Második jelenet

Mark: Megérkeztünk.

Will: Rendben.

Kikötnek. Kihúzzák a partra a csónakot. Mark leül a parton. Will nem érti, hogy miért nem mennek megkeresni a faluban azt az embert, akivel üzenhetnek Destinynek. Egy ideig álldogál nyugtalanul, majd megkérdezi Markot.

 Will: Nem megyünk a faluba?

Mark: Nem.

Will: [próbál higgadt maradni] Miért nem?

Mark: Nem szükséges. Ülj csak le te is. Várunk.

Will: [nyugtalanul] Azt mondtad, hogy itt lesz a faluban valaki, akivel tudunk üzenni Destinynek. Miért nem keressük meg?

Mark: Nem kell keresnünk, ő jön ide.

Will: [idegesen] Hogy jönne már ide, ha nem is tudja, hogy itt vagyunk.

Mark: Tudja.

Will: [elbizonytalanodva] Honnan?

Mark: Az nem számít. Ülj le, és várj türelmesen.

Will: [elkeseredve leül] Vagy megőrülök, vagy már lehet, hogy meg is őrültem.

Mark: Nem vagy őrült, és nem is fogsz megőrülni. Az pont most őrültség lenne.

 Már jó pár órája üldögélnek szótlanul, amikor Mark felkel. Will szeme felcsillan.

 Will: Akkor mégis mi keressük meg az emberünket, ugye?

Mark: Nem. Csak tűzet rakok, kezd hűvösödni.

Will: [csalódottan] Segítsek?

Mark: Nem kell, te csak gyakorold a várakozást.

Will: [ironikusan, csak magának halkan] Mintha még nem gyakoroltam volna eleget.

Mark nem is hallja Will megjegyzését, gallyakat gyűjt. Meggyújtja a tűzet, és leül.

 Mark: Na, így már jobb.

Will: Biztos, hogy tudja az a valaki, hogy itt várjuk? Nem kéne mégis szólni neki?

Mark: Tudja.

Will: És ha tudja, akkor mégis mikor fog idejönni?

Mark: Ahogy tud, jön.

Will: [gúnyosan] Biztos nagyon elfoglalt ebben a nagy nyüzsgésben.

Mark: Miért nem mész, és evezel egy kört? Jót tenne.

Will elszégyelli magát, és elhallgat. Igyekszik türelmesen várni, de lerí róla, hogy majd megőrül olyan nyugtalan. Mark ül, és nézi a tűzet. Will elalszik. Mark eloltja a tűzet, és ő is lefekszik. Reggel amikor Will felébred, Mark már a parton ül, és nézi a vizet.

 Will: Jó reggelt, Mark!

Mark: Jó reggelt!

Will: Akkor gondolom, várunk tovább…

Mark: Igen.

 Ahogy ülnek a parton, és várnak, egyszer csak egy csónak közeledik feléjük. Will érdektelenül üldögél tovább, még akkor sem mozdul, amikor a csónak kiköt mellette.

 Mark: Nem is örülsz, hogy megérkezett végre.

Will: [meglepődve] De akire mi várunk, az nem a faluban lakik?

Mark: De igen.

Will: [zavarodottan] Nem értem.

Mark: Az, hogy a faluban lakik nem jelenti azt, hogy onnan is fog ide érkezni.

Will: Tényleg kezdek megőrülni.

Mark: Nem, csak nem szabad hagynod, hogy a gondolataid rabjává váljál.

 Közben az ember, akivel üzenni lehet Destinynek, kiköti a csónakját, és odajön hozzájuk.

 Mark: Üdvözöllek! Köszönöm, hogy eljöttél segíteni nekünk.

Ember: Üdvözöllek!

Mark: Hadd mutassam be fiatal barátomat, Willt!

Will: [megszeppenve] Üdvözlöm! Will vagyok.

Ember: Üdvözöllek, Will! Én vagyok az, akivel üzenni lehet Destinynek.

Will: [zavartan Mark felé fordulva] Honnan tudja?

Mark: [mosolyogva] Mondtam, hogy tudja. Mondd el neki, mit üzensz Destinynek!

Will: [bátortalanul] Én…én szeretnék találkozni Destinyvel. Azt üzenném neki, hogy szeretnék találkozni vele.

Ember: És miért szeretnél vele találkozni, ha kérdezi.

Will: [tétovázik] Én… nekem muszáj beszélnem vele. Én…

Mark: [közbevág] Willnek segítségre van szüksége. Destiny tud neki segíteni.

Ember: Miért pont Destiny?

Mark: A fiúnak volt egy álma, és ott…

Ember: [közbevág] Rendben, értek mindent. Megyek, megkeresem Destinyt, elmondom neki, de a többi csak rajta múlik. Minden jót!

 Az ember megöleli Markot, kezet fog a dermedten, tátott szájjal álló Willel, és elcsónakázik arrafelé, ahonnan jött.

 Mark: Ez jól ment.

Will: [zavarodottan] Ha te mondod. Most mit csinálunk?

Mark: Várunk.

Will: Mire?

Mark: Destinyre.

Will: Ő is ide fog jönni?

Mark: Remélhetőleg.

Will: [beletörődve] Remélhetőleg.

 Egy kis idő múlva Will nem bírja tovább, és kérdezősködni kezd.

 Will: Az előbb azt mondtad, hogy jól ment. Ezek szerint mehetett volna rosszabbul is?

Mark: Igen.

Will: Miért?

Mark: Ha nem említettem volna az álmodat, akkor lehet, hogy nem lett volna ilyen könnyű meggyőzni az embert, akivel üzenni lehet Destinynek, hogy érdemes vagy Destiny figyelmére.

