|
Testvéri szeretet
Jelige: Aletta 2011.04.18. 10:51
Szereplők:
TESTVÉR1
TESTVÉR2
Esik. A szürke felhők mögül már nagyon rég világított át a nap fénye. Ha körbenéz az ember, e kis mezőségi város körül tengereket lát a megművelt föld helyén, melyről még a parasztember izzadságcseppjét is úgy elmosta a víz, akár az élelmet, s az élelemmel együtt elúszott a remény is. Néhány tetőre úgy zúdult a zápor, mintha vízesés ömlött volna rá, s áttörte a biztonságot adó meleg otthon fedelét. Sehol egy lélek. Minden nedves, nyirkos és hideg.
Csupán egyetlen hely található, ahová a víz nem jut el: a siralomház legjobban őrzött cellája. Itt hideg van, a falak kemények, fény nem szűrődik be, sötét van, holdtalan éj-szín. Ám mégis, ha jobban kinyitjuk a szemünket, s belemerengünk a sötétségbe, két hófehér fényfolt jelenik meg, akár két angyal egy absztrakt festményen. S ha a fülemet is hegyezem, hangokat hallok. Hol kisfiús, hol férfias hangszínben cikáznak a szavak. Ócsárló mondatok, félelemteljes gondolatok bújócskáznak a börtön falának idő marta penészes repedései között. S a kis lyukak között hirtelen vékonyka fénysugár nyilall be csintalanul mosolyogva.
Két egyforma, pelyhes arcot világít meg. Mintha egyik a másiknak tükörképe lenne. Ám még az egyiknek csukva van a szája, a másik éppen nyitja azt:
TESTVÉR1: A te hibád volt, mikor eltévedtünk az erdőben! Te már akkor is úgy okoskodtál, mint most.
TESTVÉR2: De végül kitaláltunk. Persze... az is az én érdemem! Te olyan szerencsétlen vagy, mint a csibe, amelyik kel a tojásból!
TESTVÉR1: Láttál is te már csibét tojásból kelni! Soha nem tettél semmi munkát! Anyánk is abba halt bele, hogy te nem értél vissza időben az orvossággal!
TESTVÉR2: Apánkat viszont te ölted meg! Nem szóltál neki, hogy dől a fa! Tele volt a szád azzal a szalonnával, amit én csórtam el a hentestől a kezemet kockáztatván! Többet biza nem lopok érted!
TESTVÉR1: Többet egyáltalán nem lopsz! Hála a te tinó fejednek, holnap már keselyűk keringnek fejünk fölött, és szívünket a bíró kutyái szaggatják! Ha tudsz uralkodni magadon, és nem mászol fel Johanna ablakába, most nem itt ülünk, hanem a nógrádi kocsmákat raboljuk!
TESTVÉR2: Honnan tudhattam volna, hogy elárul? Mindig olyan őszintén mosolygott a szeme! Néha azt hittem, nem is ember, hanem égi tünemény!
TESTVÉR1: Égi tünemény! Égi tünemény!
TESTVÉR2: Ne gúnyolódj te velem! Semmivel sem vagy jobb nálam! Rémes testvér vagy! Amióta az eszemet tudom, örökké bántottál! Utállak, testvér! Utállak!
TESTVÉR1: Én is téged! És ha pokolba jutunk, én foglak kínozni!
TESTVÉR2: Majd felváltva!
TESTVÉR1: De nehogy azt hidd, hogy egy szót is szólok majd feléd! Talán az utolsó szavaim ezek lesznek, amiket keserűn feléd dobok: Te öltél meg!
TESTVÉR2: Nem én öllek meg!
TESTVÉR1: De! Ha nem árulod el, kik vagyunk mi, hogy minket keres az ország minden pandúrja, akkor... most nem kellene meghalnunk.
A fiú elhallgat. Sír. Könnyezik a testvérei is. Annyi düh van bennük, hogy ennyi méreggel el tudnák szakítani a vasat, amivel a hideg falhoz – akár egy jégkockához – vannak láncolva. De nem teszi egyik sem. Csak ül mindkettő, bámul maga elé. Nem szólnak. Nem mozdulnak. Végül úgy alszanak el, mint kislány polcán a rongybabák – fejük lehajtva, kezük erőtlen, lábuk lóg a rémálmok végtelen mély szakadékába. Két új csillag ballag fel a hold sápadt arca mellé. A levegő fülledt. Madár muzsikál. Tán pacsirta.
Pirkad. Reccsen a lakat. Egyet... kettőt... klik... klak. Mikor felébrednek, más szemmel látják a világot, mint azelőtt. A két testvért türelmetlenül lökdösik a bitófára. Nézik a népet. Nem értik: annyi bosszúság után szánalom és sajnálat tükröződik szemükből. Kísérteties csend uralkodik a téren. A két testvér ránéz egymásra, s szemeikben a tiszta szeretet megannyi szikrája csillog. Először érzik tán egymás iránt ezt. Ezt a szavakkal leírhatatlan boldogságot, hogy itt a testvérem, mellettem, a végsőkig.
Ezek után soha többet nem veszekedtek, mert a hóhér keze mozdult… És újra esőcseppek hullottak az égből.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Döbbenetes,rövidsége ellenére... filmtéma. És cak ennyi! A színpadnak nincsenek eszközei a felvetett alaphelyzet kellő kifejtésére. Itt a párbeszédek másodlagosak, fontos,a figurák arca,az árnyék,a fény.
Elolvastam Sneider úr véleményét. Szerintem ilyen sulyos színpadi "rögöt" tizenhárom évesen nem álmod meg egy alkotó. Igen szép lenne,és elsőként fényesíteném Aletta előtt a világot jelentő deszkákat. Mert ebben tobb van,sokkal több,mint tizenhárom év.
S,ha mégis...A rendezők alig várják a kihívásokat!
Sok sikert!
Üdvözlettel,Gyuri