megrázza a fejét.)

Luca: Én az alkoholba fojtom a bánatom, Otinak pedig extra érzékeny lelke van, szóval ne irigyelj bennünket! Apropó, Oti. Észrevetted, hogy mostanában ritkán jár a temetőbe?

Nóri: Igen? Nem tűnt fel.

Luca: Pedig igaz. És a vörös rózsákat sem viszi ki már…

Nóri: Na látod! Ez a lehető legjobb jel, és még te panaszkodtál, hogy nem lép! Nézd, most is ott ül, és csak bámulnak maguk elé… Luca, te sosem fogsz megváltozni (felkacag)… Na, gyere, kihűl a kávé, amit ígértél… (Lassan, nevetgélve elsétálnak)

A szín üres lesz.

Ismét a temető. Kiírják, hogy 9 hónappal később (a kezdethez képest).

Otília egyedül megy a kezében egy fehér (!) rózsa. Leül a sír szélére. Végig háttal. Legjobb, ha hátulról jön, így nem látják a pocakját!

Ottília: (Elmerengve mondja az egészet.)

Szia!

Tudom, régen voltam már itt, de… igazából nincsenek jó indokaim. Szerelmes lettem. Újra. Ne haragudj. Tudod, az egész olyan váratlanul jött, hogy még felocsúdni sem volt időm. Tulajdonképpen, ironikus módon, ezt is neked köszönhetem. Ha nem jövök ki hozzád, nem is találkozom vele… Arnolddal…(Leül a sírra.)

Csak beszélgetni jöttem. Úgy érzem, végre ismét boldog vagyok. Igaz, az anyaszínház megvált tőlem, de egy kis időre úgyis kényszerpihenőn leszek hamarosan…

De az életem megint teljes lett.

Hogy lesz-e esküvő? Nem tudom. Arnold nagyon vallásos, és képzeld, én is újra elkezdem felfedezni a hitemet. Habár elég mélyen van még most is bennem.

Csak beszélgetni jöttem. Nincs sok időm.

Köszönöm, hogy segítettél nekem. Mindig is lesz helyed a szívemben, továbbra is! Legyél boldog, és azért néha-néha nézz le rám, hogy elsimítsd a ballépéseimet…

Megsimítja a márványt. Közben bejött (szintén hátulról) Arnold is, az utolsó 2-3 mondatra. A kezét Otília vállára tette.

Zene: Aimer (Rómeó és Júlia)

Felsegíti a barátnőjét, oldalra indulnak ki – meglátszik a terhes pocak.

Otília még egyszer visszanéz, majd eltűnik a színről. A zene továbbmegy, majd a képernyőn:

Julcsi végül is bevallotta Lucának, hogy mégsem lesz apáca – ezek után az anyja hálaadó misét mondatott Karcsival. Luca újra elkezdett hinni, már csak azért is, mert rászokott az imádkozásra, hogy Julcsi ne legyen szerzetes. Valamint lemondott az ivásról is. Ugyan nem lett barátja, de mégis boldogan élt. Julcsi találkozott egy misszióssal, és együtt elmentek Peruba lámákat tenyészteni, és segíteni az embereken. Végül is – nem sokkal a harmincadik születésnapja után – küldött egy képeslapot: Luca nagymama lett.

Karcsi egészen a püspöki székig vitte. Ugyan elmondta a felettesének a felszentelése előtt, hogy van egy lánya, de az érsek megnyugtatta, hogy ez mással is előfordult már. Jó viszonyban maradtak Lucával, az anya a nyugdíjazása után a székesegyházban lett sekrestyés.

Nóriéknál kiderült, hogy alaposan melléfogott. A férje ugyan titkolózott előtte, de csupán a tizenötödik házassági évfordulójukat szervezte, Velencébe. Az anya oda- és vissza volt az örömtől, végül is annyira, hogy ketten mentek, de hárman jöttek haza.

Arnoldnak nem ment ki a fejéből Luca rajza. Addig ügyeskedett, amíg meg nem kérte barátnője kezét, és boldogan újságolta, hogy kész a családalapításra, de ő lepődött meg leginkább, amikor a jegygyűrű után egy ultrahangos fotót kapott a kezébe.

Ottíliát is a rajz foglalkoztatta. Ennek tudta be az összes tünetet, ami a várandóssághoz tartozik. Annál nagyobb lett a meglepetés, amikor az évenkénti, kötelező szűrésen az orvosa boldogan nyújtott neki egy pozitív tesztet…

Végül majdnem tizenöt hónappal, az Arnolddal való megismerkedésük után megszülettek a gyerekek: ikrek lettek, egy kisfiú és egy kislány.

A többi pedig már maga a jövő… hogy mit hoz és mit nem, csak ők tudhatják…

VÉGE

Zene: ABBA: Head Over Heels

Meghajlás, esetleg képek a gyakorlásból

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.