Will: Pedig én nem mertem volna említeni. Köszönöm, hogy beszéltél helyettem.

Mark: Nincs mit. Majd te is beletanulsz.

Will: Mint a várakozásba.

Mark: Pontosan. Az életed több mint felét amúgy is várakozással kell eltöltened. Nem árt megtanulni kihasználni ezeket az üresjáratokat.

Will: Valóban jó lenne megtanulni.

Mark: Egész jól haladsz.

Will: Igyekszem.

Mark: Nem kell igyekezned, csak hagynod kell magad megnyugodni.

Will: Rendben, majd megpróbálom. Szóval, akkor már kezdhetem is a gyakorlást, amíg várjuk Destinyt.

Mark: Így van.

Will: És szerinted körülbelül mennyit kell várnunk Destinyre?

Mark: Lehet, hogy el sem jön.

Will: [felháborodva] Tessék? Hogy-hogy el se jön? De akkor legalább üzen, hogy nem jön, ugye?

Mark: Nem biztos.

Will: [felháborodva] Nem biztos? Akkor honnan fogjuk tudni, hogy nem jön?

Mark: Nem fogjuk tudni.

Will: [idegesen] És akkor mégis meddig várunk?

Mark: Azt te döntöd el, te akarsz Destinyvel beszélni.

Will: [idegesen] Hát ez nagyszerű!

Will kétségbeesésében elhallgat, és zavarodottan bámul maga elé hosszú ideig. Mark Will mellett ül, és nyugalom sugárzik belőle. Will hirtelen felpattan, és határozott léptekkel a csónakhoz megy, behúzza a vízbe, és evezni kezd. Mark nem mozdul, csak figyeli Willt egészen addig, míg Will el nem tűnik a fák mögött. Pár óra múlva Will visszajön, kihúzza a csónakot a partra, és szó nélkül leül Mark mellé.

 Mark: Gyorsan tanulsz. Nem lesz itt probléma.

Will: [kiábrándultan] Dehogynem lesz.

Mark: De hisz megnyugtatott az evezés, ahogy mondtam.

Will: Igen, és most nyugodtan vagyok elkeseredett. Mondhatom nagy eredmény!

Mark: Miért az jobb lenne, ha még ideges is lennél?

Will: Én már nem tudok semmit.

Mark: Többet tudsz, mint gondolnád.

 Will csak bámul maga elé üres tekintettel, nem szól egy szót sem. Mark elégedetten elmosolyodik, előveszi a pipáját, megtömi, és rágyújt. Hosszan ülnek így.

 Will: [elgondolkodva] Azt mondtad, hogy téged a füstkarikafújás juttat el abba különös állapotba, amit mind keresünk.

Mark: Igen.

Will: Akkor neked ilyen gyakran kell visszajutnod ebbe a nyugalmi állapotba? Mert nem is látszik rajtad, hogy kizökkennél belőle.

Mark: Sajnos, gyakran hagy el a lelki nyugalom, akkor is, ha ez nem látszik rajtam. Az évek során megtanultam, hogyan leplezzem a gondolataimat és az érzéseimet. De látom, téged nem tudtalak becsapni. Tényleg jól haladsz az úton.

Will: [elkeseredetten] Ezt bárki észre vette volna. Nem vagyok én sehol azon az úton.

Mark: Tévedsz. Hinned kell magadban!

Will: Könnyű mondani.

Mark: Meg kell próbálnod, különben Destiny nem jön el soha.

Will: [zavarodottan] De pont azért kell beszélnem vele, hogy segítsen rajtam. Ezt nem értem…

Mark: Csak azokon tud segíteni, akik készen állnak arra, hogy befogadják a segítségét.

Will: És mit kell tennem, hogy kész legyek rá?

Mark: Nem szabad feladnod. Újra lelkesen kell keresned a megoldásokat, mint amikor találkoztunk.

Will: Tehát csak az a dolgom, hogy lelkesen várom Destinyt.

Mark: Pontosan.

Will: Hát jó!

 Egy ideig csendben ülnek.

 Will: És mi az, ami téged újra és újra kizökkent?

Mark: Ez hosszú történet.

Will: Szerintem ráérünk.

Mark: Rá.

Will: Csakis én lehetek, aki miatt elveszted a nyugalmi állapotot. Mindig akkor gyújtottál rá, amikor én kiborultam.

Mark: Jó megfigyelő vagy. Ez még hasznodra lesz.

Will: Akkor miattam volt.

Mark: A kétségbeesésed emlékeztetett magamra, amikor még fiatal voltam.

Will: Miért, mi történt?

Mark: Inkább mi nem történt. Nem olyan érdekes ám.

Will: Engem érdekelne.

Mark: Rendben. Fiatalon végtelen lelkesedéssel kerestem a választ a kérdésre, hogy mi az értelme az életnek. Rengeteget olvastam, utaztam, sokakkal beszélgettem, de nem kaptam olyan választ, amit teljesen el tudtam volna fogadni. Azt hittem, hogy ha megkapom a tökéletes választ, akkor boldog leszek és megnyugszom, megtalálom a helyemet.

Will: [izgatottan közbevág] De végül megkaptad a választ, nem?

Mark: Nem.

Will: [zavarodottan] Nem?

Mark: Nem.

Will: [hebegve-habogva] De hát … az nem lehet … te olyan bölcs vagy … neked tudnod kell...

Mark: [elmosolyodik] Sajnálom. Csak elképzeléseim vannak, konkrét válaszom nincs.

Will: [lelkesen] De még megkaphatod a választ, nem?

Mark: Meg.

Will: Tehát akkor még nem adtad fel, és keresed a választ, ugye?

Mark: Nem, nem keresem.

Will: De hát akkor hogyan…? [zavarodottan elhallgat]

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.